A Kádár-rendszer föllépése a „gaz ellenforradalmárok és fasiszták” ellen – a Dunántúli Naplóban, 1956. november-decemberben
A „Mecseki Láthatatlanok”-ról
Mecseki látkép ma (Forrás: Wikipédia)
A Mecseken harcoló forradalmárok 1956 novemberében nagy gondot okoztak mind a szovjet megszállóknak, mind a magyar csatlósaiknak. Az első közölt Dunántúli Napló-cikkünk 1956. november 9.-én jelent meg „Nem lesz bántódásuk” címmel. Idézem.
Mecsek hegység (Forrás: Wikipédia)
„Mi lehet a Mecseken? Lejöttek-e már, s ha igen, mennyien? S főleg! Mi lett a sorsa azoknak, akik letették a fegyvert? Ilyen és hasonló kérdések foglalkoztatják Pécs lakosait. Olyan kérdések ezek, melyekre feltétlen válaszolni kell. Vegyük hát sorra a kérdéseket. Mi lehet a Mecseken? Félelem és megfélemlítés. A fegyverektől megvált fiatal, gyári munkás és bányász egyöntetűen elmondja, hogy már korábban is lejött volna családjához, szüleihez. Csupán azt tartotta sokukat vissza, hogy egyes – előttük ismeretlen – egyének, köztük a sokat emlegetett bőrkabátos is, megfélemlítik őket. Azt mondják, ha észreveszik, hogy valaki a fegyver letételére készül, agyonlövik.
Mecseki erdőrész (Forrás: Wikipédia)
S azzal ijesztgetik őket, ha mégis sikerülne otthagynia a fegyveres csoportot, akkor ugyanez a sors vár rá. csakhogy a szovjetek golyója által hal meg. A valóság az – s erről mindannyian meggyőződtek, kik lejöttek – hogy a karhatalmi szervek valamennyi megtévesztett fiatalt és munkást azonnal szabadon engednek. S ekkor csodálkozásra nyílnak a szemek. Nem ezt várták! Nem ezt mondták nekik odafent a Mecsekben!
S mégis jönnek. Egyre többen hagyják ott az erdőt. Vasárnap óta több száz fiatal tért vissza a városba. Számukat azért nem tudni pontosan, mert sokakat a szovjet csapatok már a helyszínen elengednek, másokat a rendőrség bocsátja útjára. Ismét mások a kiegészítőnek vagy rendőrőrsöknek teszik le a fegyvert, és mennek haza. Olyan is akadt, aki kérte a hatóságokat: ne közöljék családjával, hol járt az utóbbi napokban. A kézigránát szilánkot is előbb kivetette testéből, s csak úgy ment haza. Nem tudta megmondani, miért fogott fegyvert, kívánságait sem tudta pontosan meghatározni. Csak ment a többiek után, s jólehet (sic!) még el sem költötte utolsó havi, négyezer forintos fizetését.
Mecsek kapu ma (Forrás: Wikipédia)
Hát ez a sorsa azoknak, akik leteszik a fegyvert, akik a bőrgyárban, a Zsolnay gyárban vagy a bányában és az iskolapadokban akarják folytatni a békés napokat, s ha nevük valaha is szóba kerül, az csak jó munkájuk eredménye lehet.”
(Az ugyanaz nap a „Milliárdos történet” címmel, „g” szignóval, a Novi Sad-i Magyar Szótól átvett cikk tartalma nem illik dolgozatom jellegéhez, a „kis történelmi színes” témakörébe tartozik.)
Mecseki Láthatatlan – Tésenyi Ferenc naplója (Forrás: Wikipédia)
A második híradást a mecseki harcolókról 1956. november 10.-én közölték „Ma megkezdődik a normális munka – visszavonják a harckocsikat” felcímmel, „A Mecsek déli részén nincsenek már fegyveres csoportok” címmel, és „Beszélgetés a pécsi szovjet katonai parancsnokkal” alcímmel. Az is világosan jelezte, hogy az országunkat megszálló szovjet csapatok öntörvényűen, a saját katonapolitikai céljaikat végrehajtva cselekedtek Pécsett is, hogy az újságnak egyszerűen nem engedték közölni a szovjet katonai parancsnok nevét. (Ha ez nem így lett volna, akkor a Dunántúli Napló miért nem nevezte meg?) A beszélgetést „természetesen” nem írta alá senki a lap részéről! A cikk bevezetőjét érdemes idézni, mert itt található meg a „vak-interjú” célja. „A városban egyre több kósza hír terjed el. Ezekkel kapcsolatban felkerestük Pécs szovjet katonai parancsnokát, aki az alábbi válaszokat adta.”
Mecseki Láthatatlanok film-fotó (Forrás: Wikipédia)
Az első kérdés a Mecsekre vonatkozott, ugyanis ott bújtak meg a „Mecseki Láthatatlanok.” Itt a válasza. „– Jelenleg senki sincs a Mecsek déli részén. A fegyveres csoportok eltávoztak, szétoszlottak. Így a szovjet és a magyar egységek fegyvert a jövőben nem használnak. Természetesen, ha a fegyveres csoportok ismét gyülekeznek és lövöldözéseket provokálnak, elkerülhetetlen lesz az erélyes beavatkozás a lakosság nyugalma érdekében. Ezúton is felhívjuk a Mecsek oldalán és a hegyen lakókat: nyugodtan térjenek vissza lakóhelyükre. A szabad mozgás számukra biztosítva van.”
