Idelent, az ősi fagy nagy telén
mamut bébi zanzásult, egy szegény.
Odafent lomhán jégbolygó suhan,
örököt színlel az időfutam.
Egy galaxis a spirálját bontja,
mint csörgőkígyó farkának bojtja,
kezdetbe harapni így képtelen,
míg csendjét szüli a végtelen.
Az ég nagy óceánjából kinő
a rejtett evolúciós idő.
Apró csillókoszorús csillagok
szűrik édenükké az illatot.
Teremtőhöz tapadva csak pörög
az elnyűhetetlen karú örök:
végén két félgömbjével az égbolt,
kiszedve a mát, és ami rég volt.
Szóljon hozzá!