Nyereg alá kerülsz!
Villám-kéjem beűz
emlők tavaszába –
szirmok havazása!
Kanca-nyihos hangod:
holdam; – meglovaglom…
Csillagok nyilaznak,
szitok rántja ajkam;
fejem kopaszítva;
parázs értem szítva;
álmot fogan benned:
Édes, adjál ennem!
Ágyék lábvillája,
tűzköd vacsorának!
– s hullok nyugalomba
zablás tenyeredben;
– Kündü eltemetve…
Nézz ki, épp hajnallott!
– s újra én lovaglok;
kantár után kapkodsz,
méned megiramlott…
Lovam legelője –
ott, a hegytetőn, fenn…
Tiszta levegőben –
szemed tóvizében –
ismét talpra állok…
Horkantok a Napra,
szivünk felmutatva.

Megosztás

Tweet