Tisztelt Olvasók!
Most egy olyan sorozatot olvasnak, amelynek forrásai a szerző magán-archívumából valók. Ezeket szeretném a közvélemény elé tárni folyamatosan, de úgy, hogy különböző korszakokból közöljek és kommentáljak egy-egy olyan írást a sajtóból, amely a pécsi (és néha az országos vagy a vidéki) színházi életünket jellemezte a megnyitástól a színházak államosításáig. Nem az a szándékom, hogy színház-történetet közöljek, vagy egy-egy forrás „utóéletét” írjam meg, hanem az, hogy az olvasó közönség elé tárt forrás „erejével” jellemezzem azt az időszakot.
Egy fordulatos színigazgatói pályázat sorsa 1923-ból – 3.
Dunántúl napilap fejléce 1939 (Forrás: Csorba Győző Könyvtár Helyismereti Gyűjteménye)
Ott folytatjuk, hogy a Dunántúl 1923. június 10.-i számában (június 9.-i keltezéssel) jelent meg a „Versengés a pécsi színházért” című, „Mit ígérnek a pályázók?”alcímű tudósítás. A konzervatív-keresztény szellemiségű napilap, a Dunántúl (1911-1944) a színügyi bizottság fontos ülése előtt részletes cikkben vette számba a pályázók végleges névsorát, ismertette pályájuk főbb állomásait. Elsőként azt rögzítették, hogy: „Kilenc komoly pályázó van, s így kombinációknak tág tere nyílik.” Közülük négy nevet emelt ki a tudósítás: Asszonyi Lászlóét és Kürthy Györgyét, Balla Kálmánét, Mariházy Miklósét. Az aláírás nélküli cikk vélük kapcsolatban azt a véleményt hangoztatta, hogy a színházigazgatói poszt elnyerésére Balla Kálmán illetve Mariházy Miklós a legesélyesebb jelölt.
Pécsi Nemzeti Színház 1930
(Forrás: Fortepan – Höfler Tibor Gyűjteménye)
Mariházy Miklós pályázatával kapcsolatban – mint kiderült – központi adminisztratív hiba merült föl, amely az országos szakmai szervezetre tartozott. Balla Kálmánnak pedig – mint az újság közölte – régi pécsi színházi kötődései voltak, ezért néki „… a régi jobb időkből való pécsi baráti kötelékek adnak erősítést.” Ezt követően a „jeles” Kürthy György és a „lelkes” Asszonyi László közös pályázatát, Kiss Árpád békéscsabai-, Somogyi Kálmán győri színi direktor nevét említette, ez utóbbit az is erősítette, hogy Győr város törvényhatósága is támogatta őt.
Asszonyi László (Forrás: Sándor János jelzett műve)
Asszonyi László (1882-1934) – aki a pécsi színház tagja volt akkor – munkásságánál megemlítette a lap, hogy közel húsz éves színészi múltja volt már az ország sok színházánál. A szegedi színházi tagságáról Sándor János: „A szegedi színjátszás krónikája 1883-1944” című műve szól. Jó érzékkel az épp ebben az évben (1923) nyugalomba vonult Szabados László (1874-1935), volt újpesti színigazgató ruha-, díszlet-, kellék- és könyvtárát is megvásárolta, hasonlóan az övé lett vásárlás útján Heltai (Husser) Jenő (1879-1945) színész, volt debreceni színigazgató, az Astra Filmgyár későbbi vezérigazgatója ruha- és kelléktárának egy része, amely közel 4000 ruhát (!) jelentett. Művészi tervei közül kiemelték az ”elsőrangú, fővárosi nívójú operaelőadásokat,” – Ferenczy Frigyes operaházi főrendező rendezésében.
