Dombay Győző (1942–1994) • Hetedhéthatár

Kultúra, művészet

Dombay Győző (1942–1994)

 

Illyés Gyula 1946. július 17-18-án írta naplójában: “Dombayék a zengővárkonyi szelíd gesztenyeerdő egyik völgyében. Három sátor van felállítva, a teljesen különálló az övék, a másikban a napszámosok laknak, Gáspár bácsi az altiszt társaságában, a harmadik sátor a mindenkori vendégeket várja.

Dombay itt a közelben, Pécsváradon volt adótiszt. Elolvasta Wozinszky könyvét a Tolna megyei ásatásokról, így kapott kedvet az archeológiára. Ekkor már nős volt. Feleségével együtt jártak kutatni vasárnap és munka után. Napközben az asszony feltárta a sírt, este Dombayval együtt kimentették a leleteket. Dombay százhatvan pengőt keresett havonta, ebből minden hónapban ötven pengőt napszámosra költöttek (Gáspár bácsira), volt úgy, hogy hetven pengőt is. Képesített archeológus akart lenni. Éjjel tanult, így végezte el az egyetemet, az asszony kérdezte ki a leckét.

Az ásatási tábla (a hajdani hatezer év előtti város) tizenöt perc a sátraktól. Dombay minden alkalommal csókkal búcsúzik a feleségétől.

– Szervusz, édes Ticikém.

– Viszontlátásra, Mucikám.

Jobbról-balról megcsókolják egymást.

Most havi négyszáz forintból élnek. Három gyermekük van.

– Minden nyolc évben szültem neki egyet.

Jancsi húszéves. „Az még életében nem mondta azt, hogy nem.” A baj vele csak az, hogy gyakorlati pályára akar menni.

Sári csupa szeplő, de a szeplőbozótból megvesztegető mosoly, lebilincselő tekintet ragyog elő.

A fiatal Dombay Győző, 1963

Győző a legkisebb. Folyton a sírokban csetlik-botlik. „Nucleusz, milosi obszidián, bulbus, löszbaba.”

Itt ér véget az Illyési napló idézete, és kezdődik Dombay Győző története. Aki a sírokban csetlett-botlott s végül fiatalon saját sírt tudhat magáénak a Farkasréten.

Pécsváradtól nyugatra, mintegy 2 km-re terül el a Tóvölgy a Dombay-tóval.  A tó nevét Dombay János archeológustól kapta, aki itt végezte ásatásait.

Győzőt 1962-ben ismertem meg. Édesapja – a neves archeológus – egy évvel korábban, 1961-ben halt meg. János bátyja már nem élt ekkor, Sára nővére orvos lett. Győző özvegy édesanyjával élt a múzeum épületében, gyönyörű boltíves szobákban. Gyakran voltam itt, élvezve az édesanya vendégszeretetét.

Kezdő képzőművészek voltunk, egymásnak mutattuk munkáinkat. Hasonlóan gondolkoztunk sok mindenről. Aprólékosan, gondosan rajzoltunk H-s ceruzával, ami a legkeményebb grafitceruza volt és a rajz emlékeztetett Holbein ezüstvesszővel készített rajzaira.

Mestere mindkettőnknek Martyn Ferenc volt, aki korrigálta rajzainkat.

1963-ban közös kiállításon mutattuk be munkáinkat a Janus Pannonius Múzeumban. A kiállítást Martyn Ferenc nyitotta meg.

 

 

 

 

A kiállításról Lázár Ervin a Kortárs 1964/1. számában írt tudósítást:

________________________________________________________________________

________________________________________________________________________

 

 

 

________________________________________________________________________

 

Nagy szó volt ez, hogy egy fővárosi lapban jelent meg híradás a kiállításunkról. S ez hozta meg számomra Lázár Ervin barátságát. Egy kiállított képemet beírta egyik novellájába is.

Győzővel barátságunk szorosabbá vált. Minden nap együtt voltunk, kicseréltük gondolatainkat egymással.

Hasonlóan soványak és nyulánkok voltunk, felületes szemlélő össze is keverhetett minket. 1965-ben vissza kellett költöznöm Budapestre, mert életfeltételeim (lakhatás, jövedelem) megszűntek Pécsen.

Budapesten létrehoztunk barátaimmal egy művész-csoportot No1 néven. Alapítók voltak: Deák László (később József Attila-díjas költő), Orvos András, Lisziák Elek és jómagam. Javasoltam, hogy pécsi barátaimat is vegyük soraink közé. Így Dombay Győzőt és Bocz Gyulát. Csoportunk több kiállítást is rendezett végül egy nagy kiállítással emlékeztünk erre az időre. Ez a kiállítás az Ernst Múzeumban nyílt 1997-ben.

___________________________

______________________________________

 

___________________________________________________________________

 

 

Győző első feleségével, 1967

 

Győző gyakran jött Budapetre, s ilyenkor nálam szállt meg. Elvégezte a Pedagógiai Főiskolát, s tanításra adta a fejét. Megnősült, majd elvált. Újabb házassága Boreczky Beával jól alakult. Eleinte a jóindulatú Boreczky családnál laktak egy padlásszobában, majd az Attila úton saját lakásba költöztek. Bea levéltáros volt, Győző szabadúszó képzőművész. A pécsi barátok segítették. Például Szentágothay János professzor szerzett munkát számára. Az Anatómiai Intézetben rajzolt metszeteket. Czakó Gábor könyvborítót rendelt tőle.

Harmonikus évek után valami elromlott. Győző egyre többet ivott. Még megpróbáltak változtatni az életformájukon: vettek egy telket Mányban. Ott Győző természetközelben rajzolhatott.

 

 

Dombay Győző az én műtermemben, 1978

 

 

Azonban ez sem segített, Győző egyre mélyebbre süllyedt, majd egy titokzatos kór áldozataként fiatalon, 1994-ben elhunyt.

 

 

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Dombay Győző (1942–1994)”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés