Bálint Endréről lesz szó az alábbiakban. Azaz egy idő után kapcsolatunkban csak a Bálint Bandi megszólítás járta. Mondhatom, hogy közeli barátok voltunk.
Akkoriban 1965-70-ig a Kossuth Nyomdában dolgoztam, mint nyomdai korrektor, majd revizor. Itt készültek a legszínvonalasabb reprodukciós albumok és külkereskedelmi nyomtatványok. A műnyomó kartonok, amikre ezeket a kiadványokat nyomták Magyarországon beszerezhetetlenek voltak.
Addig forgolódtam a vágógépek körül, míg sikerült az ún. eselék-kartonokra szert tenni. Ezeket a levágott kartonokat azután elvittem Bálint Bandinak, aki nagyon megörült az ajándéknak és híres monotypia sorozatához ihletőnek bizonyultak ezek a kartonok.
Egy alkalommal, amikor egy barátnőmmel nem volt hol találkozni, felajánlotta, hogy aludjunk nála a kisszobában. Iri majd itt alszik a műteremben.
Iri Bálint Endre felesége volt. Richter Irina volt a teljes neve és testvére volt Richter Júlia, azaz Vajda Júlia, Vajda Lajos özvegye.
Így Bálint Bandi szállóvendége lettem. Reggel együtt kávéztunk a kis konyhában. Bandi panaszkodott: Kornissnak, Gyarmathynak mindnek van valami elmélete, programja, csak én vagyok szegény kis zsidó festő. Próbáltam vigasztalni: én még csak zsidó sem vagyok!
– Te tiszteletbeli zsidó vagy – mondta.
Akkortájt dolgozott egy nagy képen. Sokat kínlódott vele. Mígnem egy reggel kész lett a kép, egy fehér angyalfejjel.
– Nini, megjött a Jézuska – kiáltott fel Iri, mikor meglátta. Bálint dühbe gurult, ecseteit a földhöz vágta.
Iri megpróbálta kiengesztelni.
Ekkortájt 1960 táján barátkoztam V. D.-vel, a velem egykorú, magát festőnek képzelő fiatalemberrel. Nagyon szeretett volna megismerkedni Bálint Endrével és engem kért meg, hogy hozzam össze a találkozót. Engedélyt kértem Banditól, majd felvittem V. D.-t a műterembe. Este szól a telefonom, itt Bálint – mondja szigorúan, ha még egyszer egy ilyen hülyét felhozol, páros lábbal rúgom ki.
Bandi halála után, a temetésen, 1986. május 15-én ez a V. D. előpattant a ravatalnál és a tanítványok nevében búcsúztatta Bálint Endrét.
Bálintnak nem voltak tanítványai, legfeljebb követői, utánérzői.
Irire néztem kérdőn: „a Minisztérium küldte” – mondta és kezembe nyomott egy liszteszacskót. A temetés után Bandi másik jó barátjával, Scherter Judittal beültünk az Ezüstponty étterembe. Kíváncsi voltam mi van a liszteszacskóban. Kinyitottam és Bandi kitüntetései potyogtak ki belőle: a Kossuth-díj, érdemrendek, egyebek.
Ekkor láttam mennyit érnek ezek az elismerések, az embernek, aki már nincs.
Egy alkalommal, amikor felmentem Bálint Endre műtermébe, egy négyfelé szakított fotót próbált összeilleszteni. Egy szakállas férfit ábrázolt a kép.
– Tudsz fotót restaurálni – kérdezte tőlem.
– Igen, megpróbálhatom – válaszoltam.
– Ez a kép Szerb Klárié, és Lénárd Sándort ábrázolja.
Szerb Klári, Szerb Antal özvegye, Bandi nővére volt. Lénárd Sándorral Szerb Antal Utas és holdvilág című műve révén ismerkedtek össze. Ezt ugyanis Lénárd Sándor lefordította német nyelvre és Klárinak nagyon tetszett a fordítás. Leveleztek Lénárddal, aki akkor Brazíliában élt, és különböző magokat kért Kláritól. Valamin összekülönböztek és ekkor tépte el a fotót Klári.
Összeragasztottam a képet, kijavítgattam az összeillesztéseket, majd csináltam róla egy reprodukciót, így egy teljesen intakt fotót adtam oda Bandinak.
Az egyik képén olvasható ez a versike:
Felszállott a szépségmadár
minek akkor országhatár
Ezt írta Bálint Endre
Ki fütyül minden rendre.
Más alkalommal egyik látogatója megkérdezte, mit jelent ez a fekete ló a képen, mire Bandi válasza ez volt:
Tudja a jó Mindenható
Mire jó a fekete ló.
Máskor egy látogató ezt kérdezte:
Ez milyen izmus?
Depresszionizmus.
Szóljon hozzá!