A 19-20. század fordulóján a világban lejátszódott gazdasági fejlődés a közlekedési kínálat dinamikus bővülésével járt együtt. Ez különösen érvényes volt a kontinensek közötti vízi közlekedés fejlődésére. Néhány évtized leforgása alatt a zsúfolt, nyomorúságos „lélekvesztőket” az óceánjáró luxusgőzösök váltották fel. Jelen írás ebbe, a hazánkban kevéssé feltárt folyamatba nyújt betekintést, megvilágítva a közlekedés e szegmensének legfontosabb szereplőit.
Az Európa és Amerika között akkoriban gyorsan bővülő gazdasági kapcsolat és a kivándorlók számának növekedése hatalmas üzletet jelentett, melynek következtében a nagy hajótársaságok között komoly verseny alakult ki, hozzájárulva az egyre korszerűbb, kényelmesebb, nagyobb kapacitású és gyorsabb hajók megépítéséhez. Az 1900-as évek elején a hajógyártás jelentette a csúcstechnikát, az érintett nemzetek gazdaságának fokmérője volt egy-egy új óceánjáró megépítése. Az üzemeltető társaság mellett az adott ország presztízsét is jelentősen növelte, ha járműve elnyerte az Atlanti-óceánt leggyorsabban átszelő hajónak járó Kék Szalagot. De ne felejtsük el azt sem, hogy a fénykor luxusgőzöseinek csillogó szalonjait, bárjait és lakosztályait magába foglaló szintek alatt ott volt a fedélközben a kivándorlók százait elszállásoló szűk kabinok sokasága.
A kezdeti évtizedek
A Savannah (1819)
Az 1830-as évek végét megelőző időszakban az Atlanti-óceán gőzhajóval történő átszelése technikai teljesítménynek számított, a transzatlanti gőzhajóforgalom gazdasági és társadalmi szerepe csak később indult növekedésnek. Az első gőzhajó, a Savannah, 1819-ben kelt át az Atlanti-óceánon, a Savannah-Liverpool távolság megtételéhez 27 napra volt szüksége. A menetrend szerinti transzatlanti hajóforgalom 1838-ban indult meg, bevezetését a gőzgép alkalmazása, a szélviszonyoktól való függetlenítődés tette lehetővé. A Bristol és New York közötti menetrend szerinti forgalomban részt vevő első hajók a Great Western és a Sirius gőzhajók voltak, amelyek már úgy épültek, hogy a gazdaságos üzemeltetéshez megfelelő számú utast tudtak kulturált körülmények között szállítani, valamint elegendő hely volt a gépek működtetéséhez szükséges víz és szén tárolására is. Nem sokkal ezután Liverpool városa is lépéseket tett az Európa és Amerika közötti gőzhajózás beindításának előmozdítása érdekében, mivel a városból induló vitorlás postahajók pozíciói a bristoli gőzhajóforgalom megjelenésével jelentősen meggyengültek. 1840 júliusában itt kezdte meg működését a Cunard Line hajótársaság, amely eleinte Halifaxbe és New Yorkba indított járatokat. Az első fémtestű hajó, a Great Eastern 1860-ban kelt át az óceánon. Ez a jármű 230 méteres hosszával, 40 méteres szélességével, kényelmes berendezésével a századforduló nagy óceánjáróinak volt az előfutára.
Az óceánjárók versenye
Az America (1844)
Az atlanti forgalmat egészen 1867-ig – az Oceanic Steam Navigation Co. Ltd., ismertebb nevén a White Star Line megjelenéséig – a már említett Cunard Line uralta. A két vállalat között ekkor az 1930-as évek közepéig tartó rivalizálás vette kezdetét. A versengés nemcsak a hajók sebességére, hanem az utasok részére nyújtott szolgáltatásokra is kiterjedt. Legfőképpen a vagyonos társadalmi rétegek tagjait óhajtották megnyerni: a brit National Line America nevű hajója (1884) a leggyorsabb hajónak járó Kék Szalag elnyerése mellett elegáns kialakításáról, üvegezett tetejű étterméről volt híres. Az utasokért folytatott verseny azonban nem csak Nagy-Britannia hajótársaságait érintette, hanem az összes vállalatot, amely a folyamatosan növekvő piac minél nagyobb szeletét kívánta magáénak tudni. A brit Cunard és a White Star Line legfőbb vetélytársai a német Norddeutscher Lloyd és a Hamburg-Amerika Linie voltak, de nem szabad megfeledkeznünk az aránylag kisebb belga, holland, francia társaságokról sem.
