A király mindig is szeretett vadászni. – Kezdte bennfentes mosollyal Lantos. – A királyok egyébként is szeretnek vadászni, általában szarvasra mennek. A mi királyunk is így van vele. Az olyan fejedelmi, meg jól néznek ki a trófeák a palota termeiben. Meg ameddig a szarvasokat űzi a nagy-nagy erdőségben, addig sincsen otthon a királynéval, a lármás gyerekkel, és a még lármásabb udvarral. Ezenkívül sok-sok áldomást lehet inni az elejtett zsákmányra, és még többet az elszalasztottra. Szóval, jó kis móka egy királyi szarvasvadászat, nem is csoda, hogy olyan sok főúr kíséri el a királyt ezekre a portyákra. Ezenkívül ott vannak még természetesen a fővadászok, vadászok, a főhajtók, a hajtók, meg egy a királyi festő, akinek az a dolga, hogy vadászat végén lefesse a királyt az elejtett állatok gyűrűjében. Nagyon szép képek születnek ilyenkor, amelyek egytől egyig ott lógnak a királyi palota falain.
Ja, igen… én is el szoktam kísérni a királyt, hogy megénekeljem a vadászat minden dicsőséges pillanatát. Na, jó nem mindet, a baklövéseket, a túl nagy áldomásokat meg efféle kellemetlen dolgokat nem szabadott megénekelni. Ki kíváncsi arra, hogy ki esett bele a patakba, kit lőttek véletlenül fenékbe, kit sodort le a lováról egy belógó faág?! Igazatok van: mindenki. De akkor sem írhattam meg.
Azt az esetet se énekeltem meg, amikor egy alkonyati órán szagot kaptak a kopók: egy szarvas lehetett a környéken. Nosza, vágtattunk a kutyák által jelzett irányba, egyenesen fel egy hegycsúcsra. Ott kiértünk egy tisztásra és olyat láttunk, hogy királynak és a kíséretének égnek állt a haja. Egy szarvas állt a lemenő nap fényében, aki festőpalettát tartott az egyik patájában, a másikban pedig ecsetet. Éppen azzal volt elfoglalva, hogy a naplementét lefesse.
Nem hittünk a szemünknek, ott állt előttünk egy szarvas, agancsának ágai ceruzákban, ecsetekben végződtek és festett. Értitek? Festett. Majd – miután a kutyák hangosan csaholtak – a szarvas szelíd mosollyal felénk fordult és csendre intett minket. Na, ekkor felocsúdtunk, és hogy ne zavarjuk meg az alkotást, egyszerűen visszahátráltunk a bokrok közé. Majd ellovagoltunk arra, amerre jöttünk.
Erről az esetről soha nem beszültünk. Soha. Vagy megbolondultunk azon a szép estén, vagy tényleg egy csodaszarvast láttunk.
Hozzászólások