Este hat óra. A nudista strandon már alig lézengett valaki. Az egyik medencében két fiatal nő meg egy középiskolás korú, vékony termetű srác lubickolt.

– Mit csinálsz ma este? – kérdezte a barna hajú.

Harmincéves volt, haja rövid, mozdulatai lágyak, míg a másikat, a szőkét, inkább erély és magabiztosság jellemezte.

– Ma este? Kefélni fogok – tárta a nap felé kerek, duzzadt melleit.

– Hoppá! És Dénes?

– Dénes mesze van, azonkívül semmi köze hozzá.

– Összebalhéztatok?

– Miért, kellett volna?

– Nem, csak úgy kérdeztem. Elfelejtettem, hogy nálatok mindegyik akkor és azzal dug, akivel csak jólesik.

– Evidens. Az ember nem ehet mindig ugyanabból az ételből. Nem mondom, ha csak egy volna, de több van ám, és, már ne is haragudj, elég nagy hülyeség a többit meg sem kóstolni.

– Mint ahogy én teszem, nemdebár?

– Nézd, a szexről nem mi tehetünk. Ez, hogy úgy mondjam, amolyan velünk született képesség, szükséglet, mint a szomjúság. Ha szomjasak vagyunk, iszunk, anélkül, hogy ezért szégyellnünk kellene magunkat.

– És gyilkolunk, mi, merthogy ez is velünk született, nem beszélve a birtoklási ösztönről, va­gyis ami tetszik, ellopjuk vagy egyszerűen elvesszük, ha erősebbek vagyunk másoknál.

– Nana! A gyilkolás egy, a szex kettő, továbbá létezik kölcsönös megegyezés is, ne feledd. Bizony, a modern házasságokban már ez sincs kizárva.

– Ezek szerint ti ketten…

– Szabad kezet adtunk egymásnak, ami azt jelenti, hogy nem kell behunynunk a szemünket, ha valamelyikünk félrelép. Megtehetjük ezt nyitott szemmel is. Tudod, ebben az életben annyi szabály, megszorítás van: Ne lépj a fűre! Dohányozni tilos! Áthajtani tilos! Csak 16 éven felülieknek! És mi minden még ezenkívül. Csak a szexben nincsenek viszonylag korlátok. Hát, ha nincsenek – és milyen jó, hogy nincsenek –, éljünk is vele, az angyalát!

– Élni, de hogyan? Azért az sem megoldás, hogy miközben másokat ölelgetsz, fél szemmel folyton Dénesre sandítasz. Vajon mit szól a pasimhoz? – kérdezed nyugtalanul magadban. Na és az ő csajai milyenek: nem dögösebbek, fiatalabbak, mint én vagyok? Közben, hihihi, sokkot kapsz a legkisebb ránctól is, amivel esetleg kevésbé kívánatos lehetsz a férjednek.

– Nevess csak! Különben sincs igazad. Engem sem Dénes, sem a női nem zavarnak, ebben biztos lehetsz, galambom.

– Értem, de ha ennyire nem zavar, pontosabban nem érdekel, mi a fészkes fenét akartok egymástól?

– Rossz kérdés – ült a medence lépcsőjére a szőke nő.

– Mert?

– Mert nem tudok rá felelni.

A barna nő a víz alá bukott, és elúszott. Mikor újra visszajött, a szőke kezdte csipkedni. Valahogy úgy érezte, legyőzték, amit sehogy sem bírt, de nem is akart lenyelni.

– Apropó, ma miért jöttél ki Kari nélkül, egyedül?

– Kari dolgozik. Mi az, mit nevetsz? Nem hiszed, hogy dolgozik?

– Ha te mondod. Ti bezzeg beéritek egymással, és egyik sem csalja meg a másikat. Csak gon­dolatban – tette hozzá ironikusan –, mert a szexeffektus nyilván nálatok is működik.

– Gondolatban? Hm, előfordul, de azért, ugye te sem tagadod, hogy a gondolat és a tett között van egy kis különbség.

– Van. Aztán mondd: megéri?

– Látod, ugyanezt akartam én is tőled kérdezni.

Egymásra nevettek, és hallgattak. Nézték a vizet meg a fiút, amint tempósan úszkálgat a medence vizében.

– Szexis kölyök – nyalta meg szája szélét a szőke nő. – Kicsit véznácska, de az ágyban már biztosan teljesít. Mindenesetre szívesen eljátszanék a kölyökkel.

– De hát még szinte gyerek, az istenért, azonkívül nem látod, milyen szemeket mereszt arra a kislányra? – mutatott a barna nő egy a vízparton napozó formás, erősen lebarnult tinire.

– Dehogynem, ugyanakkor reám is – állapította meg a szőke elégedetten. – Mi volna, ha felcsípnénk, és csapnánk egy murit trióban? Bocs, most meg én felejtettem el, hogy te csak gondolatban vétkezel. Gondolod, hogy a csaj is csípi a kiscsávót?

– Nem tudom, de nem is érdekel.

– Vajon hány éves? Tizenöt? Tizenhat? Amikor én kezdtem…

– Mármint a szexet, ha nem tévedek.