A Cunard Line
A Britannia (1840)
A vállalatot 1838-ban alapította Samuel Cunard (1787-1865). 1840-től rendszeres járatokat indított Amerikába, a hajók a Liverpool-Boston távolságot 15 nap alatt tették meg. Ez volt az első társaság, amely menetrend szerint közlekedtetett a két kontinens között utas- és áruszállító járatokat, lehetővé téve a földrészek közötti társadalmi-gazdasági kapcsolatok erősödését. A járművek még fából készültek, legismertebb négy hajójuk a kezdeti évekből a Britannia, az Acadia, a Caledonia és a Columbia.
A Cunard Line hirdetése a Lusitania és a Mauretania hajók említésével (1907)
A társaság a transzatlanti kereskedelem fejlődésével egyre nagyobb forgalmat bonyolított le. Híresebb hajói közül említésre méltó az 1884-től közlekedő Umbria, az 1893-ban elkészült 183 méter hosszú Campania és testvérhajója a Lucania – e két utóbbi a Kék Szalagot többször is elnyerte 1893-ban és 1894-ben. A Cunard Line szomorú magyar vonatkozása, hogy 1904-től két hajójuk, a Pannonia és testvérhajója a Slavonia szállította a magyar kivándorlók egy részét Fiuméből New Yorkba.
A huszadik század legelső éveire a társaság alulmaradt a németekkel, valamint a későbbiekben még említésre kerülő amerikai International Mercantile Marine társasággal folytatott küzdelemben, ezért a vezetők a brit kormányhoz fordultak pénzügyi támogatásért. Lord Inverclyde ügyes politikai húzással, arra hivatkozva, hogy Nagy-Britanniának óriási szégyen lenne a tenger-hajózás élmezőnyéből kiesni, sikerült kedvező hitelt szereznie a cég számára.
Így vált lehetővé, hogy 1907-re elkészüljön a Cunard akkori büszkesége a Mauretania, amely 1907-től 1929-ig volt a Kék Szalag birtokosa, 25 éves pályafutása során 538 ízben szelte át az Atlanti-óceánt. Párja a híres Lusitania mindössze 8 évet szolgált, 1915. május 7-én torpedótalálat következtében elsüllyedt.
A Titanic első és egyben utolsó útját hirdető plakát (1912)
White Star Line
Hivatalos nevén Oceanic Steam Navigation Co. Ltd. 1867-ben jött létre, miután Thomas H. Ismay felvásárolta a csődbe jutott Aberdeen White Star Line társaságot. Az akkor már élesedő versenyben Ismay megbízásából a belfasti Harland & Wolff cég 1871-ben olyan hajót épített, amely a kényelmet tekintve forradalmasította a transzatlanti közlekedést, valamennyi akkori hajót elavulttá téve. Elsőként az Oceanic készült el, majd ezt követően az Atlantic, az Adriatic, a Baltic, a Celtic és a Republic. 1899-ben az Oceanic-II révén ismét Angliába került a Kék Szalag, a német vetélytárs Kaiser Wilhelm der Grosse-tól hódították el.
A vállalat életében 1902 nagy változást hozott: az irányítás az amerikai International Mercantile Marine társaság kezébe került. Gyakorlatilag az történt, hogy egy amerikai mágnás, J. Pierpoint Morgan – aki néhány év alatt felvásárolt több kisebb céget, pl. az American-t, a Red Star-t, az Inman Lines-t, létrehozva a New Jersey International Navigation Company-t, továbbá részesedést szerzett az Atlantic Transport, a Leyland és a Dominion Lines cégeknél – felvásárolta az Ismay családtól a White Star feletti ellenőrzési jogot. Az Oceanic-II után még nagyobb hajók építésébe fogtak, néhány éven belül elkészült a 3000 személyes Celtic, majd a 3300 személyes Cedric, 1911-ben a híres Olympic, és 1912-ben a tragikus sorsú Titanic.
