Azonosulás
Mielőtt hozzáfogott volna legújabb könyve legmélyebb tartalmúnak és leghatásosabbnak tervezett fejezete megírásához, az író felkereste az asztrológust, aki a mágia tudományában is jártas volt, és varázsszereket is készített.
__– Miben segíthetek? – kérdezte a látogatótól, miután üdvözölték egymást.
__– Olyan szerre volna szükségem – válaszolta az kissé tétován, attól tartva, hogy teljesíthetetlen a kérése –, ami halálfélelmet kelt.
__Amaz kérdőn felhúzta a szemöldökét, de csak nézett rá szótlanul, amitől az író még inkább elbizonytalanodott.
__– A legújabb könyvem következő fejezete nagy kihívás elé állít – magyarázta. – Egy ártatlanul halálra ítéltnek a siralomházban töltött utolsó éjszakájáról kell írnom. Úgy gondolom, ahhoz, hogy a lehető legteljesebb mértékben azonosulni tudjak vele, és ezáltal a lehető leghitelesebben jelenítsem meg testi-lelki állapotát és fejezzem ki érzéseit és gondolatait, nagy segítséget nyújtana, ha magam is átélném a halálfélelmet.
__– Igaz történetet dolgozol fel? – kérdezte az asztrológus.
__– Nem, én magam találtam ki – felelte büszkén az író.
__– Akkor te magad ítélted halálra azt az ártatlant – mondta erre amaz. – Márpedig a bűn a képzelet világában is bűn, és valami módon visszahat a valóságra.
__– Vállalom érte a felelősséget – mondta az író halvány, ironikus mosollyal.
__– Lelked rajta – mondta erre az asztrológus. – És hogyan fogadja a halált a főhős?
__– Hajnalra megbékél a sorsával – felelte az író. – Belátja, hogy ha nem is az emberi, de egy magasabb rendű igazságszolgáltatás értelmében, és bár éppen nem abban a bűnben, amiért elítélték, de összességében és végső soron bűnös, hiszen számtalan kisebb-nagyobb bűnt elkövetett büntetlenül, olyanformán is, hogy elmulasztott jót cselekedni. Mélységes bűntudata támad, és úgy ítéli meg, hogy a büntetése akár arányban is lehet elkövetett bűnei összességének a súlyával. Vigaszra lel ebben a végkövetkeztetésben, és bátran, testben és lélekben felkészülve várja a halált.
__– Tetszik a történeted – mondta az asztrológus némi gondolkodás után, s azzal kilépett egy szárny nélküli ajtón. Csakhamar vissza is jött, és egy üvegcsét tett le az asztalra.
__– Íme a szer – mondta. – Jó néhány éve, hogy kikísérleteztem, puszta kíváncsiságból, és persze ki is próbáltam saját magamon. Sose gondoltam volna, hogy valakinek szüksége lehet rá. Jó fél napon át hat. Ha tehát este beveszed, hajnalban – akkor történnek a kivégzések – még javában a hatása alatt leszel. Aludni persze nem tudsz majd, legfeljebb félálomba szédülsz időnként. Adok ellenszert is, a biztonság kedvéért.
__– Inkább nem kérem – mondta az író némi habozás után. – Mivel tartozom? – kérdezte.
__– Semmivel – felelte az asztrológus. – Figyelmeztetlek azonban, hogy a bolygók jelenlegi együttállása a rombolás energiáit növeli. Nem tanácsos hát mostanában kockázatos vállalkozásba fogni, még kevésbé megkísérteni a halált.
__Az író halkan felnevetett.
__– Nem várakoztathatom tovább a hősömet a siralomházban – mondta aztán, és derűs kedvvel elköszönt.
__Még aznap este bevette a szert. Nem is homályos halálfélelem gyötörte egész éjjel, hanem egyenesen annak tudata, hogy meg fog halni, ki fogják végezni. Számot vetett az életével, a cselekedeteivel, számba vette a bűneit, és mélységes bűntudata támadt. Úgy ítélte meg, hogy megérdemelten kell elszenvednie a legsúlyosabb büntetést, és vigaszra lelt ebben a végkövetkeztetésben. Hajnalra megbékélt a sorsával, testben és lélekben felkészülve várta a halált.
__Csakhamar elvetemült rablók törtek rá. Szertartásszerűen meggyilkolták, valósággal kivégezték. Nem tanúsított ellenállást, ám – mondhatni – hősként viselkedett, méltósággal fogadta a halált.
Kivételes eset
Egy erdei ösvényen sétált a mester és tanítványa. Imitt-amott könnyű pára gomolygott a fák között, a lombokon át-áttörtek a nap vékony sugarai. Lágy szellő suhogása hallatszott, s néha egy-egy madárrikoltás közelebbről-távolabbról.
__– Ha véletlenül találkoznánk egy… – szólalt meg a tanítvány némi hallgatás után, a mester azonban félbeszakította.
__– Nincsenek véletlenek – mondta. – Minden szükségszerűen történik, számos, önmagában akár jelentéktelennek is mondható mozzanat egymásra következésének, és számos körülmény egybeesésének elkerülhetetlen következményeként. Vegyünk egy példát. A nap néhány pillanatra előbújik a felhők mögül, egy vékony sugara áthatol a fák lombjain, egy falevél csúcsán függő harmatcseppre esik, onnan egy madár szemébe vetül, az felrikolt, a rikoltása megriaszt egy szarvast, az kifut egy tisztásra, és csörtetésével felébreszti az ott alvó tigrist. Minden szükségszerűen történt úgy, ahogyan történt, a szarvas vesztére.
__A tanítvány valami gyanúsat vélt észrevenni az erdő mélyének homályában, ahogy oldalvást pillantott, talán ösztönei sugallatára.
__– Értem – mondta kisvártatva, halkra fogva a szavát –, nincsenek véletlenek. De csodák azért vannak. Nem?
__– Vannak – felelte a mester. – Csoda például az, ha nem következik be, aminek az adott előzmények egymásra következése és az adott körülmények egybeesése folytán be kellene következnie.
__– Akkor reménykedjünk a csodában – mondta a tanítvány.
__– Miért? – kérdezte a mester.
__– Egy tigris ólálkodik a közelben – válaszolta amaz.
__Mindjárt élesen elkanyarodott az ösvény, és meredeken ereszkedett lefelé. Egy puskás emberrel találták szembe magukat. Fellélegeztek.
__– Milyen szerencsés véletlen! – szaladt ki a mester száján.
Hozzászólások