nincs és régen sem volt s ezután sem lehet
szárnya szegett embernél több és színesebb
romlottan ragadozó szép szegény legény
reszkető remény fáradt álmot taposó
felhígult faj talpalatnyi hely se békés
kifutója zűrös küszködik a kérdés
kicsi vagy nagy az ember ablakrésnél áll
csak a tekintet szabad messzi rónát lát
de másként amint van mégsem lehet
Verselek.
verslábaimmal nyakig süppedek
a dagonyába derekamtól fölfele
körül példás hegyeim ködben tűnnek el
szálfa erdeim is csupasz fákból rakva
közöttük friss szelek alig-alig laknak
rajzolt virágokon hamis dongók dongnak
harapnak mint ahogy az régről meg is van
már írva láthatatlan vérszívók szívják
nedveiket köpik szeszben ázva írják
mi nyugtató egyben és bolyongunk minden
e testben mulandón bomló végtére is
földi hasznossá váló dobogó roncsban
amiként az szintén meg is lett már írva
mert mostanság se látszanak a jó jelek
hiába dicsérjük oly buzgón az Istent
halovány sugár ha legalább egy lenne
de nincsen nincsen csak néma látomása
gyönyör és a szenvedés minden csók ára
eddig élt életünk akár hogy is látta
születéssel hal bele minden hiába
a vég távol pislogó bús passzusába
De sokan még állnak,
csak azért is várnak,
hogy legyen végre úgy,
mint látta az álmuk,
miként dolgainknak
lennie kellene.
Hozzászólások