Debreceni Színház Anno (Forrás: Wikipédia)
Az is az olvasók tudomására jutott, hogy ő ekkor 30 millió korona (!) vagyonnal rendelkezett – biztosítékként. A további szervezési-művészi tervei összegzései a következők voltak: „Elsőrendű társulatot ígér, hogy a színház látogatottságát növelje. A társulat tagjainak a mai viszonyokhoz képest oly megélhetési lehetőséget ad, hogy nyugodtan szentelhessék magukat hivatásuknak. Szándékai és ígéretei őszinteségének igazolására kijelenti, hogy amennyiben működésével nem volnának megelégedve, a szerződés a lejárati idő előtt is felbontható.” (Ezt ajánlom elolvasni a most zajló mai pécsi-, és minden későbbi színházigazgatói pályázat kandidálóinak 2020. november elején! …)
Balla Kálmán (Forrás: Wikipédia)
Balla Kálmán (1869-1946) pályázó munkásságát szintén részletesen ismertette a Dunántúl. A Sátoraljaújhelyi Színi Kerület igazgatójaként tevékenykedő szakember húsz éves színigazgatói múltat tudhatott magáénak Győrött, Miskolcon, Sopronban, Kaposvárott, Pozsonyban, Fiumében. Ez utóbbi városból annak idején társulatával együtt vendégszerepelt Triesztben, Pólában (Pulában), de egész Európát is bejárta. 1919-ben Berlinben működött – ahogy az a napilapban szerepelt –, a Tribüne rendezőjeként. Amikor 1921-ben hazajött, a fővárosi Intim Kabaré művészeti vezetőjeként tevékenykedett. Az akkori beosztásába nem sokkal a pécsi színigazgatói pályázat meghirdetése előtt, 1923 áprilisában nevezték ki.
Palágyi Lajos (Forrás: Wikipédia)
Pályázatához mellékletként csatolta színházi fölszerelésének leltárát, és mivel előzőleg egy másik híres igazgató-kollégájának, Nádasy (Nádassy) Józsefnek (1874-1925) a teljes technikai fölszerelését szintén megvásárolta, ez is az összeállítását gyarapította. A színházi összkiadásának összege 2,5 millió korona volt, és ehhez a kötelező – számszakilag nem közölt nagyságú – óvadék járult hozzá még, amely „… ki fogja elégíteni a pécsi közönség kényes igényeit” – írta a lap. Ezt követően így méltatta: „A színpadról a szépet és jót kívánja hirdetni magyar szóval, magyar szívvel. Műsora mindent fel fog ölelni, és a szórakoztató darabok mellett az oktató, ízlést nemesítő darabok fognak vezetni. Ha más pályázó anyagilag esetleg jobban is bírja, tudásban, szakképzettségben bármelyikükkel felveszi a versenyt. Mint színész, Pécsett kezdte pályáját, ismeri a közönséget, igényét, ezért szeretne visszajönni.”
Fabényi (Friedman, Fridmann, Fabinyi) Faragó Sándor (1886-1933) életútjának, pályázatának ismertetése következett ez után. Megtudták az olvasók, hogy ő előtte 14 évig volt neves vidéki színházaknál vezető beosztásokban, az előző hat évet például Palágyi (Penyácska) Lajos (Alajos, 1876-1932) miskolci színigazgató helyetteseként, titkáraként töltötte, és a főrendezői feladatokat is ellátta. Ő szintén a követelményeknek megfelelő teljes díszlettel, ruhatárral rendelkezett, de ő pontos leltárt nem mellékelt hozzá. Az ő művészi terveiben 25 operaelőadás színre vitele szerepelt „részben fővárosi erőkkel.” Ingyenes ifjúsági előadásokat tervezett még. Gondolt az itteni irodalmárokra is, ugyanis 200 ezer koronás díjat alapított darabonként egy-egy magyar tárgyú prózai illetve zenés népszínmű megírására, amelyet/amelyeket – megfelelő nívójuk esetén – Pécsett később, pályázatának megnyerését követően tervezett előadni.
Gózon Béla (1883-1927) következett a „sorban.” Az ő művészi életrajzában 15 évadnyi szintén neves vidéki színházakban töltött színészi szereplés szerepelt, köztük Pozsonyban és 9 évig Pécsett! Megerősítette az „elő-pályázatban” foglaltakat, sőt mellékelte a Magyar Általános Hitelbank pécsi fiókjának levelét, amelyben igazolta az ő forgó tőkéjeként letétbe helyezett 21.945 cseh koronáját, és 25 darab, nem részletezett értékű részvénye meglétét. Ez utóbbiakat a Pozsonyi Kereskedelmi- és Hitelbank bocsájtotta ki.
