Keszthelyi Jenő | Gergely bá' meséi: H-mese

Szépirodalom - próza

Gergely bá’ meséi: H-mese

Látod egykomám, azért csak jobb itthon, kifeküdtem a bajt, két hete már a vízparton süttetem a pampuskámat. Vasárnap meg úgy kinyaltam magam, mint kanász az esztendős ünnepen, és betértem a kocsma mellett a templomba is a Laci sógival, hogy lásson az Emese, aztán még visszamentünk a malaszt után is jófajta vörcsökhegyit szopogatni. Hol a jó fenébe jártál, míg az ég zengett? Az más, a maszek melóra én is bukok, muszáj. Tudod, még emelnem, dolgoznom nem lehet, de azért megkérlek, csináltassál a hegesztőtrafómmal valami jót, ha ráérsz, mert zárlatos. Megfejelem majd a nyugdíjacskámat, mert ahogy vénülök, úgy fogy. Az ereje, mert én maligánban mérem.

Jaj, te gyerek, hát megjártam az amurvadászatot, mint tököli vadász a rókalest a vörös macskával. Képzeld el, már régóta fenem rájuk a horgom meg az egy fogam; tudod, ott a tározó fölső végén randalíroznak egy ideje a vakróna széliben, hát megkezdtem egy hete a hajnali leselkedést, hogy elkapjam őket valami fortéllyal. Kutyaütő jószágok! Tudod, mit csinál az ebadta? Addig dorongolja a sást, amíg egy szálat rá nem rogyaszt a vízre, aztán elkapja a levele hegyét, húzza lefelé, cuppogatja, gyömöszöli abba az átkozott vegetáriánus bendőjébe. Csak sunnyogtam, mint csipás egér a sütőlapáton. Hogy mekkora agya van ennek a kínai dromedárnak! Kieszeltem egy délután, hogy közelebb csalogatom őket, horogvégre. Vártam kóser, erős szárú sást, beledugtam a belébe fejjel visszafelé a háromcolos bognárszeget, hogy fejnehéz dárda legyen, aztán sutty! – hajigáltam befelé. Nem messze ám, hogy majd elérjem a horoggal. Vagy tizet benyilaztam, úgy álltak, mint gyertyák a tabernákulum mellett. Gondoltam, hajnalban majd rálesek ezekre a zöldségcsőszökre, amikor lopkodják az etetésemet. Korán hazaballagtam délután és begyűjtöttem minden ehetőt, amire gusztusuk lehet, például lucernát meg lóhert téptem, szalmarózsa- meg margarétabimbót, zellerlevelet. Arra is ráspekuláltam, mi lenne, ha az Emese apró kaktuszaiból néhányat megborotválnék. No csak ne kacarássz ezen, olvastam valahol, hogy a kínaiak megeszik a kaktuszt. Már éjjel jutott eszembe a csemegekukorica szárának a puha bele, meg a bimbóskel. Zseblámpával, gatyában szöszmékeltem a kertben, mint csóricickány a törekben, mire összejött minden.

Slattyogok ám hajnalok hajnalán, lopakodok a ringó kotuban a hevenye állásomhoz, amit a zsombékokra építettem berekfa dorongokból. Komám, a vér megkocsonyásodott a verőmben! A sok zöld nyilamból csak egy van a helyén, azt is húzza lefelé egy kertláb-nagy amur, a farka hegye kiáll, úgy erőlködik, mint a sánta szamár a kaptatón, rázza a bamba-nagy fejét a víz alatt. No, gondoltam, ha ezek a bazi-nagy bognárszegeket is megették – hogy lukassza ki a gyohájukat! -, akár mágnespatkóval is begyűjthetném őket. Négykézláb másztam a tutajomra, mert több amur is szántotta a vizet körbe-karikába. A lucernacsokorral kezdtem. Ahogy beejtem – ólom nélkül ám, suttyanósan! -, elugrik a böszme, amelyik húzta az utolsó műsásomat; jön ám a másik, fejére teszi a lucernacsokrot kalapnak; úgy kalapált a szívem, mint a Lajcsi kovács. Aztán finnyásan elúszik tovább. Jött a szalmarózsa, zeller, margaréta, próbálgatom a csíziót, mint rajkó a hegedát. Aláúszik, böködi, a farkával alákavarja, no most! – gondolom én szamár, aztán csak feljön a virágbimbó, mint nokedli a forróvízben. Majd a kelbimbó! Nehéz is, állja a horgot. Éppen csak hogy a hátára nem dobtam az egyik csepűrágónak. Úgy megijedt tőle, hogy átugrotta a zsombékot. Vágom be nekik a kukoricabelet tüstént, jön is egy hosszú árnyék, beszippantja. Anyám! Hömbölgetem, mint holládi macska a zacskós tejet, a karom majdnem kiszakad, alattam szétesik az állás, ingem, gatyám csupa iszap. Megkerüli az átkozott az égertuskót, és széttépi az ötvenesemet. Hallatlan! Dobom az újabb kukoricabelet, húzza a csíkot valami feléje a víz alatt, markolom a botot, mint betyár a pandúr nyakát. Cuppanás, bedurrantok neki. Ides jó anyám! A süldőpézsma elzúg a fülem mellett, hogy a csatornalé ragassza le még a szárazföldi rokonainak a szemét is! Kapok a fejemhez, hogy a helyén van-e, hát majdnem örökre odaragadt a nyálkás kezem a fülemhez. No, persze, könnyű egy epebajos öregembert kiröhögni, hm!

