Agócs Károly írásai

Egyik önéletrajzi ihletésű, hosszabb elbeszélésemről beszélgetve nemrégiben egy ismerősömmel, elárultam neki, hogy semmi se úgy történt a valóságban, ahogy megírtam, sok minden pedig meg se történt. Eléggé elcsodálkozott, majd némi tűnődés után szóba hozta az elbeszélés egyik epizódját.

A próza műfajában nem megy ritkaságszámba az önéletrajzi ihletésű regény, melyben a szerző megörökíti élettörténetét, vagy annak csupán egy-egy fontos, emlékezetes epizódját, akár hűen a valósághoz, akár – ahogy én is szoktam – gazdagítva, kiszínezve a képzelete által.

Gyakori írói fogás valós személyekről mintázni szereplőket, mely személyek akár magukra is ismerhetnek aztán egy-egy adott könyvben. Ennek a fordítottjára viszont aligha akad példa; nevezetesen, hogy az író a képzelete által teremtett személyek közül akár csak egyet is viszontlásson a valóságban.

Hiába bujkált előlem, tudtam, hol fogom megtalálni. Csak ki kellett várnom a harmadik holdtölte napját. Akkor hetekre felköltözik a présházba, oda vonul el egyfajta számkivetettségbe, lelki megtisztulásra. Akárcsak én egykoron. Kissé kimelegedtem a kora tavaszi napsütésben.

Élete delén valamelyest már túl, de még ereje teljében a Bajnok – így emlegették messze földön is – felkereste a bölcs remetét. Az a kunyhója közelében ásott gödör peremére ültette, ahogy a látogatóit szokta, majd leült vele szembe. – Hallgatlak – mondta aztán.

Az író befejezte első könyvét, melyen közel hét éven át dolgozott. Ahogy haladt a megírásával – eleinte eléggé keservesen – mind kevésbé volt igénye társaságra, annál inkább magányra, hogy teljesen az írásnak szentelhesse magát, megszállottan, ami miatt végül a kedvese is elhagyta.

Meggyőződéssel hitte, hogy előbb-utóbb bekövetkezik a legrosszabb. Pontosabban, hogy újból bekövetkezik, és ezúttal is nem kis részben az emberek oktalan derűlátása miatt. Hiába beszélt róla másoknak, hiába figyelmeztette őket, megmosolyogták, leintették.

Felnézett rám, valósággal csodált, bálványozott. Itta a szavaimat. Folyton a kívánságomat leste, kiszolgált, kényeztetett, óvott, féltett. Értem élt. Szeretett. Igazán, teljes szívéből, lángoló szenvedéllyel. Mégse mondta soha, hogy hozzám költözne, amit utólag mégis furcsállok.

Ők voltak az eszményi házaspár a rokonok és ismerősök szemében. Mindenkor a kölcsönös tisztelet és megbecsülés hangján szóltak egymáshoz maguk között is, sohase vitatkoztak, nem is élcelődtek egymással. Ha valamiben nem értettek egyet, mindkettejük készségesen engedett.

A nagy mutatvány – Minden korban éltek rendkívüli képességgel megáldott, és ennélfogva ámulatba ejtő teljesítményre képes emberek. Sőt, mivel hajlamosak vagyunk misztifikálni a múltat – és annál inkább, minél messzebbre tekintünk benne …