Mecseki Láthatatlanok film-csoportkép (Forrás: Wikipédia)
Én is írtam róla, de ekkor is már előjött az a gyanú, hogy az előző városi szovjet katonai parancsnok meghalt. (Ez a kitétel az újságban szerepelt, de ez is hazugság volt: a népek ugyanis azt rebesgették, hogy a felkelők lelőtték, és ez a legutóbbi időkig tartotta magát!) Nézzük, erre mit felelt az „anoním megszálló parancsnok.” Tehát: „– Ezzel kapcsolatban csak azt mondhatom, hogy provokációs szándékú hamis hírekről van szó. Elődöm, aki csak ideiglenesen vezette kinevezésemig a katonai parancsnokságot, és tovább irányítja saját egységét. Ilyen és hasonló híreszteléseknek ne üljön fel a lakosság, mert azok csak találgatásokon vagy provokációs szándékokon alapulnak, és nélkülözik az igazságot minden mondatukban.”
Mecseki Láthatatlanok képregény (Forrás: Wikipédia)
A harckocsik visszahívását a laktanyába is megkérdezte a „láthatatlan újságíró.” Erre így felelt. „— Mindaddig, amíg az iskolákban és gyárakban meg nem indul a normális és teljes munka, míg munkahelyüket elkerülő emberek csoportosulnak, és egyesek fegyvereket rejtegetnek, vagy csoportosan tevékenykednek, nem vonhatjuk vissza harckocsijainkat (sic!). – De biztosíthatjuk a békés szándékú lakosságot, hogy egyetlen fegyver sem dördül el, s nincs is szándékunkban tüzelni senkire, aki nem provokálja a fegyveres összetűzést. Sőt! Több helyről már visszavontuk harckocsijainkat, elsősorban onnan, ahol azok nem feltétlen szükségesek.”
Az esetlegesen Mohácson és Siklóson dúló fegyveres harcokról szintén merült föl kérdés, amely akkor szóbeszéd volt. „– Az említett községekben (sic!) harc nincs. A valóság az, hogy kisebb csoportok megkíséreltek zavargásokat kelteni, de ez nem nevezhető harcnak. Könnyen felszerelték vagy leszerelik őket. Akik ilyen híreszteléseket terjesztenek, csak pánikkeltésből teszik, és megtévesztik a jóhiszemű embereket.” A szovjet alakulatok, és a „helyi állami karhatalmi egységek” (magyarán a pufajkások) közötti kapcsolatról is hangzott el kérdés. „ – Mi segíteni jöttünk, hogy minél előbb helyre álljon a rend, a nyugalom és a béke. Ezt akarjuk, és segítjük minden erőnkkel. A helyi állami szervek, a pártbizottságok álljanak a kezdeményezés élére, és bátran, határozottan intézkedjenek. Mi senkinek utasítást nem adunk, maguk intézkednek a város és a megye életének irányításában a kormány programja és utasításai alapján.
Pécs, 1956., Széchenyi tér. Szovjet tank (Forrás: Wikipédia)
A városban (mármint Pécsett) működik a magyar katonai parancsnokság. A kérdések legtöbbjénél a szovjet katonai parancsnokság a magyar katonai parancsnoksággal a legszorosabb kapcsolatot tartva keresi a megoldást. – Az önök újságján keresztül is felhívással fordulok Pécs városa és a megye lakóihoz, hogy minél gyorsabban kezdjék meg a hasznos munkát a vállalatoknál és intézményeknél, kezdjék meg a tanítást az iskolákban, hogy minél előbb rend, nyugalom és béke legyen.”
1957 Pufajkás-sorakozó (Forrás: Wikipédia)
Az első cikk hangvétele a helyi hatalom „megbocsátó” jellegét idézte, a megtévesztett fiatalok Mecseken félelemben történő tartását, halállal való fenyegetettségét idézte anélkül, hogy egyetlen konkrétumot, nevet leírt volna – így leplezte azt a tömény hazugságot, bolsevik „propaganda-ízt,” amely már 1956 előtt is jellemezte a rákosista sajtót. (A mecsekiek vezetőjét is csak „bőrkabátos”– ként említették meg.) A második közlés egyrészt azért kellett, hogy az előző szovjet katonai parancsnok lelövését „cáfolja”, másrészt pedig azért, hogy a rendcsinálás menetét közölje és igazolja is egyben. A hangvétel itt már – hiába a „tárgyszerűségre” való törekvés – fenyegető! A Dunántúli Napló nevét sem vállaló „bolsevista bértollnoka” pedig jó „alákérdező” volt ebben! A megszilárdulást „fű alatti” erőszakkal, csak szovjet segítséggel megvívó, és emellett a sajtóban a már említett „kádárista tárgyilagossággal” operáló „húzd meg – ereszd meg” taktika tükrözte nemcsak a „lappangó bolsevista bosszúvágyat,” hanem azt a köztes állapotot, amely a még meg nem valósított önkényt jellemezte, és a helyi sajtóban is feltört. Hiába volt ugyanis a „nevenincs” szovjet városparancsnok minden szava, a cikk hangjában a bizonytalanság érzése is kiviláglott, hiába próbálták „alátámasztani” szovjet tankokkal! …
Hozzászólások