Dr. Szolcsányi János akadémikus
Kedves János Barátunk!
Hanyas vagy? … ’38-as?
Én az is vagyok, és itt lévő több barátod, barátunk szintén. Akkor mi ezen az évfordulón is megértjük egymást.
Azt mondod: Légiriadó!
Azt mondom: Bácska, Baja, Pécs! Mi ezt hallva a rádióból, futottunk óvóhelyünkre (a pincébe), és imádkoztunk hadifogságba került apánkért.
Azt mondod: Ti meg mentetek a kórházvonattal Németországba orvosi szolgálatot teljesítő édesapádat kísérve. Emlékszel, hogy később mondogatta: kinn kellett volna hagynia Téged, hogy jobb sorsod legyen?
Hanyas vagy? … ’38-as?
Akkor Nektek is halt meg hozzátartozótok, szomszédotok a fronton, tűnt el a Don-kanyarban? Az én Jani-bátyám (apám öccse) nem jött haza soha, hiába vártuk, kerestettük.
Hanyas vagy? … ’38-as?
Akkor mi félszavakból is megértjük egymást.
Azt mondom: Tízmillió millpengő.
Azt mondod: Kiskosárnyi tojást ért csupán.
Azt mondom: Magasszárú cipő.
Azt mondod: Lódenkabát.
Emlékszel még a melasz és a kukoricaprósza ízére? Ti is otthon főztétek a szaloncukrot, és magatok vagdostátok becsomagolásához a papírt? Te is álltál sorba a jegyre vásárolható kenyérért, tejért, húsért?
Én irigyeltem napközis társaimat, mert ők néha kaptak egy szem kockacukrot, sőt – még vajaskenyeret is.
Téged meg egy időre – a nagy nincstelenség miatt – egy egyházi gyerekotthonba is beadtak a jobb ellátásért, de Te azt fogalmaztad meg ott: – Akkor vagyok boldog, ha alszom! Haza is vittek hamarosan szeretettel teli otthonotokba, ahol – ha csak kisebb karéj kenyér jutott is – édesanyád Téged ismerő és elismerő figyelmessége, édesapád határozott erkölcsi értékrendje, hite biztos hátteret adott, s egy életre szóló útmutatást.
Hanyas vagy? … ’38-as?
Akkor már Te is sokat jársz a temetőbe, gyakran teszel virágot otthon is édesapád, édesanyád, elhunyt szeretteid fényképe mellé. Ők már nem lehetnek itt velünk, de gondoljunk rájuk!
Hanyas vagy? … ’38-as?
Akkor mi jelszavakból is megértjük egymást.
Azt mondták: Magadnak tanulsz!
Azt mondtuk: De nektek dolgozunk!
Azt mondták: Légy úttörő!
Azt mondtuk: Csak nehogy kőtörő legyek!
Azt mondták: Tiétek a jövő!
Azt kérdeztük: De ki csórta el a jelent?
Azt mondták: Tűzoltó leszel s katona!
Azt mondtad: De én orvos szeretnék lenni!
Azt kérdezték: Orvos apával a múltadban?
Azt mondták: Földet vissza nem adunk!
Azt mondtuk: Úgyis elvennék, ahogy a házunkat is.
Azt mondták: A haza javára, a magad hasznára jegyezz békekölcsönt!
Azt kérdeztük: Az Isten szerelmére, nekünk ki ad kölcsön?
Azt mondták: Ez a harc lesz a végső!
Azt mondtuk: De mi nem születtünk katonának!
Hanyas vagy? … ’38-as?
Akkor Te is egyidejűleg hallottál Rákosi pajtásról és Luther Mártonról, akárcsak én. De jó, hogy ez utóbbinak szellemi örökségét választottuk, s ha nem is viseljük kabátunk hajtókáján a Luther-rózsát, azért sosem felejtjük el: mennyire belénk ivódott az az értékrend és kultúra, amit egyházunktól kaptunk.
Hanyas vagy? … ’38-as?
Akkor Te is az 50-es években voltál tinédzser, és így nekünk a Bambi nemcsak őzike, hanem üdítőital is, Sztálin nemcsak elvtárs, hanem város is, a Farkas pedig nemcsak ordas, hanem Mihály is volt.
Hanyas vagy? … ’38-as?
Akkor Te már pusztán betűkből is megértesz egy s mást.
Azt mondom: ELTE.
Azt mondod: JATE.
Azt mondom: MHK.
Azt mondod: MHSZ.
Hanyas vagy? … ’38-as?
Akkor mi professzor-nevekből is megértjük egymást.
Azt mondom: Szentágothai János.
Azt mondod: Jancsó Miklós doktor.
Azt mondom: Romhányi György.
Azt mondod: Pórszász János.
Hanyas vagy? … ’38-as?
Akkor édesanyád biztosan büszke volt arra, hogy Cegléden a gimnázium legjobb diákjaként emlegettek. Húgaidnak: Editnek és Nellinek nem lehetett könnyű mindenből kiváló bátyjuk nyomdokain haladni, de ők is jó tanulók voltak, s már akkor is tudhatták, hogy mindig számíthatnak Rád.
Hanyas vagy? … ’38-as?