Gergely bá’ meséi
I-mese
Jaj, te gyerek, olyan jó dógom van, mint Marcinak Hevesen. Attól tartok, hogy belémveszi magát a csömör, annyit áztatom a zsinórt nagy gyógyulásomban. Igaz, tegnap már maszekoltam egy frankó satupadot az Ödön haveromnak, nem kértem érte lóvét, hát erre elvágtatott, és hozott egy karniszter előhegyit a jobbikból, ’sten tartsa meg a jó szokását. Az Emese meg szemire vette az üzletet, hát nem szétmerte a drága nedűt lityis üvegekbe, hogy aszongya, ne romoljon a kannában. Úgy ismersz engem, hogy rámromlott vóna? Minden délben idead egy flaskával, no gyere, kóstold meg! Ez a napi fejadag, slussz!

Nem is mondtam, hogy a Lala unokám elvitt a Kisbalatonra hétfőn, mert valami nagy ügye fejlik Marcaliban egy tanítónővel, aszongya, nyelvleckéket vesz tőle, franciát. Büdös kölök! Francia szakos vót a gimiben, nem vót elég? Mondták az osztálytársai, hogy mennyire tudta! Mégis lehet benne valami, mert hazafelé olyan pösze volt a gyerek, hogy a paszulyt faszulynak mondta. No, az a lényeg, kitesz a zalavári gáton az öcsi, mint lányanya a zabigyereket, és elteker. Annyian vótak, mint jó kaptárban a mihék, alig leltem egy sovány rést magamnak a sok égettfejű halkufár között. Gondoltam, majd kiszorítóssal operálok. Hogy nem tudod, mi az a kiszorítós? Jaj, igen elmés, fortélyos játék! Az ezüstkárász, tudod, nagyon oldalaz, én meg engedem bambán. Bele a koma löttyedt zsinórjába. Akkora kapása van a fenekezőn, olyan igazi hanyatteséses; tekeri, húzza, lóg a kárászom a zsinórján árván. Bámulja, mint márokföldi fazekas a kockafejű gyereket, aztán még én korholom meg, hogy adja vissza a csavargó halamat. Ezt a trükköt jobbra-balra kétszer megcsinálom, ne félj, nem dobálnak többet az orrom elé, nyitott az olló, szabad a vásár.

No, úgy alakult, hogy két német ürgére esett a szomszédolásom, közéjük kuporodtam nagy ügyefogyottan. Jaj, ha láttad volna! Hanyatt fekszenek félálomban a strandfotelban akkora szalmakalap alatt, mint egy üstfedő, és szopogatják a jeges steflisört. Annyira messze dobtak, hogy a zsinórjaik alatt vitorlázni lehetett volna. Megcsinálom a fészkemet a kövek között, likat a lábam áztatásához, mert kutya meleg vót, akkora tippanyúság, hogy a pökés sercegett a vörös kövön. Belódítottam két gombóc tökmagpogácsás darát az orrom elé, a hínár szélibe. Lestek a germánok, mint kódis a hurkatöltést, hogy mi a frányát keresek én a kétaraszos, poshadt vízben. Mit? Úgy szedegettem tíz perc múlva a félkilós, cigányfekete kárászokat a Lala hatméteres ABU-jával csak úgy botvégről, mint gerlice a kendermagot. Lesett a két vendég, ahogy a félszavakat elkaptam, arról gagyogtak, mivel is csinálhatom a mutatványt, mert nekik egy facér kapásuk nem volt. Persze, mert a vastag zsinórról ott messze bent úgy lecsipkedték a kárászok a fehér kenyerüket, hogy észre sem vették. Jön ám az egyik feleség lesőbe, hogy mit teszek a horogra. Jószívvel, kézzel-lábbal magyarázom, hogy hozzon dobozt. Megfordítom a kisvödörben a trágyacsirmisz tömkeleget, mutatom, szedjen. Muszáj vót neki, mint sárvári menyecskének az együtthálás, hát nagy undorral belenyúlt. Közben kapásom volt, megakasztom a halat, megrezzentem a fraut, mint kanpulyka a tubicát, hogy fogja meg a botomat, amíg átgyömöszölöm a gilisztákat, láttam, milyen úricsömöre van. Hát, komám! Ragyog a szeplős pofikája, lába közé kapja a hatalmas ABU-t, szexisen markolja a nyelét, lovagol a botomon, azaz a Laláén. Langzam, mondom neki perfektül. Aszongya nekem erre színtiszta bugaci magyarsággal, hogy bácsikám, én mindent lassan csinálok, és nem eresztem el, amit megfogok egyszer, ne féljen. Hát, pajtikám, fogattam is vele a botomat, egészen a Lala érkezéséig cibálta a kárászokat, bosszantottam a németeket, mint decsi papot az istenkáromlás. A hal javát persze ő fogta, hadd vigye! Annyi steflisört sosem ittam még egyfutamban, tudod, a bort szeretem. No, hörpintsünk még egyet a Döncijéből, proszit!

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Gergely bá’ meséi: H-mese”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés