Megint valami baja van. Kimegy a konyhába sírni, azt hiszi, ott nem veszem észre, vagy talán pont arra játszik, hogy majd észreveszem, és megvigasztalom. Igen, valóban ez lesz, de arra még várnia kell. Először megnézem ezt a videót, ha már elkezdtem. Egészen vicces volt, de láttam már jobbat is.
A végét alig hallottam, annyira hangosan sír. Szívesen felhangosítottam volna, de jó ez így, inkább higgye azt, hogy ugyanúgy őrlődök, mint ő. Leteszem a mobilt, felkelek a kanapéról. Lassan megyek a konyha felé, hátha addig abbahagyja, de nem teszi.
Nyugi, cica, megoldjuk.
Rá mosolygok, figyelem, ahogy letörli a könnyeit. Vár még valamit, meg akar ölelni, de addig nem mer mozdulni, ameddig én nem teszem.
Gyere, nézzünk meg egy filmet.
Meg akar ölelni, de nem meri mondani. Nem is fog, ma nincs hozzá kedvem, de higgye csak azt, hogy haragszom rá. Olyankor könnyebb vele.
Néha nehéz veled, mondom neki, mire ő elpirul, tudom, de megpróbálok változni.
Legszívesebben a szememet forgatnám, de visszatartom, újabb mosolyt villantok, még az előzőnél is édesebbet. Ugyan, kicsim, én így szeretlek.
Az utóbbi időben a fejébe vette, hogy neki pszichológus kell. Nem lesz könnyű, de lebeszélem róla, a barátairól meg az öccséről is le tudott mondani a kedvemért.
Könnybe lábad a szeme, lefolyik az arcán, nem törli le, hátha akkor nem veszem észre. De én minden hibát észreveszek.
Ja, és tudod, hogy nem szeretem, ha sírsz. Egyáltalán nem férfias.
Bocsánatot kér.
Helyes.
Hozzászólások