Akkor mi – éveink során – változatosan táplálkozhattunk: cserkészkolbász, lókolbász, úttörőkolbász, parasztkolbász, mangalicakolbász… Mi jön még? Több nap, mint kolbász.
Te is tanultál, olvastál fekve zsíroskenyérrel és zöldhagymával megrakott tálca társaságában? Mert én évekig.
Tudom, Neked is jutott olyan tanár – osztályfőnököd személyében –, akivel a mai napig tartod a baráti kapcsolatot. Én is így vagyok gimnáziumi magyartanárommal.
Hanyas vagy? … ’38-as?
Akkor Te is kezdő egyetemistaként élted meg ’56-ot – és Te Szegeden, ahonnan igazából kiindult a forradalom. Az utóbbi időben sokat tettél azért, hogy ez a tény bekerüljön a köztudatba.
Micsoda idő volt az!
Mindenképpen felejthetetlen azért is, mert akkor fiatalon örültünk az életnek. Ugye, számodra is az a korszak volt az azóta sem halványuló nagy barátságok ideje? Emlékeztek az együttlétekre, az udvarlásokra, a hajnalig tartó kártyacsatákra?
Eszedbe jut-e, ha kutyasétáltatók jönnek Veled szemben az utcán, hogy tudományos munkád kezdetén ez volt a feladatod?
Hanyas vagy? … ’38-as?
Akkor számodra is természetes volt, hogy a diploma megszerzése után azonnal munkába állj. Édesapád vágya az volt, hogy az ő példáját követve orr-fül-gégész legyél, de abban az időben nemcsak a szakmai előmenetel számított, s ezért más kapta meg azt a helyet. Így kerültél a Gyógyszertani Intézetbe.
De a ’38-ban születetteket olyan fából faragták, hogy mindenütt megállják a helyüket. S ha annak idején Téged nem oda irányítanak, akkor most Harkányban az én derekamat nem tudnák a Ti találmányotok nyomán kifejlesztett E-iszappal (capsaicin-tartalmú Espome-iszappal) gyógyítani. Mikor ezzel bebagyulálnak, és nagyon csíp, mindig emlegetlek Téged, ’38-as születésű Barátom. Bizony, már nehezebben mozgunk, pedig ugye, Te is gyerekkorodtól hozzászoktál a természetjáráshoz? Tudom, most is járod a Mecseket, a hegyeket. Lábunk már el-elbotlik, néha elesünk, megütjük magunkat, de mindig felállunk.
Hanyas vagy? … ’38-as?
Akkor már Neked is vannak unokáid: Dávid, Letti. Mert angliai ösztöndíjas éved után Szegedre visszatérve feleségül vetted a szépséges Küpry Juditot, aki az ünnepi családi-baráti együttlétet nagy szeretettel szervezte a Te tiszteletedre és örömödre, s akivel a mai napig összetartjátok nagy családotokat: Tibi fiadékat, Judit lányodékat, s ebben nagy szerepe van a Te megértő, a nehéz élethelyzetekben is a jót meglátó szemléletednek.
Igaz, hogy eleinte itt, Pécsett évekig úgy emlegettek Téged: „Szolcsányiné férje”, Te azonban ezt bölcs megadással, mosolyogva viselted, és tetted a dolgod. De tudhattad: nem azért vagy ’38-as, hogy ez végleg így maradjon! El is jött a Te időd. A rendszerváltás utáni évekre beérett a vetés, és jött a bőséges aratás időszaka: az orvostudomány doktora, intézetvezető professzor lettél, és tanítványaidtól s a kezed alatt dolgozó munkatársaidtól tudom, mennyire tisztelnek és szeretnek Téged, s azt is, hogy Te is büszke vagy az ő sikereikre. Akadémikusként az MTA bizottsági elnöke, több bizottságának tagja és a Pécsi Akadémiai Bizottság elnöke vagy. Több külföldi egyetem vendégkutatója, professzora voltál. Igaz, mint tudjuk, már kisgyerekkorodban külföldjáró voltál: gondoljunk csak az említett németországi kórházvonatútra vagy nagyváradi éveitekre! (Ámbár Várad akkor nem volt külföld!)
Munkásságodat számos kitüntetéssel, díjjal ismerték el. Most tudományos etikai kódex összeállításán dolgozol. Összegezted Szent-Györgyi Albert életének, munkásságának egy szakaszát. Ezért bizonyára tudod, hogy 90. születésnapján így sóhajtott föl: „Ha én még egyszer 70 éves lehetnék!”
Te most 70 éves vagy, és születésnapodat már megünnepelték kollégáid az egyetemen és a PAB székházában. Köszöntött családod és baráti köröd is. Egyik ajándékodra, a mézeskalácsból sütött nyitott könyvre a következő Roger Martin de Gard-idézetet cifráztattuk Polgár Zsuzsával: „A tudomány mély kapcsolatot, összhangzást teremt köztünk s a természet és titkai közt.”
A Hetedhéthatár szerkesztője, munkatársai és olvasói nevében tisztelettel és szeretettel kívánjuk, munkálkodj ezután is ennek a gondolatnak megvalósításán.
Hozzászólások