– Ja. Szóval, amikor én kezdtem, alig múltam tizenkét, nem, tizenhárom esztendős. Emlékszem, éppen a kertünkben napoztam, amikor átugrott hozzánk a szomszédból a bátyám haverja, egy nálam négy évvel idősebb, magas, bajuszos égimeszelő. Gyurival, mármint a bátyámmal akart beszélni. Nincs itthon, mondom a meláknak. Sem ő, sem az őseim. Gyere, feküdj ide mellém a takaróra, és dumcsizz velem, ha van kedved.  Lefeküdt, de még az ingét, nadrágját sem vetette le. Ennyi? Te mindig így szoktál napozni? – ugrattam kuncogva. Erre gatyára vetkőzött. Egy ideig csöndesen feküdtünk, aztán csak érzem, hogy megfogja a kezemet.

– Csak a kezedet?

– Csak, pedig akkor már a mellem is jócskán gömbölyödött, tehát lett volna mit fognia, ha odanyúl. De ő csak nézett, bámult rám nagy áhítattal.

– Mire te?

– Fogalmam sem volt, mit tegyek, ugyanis odavoltam Hugóért, és semmiképp sem akartam elriasztani azzal, hogy én kezdeményezzek helyette. Hirtelen csengettek a nagykapun, és besétál rajta Hugó nagy fogú, lapátkezű apja is. Fene essen a vén trottyba, ennek is éppen most kellett idejönnie!, pukkadoztam magamban. Ráadásul piás is, éreztem meg rajta a borszagot. Hát ez a gézengúz itt császkál? – vette észre fiát a kertünkben. Halló, fiatalúr, volnál szíves átfáradni, és megetetni a disznókat? Apád itthon van? – kérdezte, és majd felfalt a szemével. Senki sincs itthon, tessék visszajönni egy óra múlva. Addig talán hazajönnek. Nem untatlak ilyen régi dolgokkal?

– Nem, dehogy, bár ami azt illeti, lehetne izgisebb is, ha rátérnél a lényegre.

– Mint a lapátfülű? – nevetett a szőke asszony. – Mert az sem sokat teketóriázott, lecsatolta csuklójáról az óráját, és megkérdezte, hogy tetszik. Mondom, megjárja. Mi az, hogy megjárja? – Ez egy valódi Casio óra, nem krumpli. A tied, használd egészséggel, nyomta óráját a kezembe.

– Ajaj, forró. Már kezdem sejteni, mi következett ezután.

– Jól sejted, mert jóformán még meg sem nézhettem a krumpliját, ugyanis tényleg krumpli volt, amint később kiderült, már rá is tért a lényegre.

– Magyarán: megdugott. És te is akartad, vagy egyszerűen megerőszakolt a vaddisznó?

– Is-is – révedt el a szőke nő. – Én Hugót akartam, de ha már nem lehet, jó lesz nekem az apja is, adtam be a derekam, főleg, hogy előtte már begerjedtem Hugótól.

Ismét elhallgattak, és mindketten emlékeikbe merültek.

– Lassan árnyékba borul a medence – nézett az égre a barna nő. – Ideje lenne hazamenni.

– Én még maradok, hiszen a játék még hátra van.

– Miféle játék?

– Elfelejtetted, mit mondtam? Szívesen eljátszanék a kölyökkel.

– Nocsak! Pedig már azt hittem, feladod, annál is inkább, mert már van egy randid estére.

A szőke nemet intve evickélt a tinihez, aki a medence túlsó felében lubickolt.

– Hello!

– Hello!

– A nevem Edit. Nem ismerjük mi egymást valahonnan?

A srác szeme rátapadt az érett asszonyi mellekre, melyekhez foghatót ritkán, és akkor is csak itt, a strandon látott ilyen közelről.

– Lehet. Nem emlékszem.

Teltek a percek. A szőke beszélt, beszélt, a fiú meg többnyire csak hallgatta, miközben hol a nő, hol a parton fekvő lányra sandított. Hé, mi lesz már? – nyomult közelebb a fiatalasszony. Csak nem arra vársz, hogy én fogjam meg a mogyoród! – villant fel emlékei közt az a jelenet, amikor Hugóval napoztak a kertjükben. No, ha erre vársz, akkor ide süss! – nyúlt fesztelenül a fiú nemi szervéhez. Bár ezt tette volna tizenhét évvel ezelőtt is, mert ha ezt teszi, valószínűleg az ő élete is másképp alakul. A diák arca megvonaglott a gyönyörtől, azzal ügyet se vetett többé a leányra. 2–0 a javamra! Pisis kiütve, krapek megfőzve! – állapította meg a szőke győztes mosollyal, majd fokozatosan elbizonytalanodva. Milyen kedves, ártatlan bambino! Még egy-két szó, tapizás, s már vihetem is az ágyamba. De vajon megéri? – tette fel a kérdést a mai nap folyamán immár másodszor. Változtathatok-e ezzel azon, ami már megtörtént?

– Hozzád, vagy hozzám? – bátorította fel a fiút Edit manőverezése a víz alatt.

Általában nem szokott így beszélni, s talán Annával szemben sem éppen fair dolog, de hát a filmekben is így beszélnek a tökösebb nagyfiúk.

– Ide – adta fel a tervét sóhajtva a szőke nő, és odavezette a srácot a parton sápadozó leányhoz. – Bye-bye, nagyfiú!

Úgy érezte, megtalálta, s máris elvesztett valamit: egy lehetőséget, megoldást, amivel még törleszthette volna régi adósságát.

Hát nem törlesztette – intett búcsút a fiúnak, és maga sem értette, mitől kerekedett hirtelen olyan jókedve.

Megosztás

Tweet