Nyíregyháza színháza 1894 (Forrás: Wikipédia)
Heltai Hugó nyíregyházi színigazgató (aki 1918-ban még a lőcsei színházat vezette, de Gyöngyösön is betöltötte ezt a posztot) szintén a pályázók között volt. Ő tíz éve állott színháza élén. Büszkén jegyezték meg, hogy „felszerelése, ruha, díszlet, kellék és könyvtára vetekedik bármely vidéki színházéval…” Ő sem adott pontos leltárt azonban róla. Vagyonaként házát, pontosan meg nem nevezett számú értékpapírjait, 10 millió koronáját kötötte le. Elveként leszögezte: „A város kultúrigényeinek mindenben meg akar felelni.” Nyíregyháza polgármesterének ajánló levelét csatolta még, amelyben a következő gondolat szerepelt: „… Nyíregyházára nyereség lenne, ha Heltai kapná a pécsi színházat, mert jobb társulatot tartana, és a pécsi színi-évad befejezése után nyáron ott folytatná működését.” Kauciót ő sem adott azonban.
Békéscsaba Színháza Anno (Forrás: Wikipédia)
Kiss Árpád (Lajos Elek, 1878-1934) művészi pályáján öt évi szatmári-, három évi ungvári- és munkácsi színi évad szerepelt, mielőtt a békéscsabai színház vezetését átvette volna. Érdemeként említették: „A magyar színészetnek mindig megbecsülést szerzett.” Felszerelését, díszlet-, ruha- és könyvtárát elsőrangúnak minősítették, „Pécsre kiválóan alkalmas. A legmagasabb igényeket is kielégíti.” Külön áradozott a pécsi „hírharsona” gyönyörű szőnyegeiről, hat különböző szobabútoráról, saját festményeiről, saját kelléktáráról. Ő bemutatta díszleteinek leltárát. Hogy nem kis összeget „mozgatott meg” jó pályázata érdekében, mutatta 24 millió koronás vagyona, és csak általánosságban közölt pénzmennyisége is. „Törekedni fog a közönség finom ízlésének megfelelő, elsőrangú darabok előadására” – fogalmazta meg pályázatában.
Sziklai Jenő (Forrás: Sándor János jelzett műve)
A pécsi színészek mellett „a szerepkörökre elsőrendű, részben fővárosi erőket kíván megnyerni.” Főrendezőjét szintén megnevezte Sziklay (Schwartz, Sziklai) Jenő (1888-1945), a fővárosi Városi Színház táncos komikusa személyében. A színházi díszletek gyarapítására előírt 100.000 koronája hivatalosan megállapított értékben állt rendelkezésére. Megírta azt is, hogy egy évre is vállalná az igazgatást, „mert biztosan hiszi, hogy ez alatt annyira megszeretik, hogy továbbra is rábízzák a színház vezetését.”
Kürthy György (Forrás: Sándor János jelzett műve)
Kürthy György (József Kálmán Attila, 1882-1972) ekkor a budapesti Nemzeti Színház tagja volt immár 17 éve, emellett íróként, festőművészként is ismert lett. Ezt követően másfél évig a Kolozsvári Nemzeti Színház, negyed évig a fővárosi Irodalmi Színház rendezőjeként tevékenykedett. Írói, kritikusi munkássága itt teljesedett ki napilapoknál, folyóiratoknál, a festő- és tervező művészit pedig itthoni és külföldi munkásságával alapozta meg, nevezetesen Párizsban és Londonban. Ő nem részletezte az igazgatói működéséhez szükséges felszerelést, azonban azt tisztázta, hogy a szükséges forgó tőkéje rendelkezésre állott.
Majd lírai gondolatai következtek a sajtóban: „lelkét tiszta idealizmusától áthatva festi le ajánlatával azt a pécsi nemzeti színművészetet, amelyet jó színészekkel, jó darabokkal, szép kiállításban, tökéletes előadással kíván a közönségnek nyújtani.” Mondatai nyomatékosítására a kultuszminisztérium támogatását is fölhozta, és megígérte, hogy a „társulat tagjainak tisztességes megélhetéséről gondoskodni fog.”
Mariházy Miklós
(Forrás: Hírös Naptár Kecskemét)
Mariházy Miklós (1870-1930) művészi pályájából az aradi színháznál 1901. és 1908. közötti, színészként eltöltött időszakot – amely közben a teátrum igazgató-helyettese is volt –, az 1908-tól – pályázat nélkül elnyert – kecskeméti és szolnoki színi direktori éveket említették. Amikor Kaposvárra tette át székhelyét 1920 tavaszán, a székesfehérvári-kaposvári színi kerület nevezte ki direktorának a kormány és Kaposvár városa támogatásával, ismét többször is pályázat nélkül meghosszabbítván a kinevezését.