A német vetélytársak
A Deutschland (1900)
A Hamburg-Amerika Linie-t 1847-ben hozták létre, hivatalos elnevezése Hamburg-Amerikanische Packetfahrt AG (HAPAG). Az első években vitorlás hajókkal, majd 1855-től gőz-hajókkal bonyolították le a forgalmat. Hajói közül kiemelkedő jelentőségű a Deutschland (1900), amely 5 nap 7 óra 38 perc alatt jutott el New Yorkba, a White Star Line Oceanic-II-jétől elhódítva a Kék Szalagot.
A társaság vezetője, Alfred Balin úgy vélte, hogy a biztonság, a kényelem mindig fontosabb kell, hogy legyen a sebességnél. A Titanic katasztrófája után ez egyértelmű volt. A három, még az első világháború előtt vízrebocsátott hajó az Imperator, a Vaterland és a Bismarck volt. A HAPAG 1914-re a világ legnagyobb hajótársaságává növekedett, 194 óceánjárójuk 74 vonalon közlekedett nem csak Európából Amerikába, hanem Afrikába és Ázsiába is.
A Kaiser Wilhelm II. (1903)
A másik, igen jelentős német vállalat a Norddeutscher Lloyd volt. 1857-ben alapították, 1876-tól indított rendszeres járatokat az Egyesült Államokba. A századforduló éveiben készültek el a „Kaiser”-típusnak elnevezett óceánjáróik a stettini Vulkán-gyárban. Elsőként a Kaiser Wilhelm der Grosse-t kell kiemelnünk, amely 1897-ben, 210 méteres hosszával a legnagyobb tengerjáró volt, óránként 23 mérföldet (42,55 km-t) tett meg 1970 utassal a fedélzetén. Dicsősége hamar elmúlt, 1899-ben a brit Oceanic-II bizonyult gyorsabbnak, majd a német vetélytárs Deutschland vette át a Kék Szalagot. A Norddeutscher Lloyd következő hajója a Kronprinz Wilhelm volt, majd 1903-tól állt szolgálatba az 1888 személyes, 215 méter hosszú Kaiser Wilhelm II és 1907-ben testvérhajója, a Kronprinzessin Cecilie. Utóbbi kettőt tartották a társaság legtökéletesebbnek tartott óceánjáróinak.
Összegzés
Elmondhatjuk, hogy mind a brit, mind a német társaságok egyazon cél elérésén fáradoztak: a piaci részesedés, a profit növelését tekintették fontosnak. A folyamat hátterében a földrészek között egyre bővülő gazdasági kapcsolatok, valamint a kivándorlók számának robbanásszerű növekedése állt.
Azonban a célhoz vezető utat eltérő módon jelölték ki a szereplők: míg az angolok a nagyszámú utas szállítását helyezték előtérbe, addig a németek a biztonságra és a kényelemre helyezték a hangsúlyt. Az éles versenynek az első világháború egy időre véget vetett, a hajók egy részét katonai célokra vették igénybe, majd a háborút követően újabb tendenciák jelentek meg a transzatlanti személyszállítás terén, mind a szállítási igények, mind a szolgáltatók tekintetében.
Forrás: Puskás Julianna: Kivándorló magyarok az Egyesült Államokban 1880-1940. Akadémiai Kiadó Bp. 1982., 441-446. oldal
Irodalom
- Czére Béla-Nagy Ernő: A legyőzött távolság. Bp. 1967., 127-133. oldal
- Erdősi Ferenc: Ágazati és regionális kommunikációföldrajz II. Pécs, 1995., 20-22. oldal
- Hollós József – Pfeifer Ignác (szerk): A technika vívmányai az utolsó száz évben. Bp. 1907., 231-237. oldal
- Lord, Walter: A Titanic pusztulása. Bp. 1983.
- Puskás Julianna: Kivándorló magyarok az Egyesült Államokban 1880-1940. Akadémiai Kiadó Bp. 1982., 441-446. oldal
- Williams, Archibald – Péter Jenő: A modern technika nagy alkotásai. Bp. 1912., 283-310. oldal
- Brockhaus Enzyklopädie in 20 Bänden. Wiesbaden 1971.
- Pallas lexikon. Bp. 1898., Gőzhajózás címszó
- Révai nagy lexikona. Bp. 1913., Gőzhajózás címszó
- The Oxford Companion to Ships & the Sea. Oxford University Press, London – New York – Melbourne 1976.
- wikipedia.org (egyben a képek forrása is)
- theshipslist.com
Hozzászólások