Koszfolt, üveg, szakadt levélpapír. Apró galacsinok, foszlányok, darabok, szeletek a mindenségből. Angyalszárnyak, tejes tea, tündérporba mártogatott kalózhajó. Pára az ablakon, párába rajzolt kivehetetlen ábrák, színes tésztacsíkok, sárga, zöld, rózsaszín, fehér betűtészta. Falra tapasztott, tépett világtérkép, elkenődött betűk, lecsorgó mondatok. Óvatosan szőtt álmok, ceruzasurrogás, rózsaszín, majd narancssárga hegy a faragóban, kutyák, delfinek, koboldok. Egyre merészebbé épül, nevetve építjük, minden mást kizárunk, a világ rajtunk kívül kicsi és semleges, odaégett morzsák, légies porcicák alkotják. Később nevetve mondtad nekem, hogy ezt csak a sírba visszük magunkkal.
Kezet mosok, levágom a körmöm, üres konzervek hevernek halomban, a másik szobában kartondobozok. Szürkeség ömlik el az ablak alatt, becsukom, de még így is hallani a rézfúvós hangszereket. A város ünnepel, emlékezik, feketébe öltözött bohócok, hangzatos szavak, selyembe bugyolált színészek. Kinyitom az ablakot, kiszórok nekik egy keveset a papírlapokból, gyerekrajzokat és fenyegető leveleket, vegyesen.
Értelmetlen szúrás a mellkasban, buborékok, gömbalakba rendeződnek, körülöttük szivárványhártya. Szorítom őket a hátsó kertben, téged szorítalak, el foglak engedni. Lángok nyaldossák a papírlapok sarkait, a görbe nagybetűket, a két pálcikaembert, a kézfogást. A méregre gondolok, lecsorgott, belülről tépett szét, testek maradtak, halomban, hőség volt, kerestelek, nem akartalak megtalálni.
Mindent elnyel a tűz. Kendő a szájba, lepedő a test köré. Még egyszer átfutom az egészet. A levelekkel és a pénzzel kezdődött. Először csak apróságok, kicsi ajándékok, füstölők, menta illatú gyertyák, a fizetésed harminc százaléka. Aztán szívességek, bőrre fagyott vigyor, valami kisiklott, kettévált, szétrepedt, mellettem történt, nem akartam látni. Minden szétkenődik, átlátszó nyomok maradnak a fehér felületen. Az egyik leveledre ráfolyt a paradicsomleves, betűtészta keveredett a szigorú, fekete betűkkel, dühös lettél rám.
Soha többé nem lehetsz rám dühös. A lángoknak benzinszaga van, fűfoltok képződnek a lepedőn. Látni akarom az eget, megszámolni a csillagokat, de az egésznek semmi értelme nincs, ha te nem számolod velem. Utolsó szikra a hányásszagú lepedőben.
Magunkkal visszük.
Hozzászólások