Jelmeztárát 3000 ruha tette ki, a nagyobb színpadra is alkalmazható díszlettárának nagysága 4000-5000 négyzetméter volt. Könyvtárát, kelléktárát nagynak, teljesnek írták le, anyagilag független volt, nagy vagyonnal rendelkezett az ismertetés szerint. Terveit így rögzítette az írott sajtónk: „Pécs városához illő, elsőrendű színtársulatot, előadást és kiállítást helyez kilátásba. Célja, hogy mint színigazgató karöltve haladjon a közönséggel.”
Somogyi (Singer) Kálmán (1891-1964) művészi pályáját is ismertették, aki akkor immár öt éve töltötte be a győri teátrum igazgatói tisztét „a város és a közönség teljes megelégedésére.” Az 1923. év tavaszán pályázat nélkül ismét elnyerte ezt a tisztet. A következő mondat tükrözte a váltása okát, amelyben nem éppen kedvezően szólt akkori munkahelyének állapotáról, fölszereltségéről: „… csupán primitív berendezése és elavult volta miatt szeretné otthagyni, mivel ambíciói nem találnak kielégítést.”
Kaposvári Színház Anno (Forrás: Wikipédia)
Színházi fölszereltsége nagyságára utalván azt írták le, hogy „elsőrendű felszerelése 4 hatalmas termet, ruhatára 3 nagyszobát tölt meg, mind fővárosi színvonalú, dekoratív érték.” Ő szintén nem csatolt leltárt. Művészi hitvallását e mondatokkal jellemezték: „Működésében mellőzni kívánja a színház üzleti jellegét, és a pécsi színháznak modern, fővárosi igényeknek megfelelő nívóra emelésére törekszik. Művészi terveiben hazafias irány a vezető szempont. Magyar szerzők drámáira fekteti a fősúlyt, és rendszeresíteni kívánja az operákat, és e törekvésében Pécs zeneéletének egyik vezetőjét kívánja munkatársul megnyerni. Minden anyagi áldozatra kész, hogy a pécsi színészetet a vidéki színészetei közt első helyre vigye.”
A díszletek karbantartására is gondolt. Azt ígérte, hogy erre a célra az eladott színházjegyek egy százalékát kitevő összeget biztosít, és ennek biztosítására előlegül a színigazgatói szerződése megkötésekor nem kevesebb, mint egy millió (!) koronát ad. Ajánló levelében Győr város törvényhatósága támogatását nyilvánította ki eddigi működésével kapcsolatban.
Győri városháza, 1902
(Forrás: Wikipédia)
Amint mai szemmel láthatjuk, nagyon más volt abban az időben egy színigazgatói pályáztatás. Az igaz, hogy már akkor is elsőrendű fontosságú volt a hosszú, eredményekben gazdag szakmai-művészi „háttér”, és az ezt tanúsító törvényhatósági ajánlás, amelyet szakmai-művészi hitvallás egészített ki. Azonban az is igaz volt, hogy csak nagy anyagi háttérrel rendelkező színházi vezető, rendező vagy színész pályázhatott, mivel néki kellett biztosítania a színház működéséhez szükséges, az ő tulajdonában lévő díszlet-, jelmez- és kelléktárat, és még olyan szakmai könyvtárral is rendelkeznie kellett, amely a szakkönyveken kívül az előadni tervezett darabok nyomtatott változatát is tartalmazta. Nagyot nyomott még a latban, hogyha megfelelően igazolt anyagi fedezettel rendelkezett, és a színházi felszereléseinek leltárát szintén csatolta pályázatához. A Pécsi Nemzeti Színház országos jelentőségét bizonyította, hogy a pályázók között a szakmában elismert, tekintélyes városi színházi vezetők voltak.
Végül idézzük az írás summázatát: „Amint látjuk, a pályázók programmja (sic!) gazdag és változatos, ezeknek megvalósítása a fontos, sőt fontosabb a személyi kérdésnél.”
(Folytatása következik)
Hozzászólások