Stein Lilla írásai

Ellököm magam a talajtól, a hajamba belekap a szél. Szinte repülök, egyre magasabbra, a nevetésemtől visszhangzik az udvar. A ragyogó kék eget figyelem, a madarakat, én is egy vagyok közülük, a végtelenbe repülök.

Fekete föld, fekete ég, elmerül, ajkak között táncol, több napos, szaga van, undorító, ti megeszitek, nekem ki kell zárni, sötétet szór az éjszakába, hazugságokat karcolok a fák törzsébe, önmagamat csapom be legjobban, lágy, de gyűlölöm, hogy lágy.

Megint valami baja van. Kimegy a konyhába sírni, azt hiszi, ott nem veszem észre, vagy talán pont arra játszik, hogy majd észreveszem, és megvigasztalom. Igen, valóban ez lesz, de arra még várnia kell. Először megnézem ezt a videót, ha már elkezdtem.

Ezer dolgot kipróbáltam már, miközben egyet sem akartam. Bekerültem a focicsapatba, csörgődobos voltam a zenekarban, matekszakkörre jártam, gyűlöltem az összeset, mindnél úgy éreztem, hogy megerőszakolom önmagam, pedig nincs is önmagam, nem tudom, ki vagyok.

A mai nap tökéletes lesz. Felszeletelem a paradicsomokat, felforrt a víz, beleszórom a tésztát. Ma minden jó lesz, mindennek sikerülnie kell. Három év, három egész jó év, igaz, voltak nehéz időszakok, de túl vagyunk rajta, már minden rendben van, nem panaszkodhatok.

Koszfolt, üveg, szakadt levélpapír. Apró galacsinok, foszlányok, darabok, szeletek a mindenségből. Angyalszárnyak, tejes tea, tündérporba mártogatott kalózhajó. Pára az ablakon, párába rajzolt kivehetetlen ábrák, színes tésztacsíkok, sárga, zöld, rózsaszín, fehér betűtészta.