„A szülőföldnek őrizői és nevének fényesítői vagyunk”
(Sütő András)
A mohácsi szőlőhegy egyik szép házán gömöri zászlót lenget a szél. Vajon mit gondolnak róla az arra járók? Érdekességnek, megfejthetetlen furcsaságnak tartják? Eltöprengenek rajta: mit jelképez ez az ismeretlen lobogó?
És mit jelent annak, aki odatette? Látványa naponta többször is felidézi távoli szülőföldjének természeti szépségeit, az otthon levegőjét, a régi házakat, a jól ismert embereket, a gyermekkor meséit, a Mátyás királyról hallott mondákat, a lelkész-költő: Tompa Mihály verseit, Gömör szellemiségét.
Csodaszép falu!
Régóta vágytam már arra, hogy én is megláthassam ezt a nagyon szeretett, sokat emlegetett vidéket, Barátom fölnevelő világát. Idén nyáron aztán útnak indultunk. Putnok felé közeledve már a vonatablakból látott táj elbűvölt: beépítetlen, érintetlen hegyek haragoszöld erdőkkel. A völgyek védő ölelésében kis falvak bújnak meg dombtetői templomokkal.
Aztán a központi város utcáin István emlékhelyeit kerestük. Itt volt az óvoda, aminek laza kerítése alatt kibújva már apró gyerekként nekiindult ismerkedni a környező utcákkal. megtaláltuk az elemi iskola épületét is, ahol Fritsch kántor úr ajándékba kapott egzotikus gyümölcsét: egy szem fügéjét megmutatta a nebulóknak, elmagyarázta jellemzőit, s aztán – bicskájával 38 egyenlő hajszálvékony szeletekre vágva – szétosztotta köztük. Az ízét szinte nem is lehetett érezni, de ezt a vérbeli tanítói gesztust fél évszázad sem tudta kitörölni az emlékezetből. Ahogy a filigrán „ezüst nagymama”: Tompa Anna tanárnő irodalomóráit és szakköri foglalkozásait sem, melyeken megismertette és megszerettette növendékeivel Gömör költőjének, Tompa Mihálynak hazafiságot erősítő nagyverseit, néprege-feldolgozásait, lírai virágregéit. Fel is kerestük a tanárnő volt lakóházát és sírját. A temetőben járva a véletlen találkozás egy régi iskolatárssal arra is módot adott, hogy szóba kerüljenek azok a gimnáziumi tanárok – Sztronga József, Kónya Ilona – is, akiknek tanítása, magatartása jelentősen alakította diákjaik személyiségét, szemléletét, igényességét.
A városháza szép épülete melletti parkban újra áll a falu jótevőjeként számontartott, iskolákat alapító legendás gróf: Serényi Béla szobra. Felújították a gömöri múzeumot, a vele egy épületben lévő önkormányzati elegáns vendégház – ahol kényelmes szállást kaptunk a jóbarát múzeum-igazgatónő: Zsuponyóné Ujváry Marika jóvoltából – rendezvények, tanfolyamok, továbbképzések tartására is alkalmas. Épül-szépül Putnok. Istvánék volt házát is rendben tartják a mostani tulajdonosok. Minden épület, kockakő emlékeket idéz: – Itt lakott Pásztor Pál evangélikus lelkész, akihez szabad bejárásunk volt, olvashattuk könyveit, hallgathattuk lemezeit. Szomszédunk volt Garamszegi Pista bácsi, a kertész, tőle sokat tanultam a virágokról. De még ennél is többet öreg bátyámtól – Bartus Józseftől –, akinek csodálatos kertje volt, s aki magával vitt erdőt-mezőt járó, vadrózsákat ojtó útjaira.
El is buszoztunk ezt a helyet is megnézni. Dubicsány peremfalu „Görömország” és Borsod között. István nagynénjéék volt birtokán már lebontották az istállót, a csűrt, a kovácsműhelyt, nincs már meg a méhészet, de felidéződnek a régi emlékek: a szénakazalba ugrálás, a benne hempergés, a látvány, ahogy Öregbátya minden kanál húsleveshez beharap egy egész cseresznyepaprikát; s szinte vágyunk a nagy melegben kanalazni egyet Édesnénje bazsalikomos habart hideg zöldbableveséből. Vigasztaló, hogy a portán rend van, az épület felújítását a mostani tulajdonosok az eredetinek megfelelő stílusban végezték, semmit sem rontottak el.
Dubicsányból szép emlékekkel visszatérve Putnokra, még egy fontos helyet kerestünk a Sajó völgye mellett sétálva. Az én gyerekkorom pécsi emlékhelyeinek sok csalódást okozó – múlt nyári – bejárása után félve közelítettünk az Ilona-forráshoz. Mert Istenkúton a hegyi forrás – ahonnan mindig mohácsi feketekerámiából készült csöcsös korsóban vittük a friss vizet a szőlőbe, s ástuk be félig a földbe, hogy hideg maradjon – most ilyen feliratot visel: „Csecsemők és terhes anyák nem ihatják!” Itt azonban már messziről láttuk, hogy autók állnak meg, utasaik élvezettel kortyolják az üdítő forrásvizet, megtöltik palackjaikat, hogy otthonra is jusson. Térdet hajtva tartottuk öblössé formált tenyerünket ehhez az épen maradt csodához. Másnap már szinte természetesnek éreztük, hogy a „Szörnyű vőgyben” lévő Pálma-forrás vize ugyanilyen jó, s környezete csendes. Itt szinte minden fa tövén hiedelem, mese, legenda terem. Ahogy a – távolabbi – Mohos-tavak lápos, mocsaras vidékének is gazdag mondavilága született. Rengeteg gyöngyvirág terem itt. (Talán ennek emlékét őrzik a Mohács-szőlőhegyi kert illatos gyöngyvirágai?)
A keleméri Tompa-emlékház megszólította bennem az irodalomtanárt: ezek között a falak között kellene tanítanunk Tompa Mihály verseit, ahol minden az ő életéről, koráról, környezetéről beszél. Ahogy innen továbbgyalogoltunk, megáztatott minket az eső. De cseppet sem bántuk. A füvet, fát felfrissítő zápor után kisütött a nap, és fénye átvilágította a fák lombját. Káprázatos látvány volt! Templomi csend, mozdulatlanság. Nem kívántam továbbmenni. Valami olyasmit éreztem, amit gyerekkoromban édesapámmal a Mecseket járva: mintha én is fa lennék. Eggyé váltunk a természettel, mint tán ősapáink a vadászkorszakban.
Aztán – amint lassan mégiscsak folytattuk utunkat – egy falujelző táblát pillantottunk meg: Gömörszőlős.
Már a neve is milyen szép! „Isten hozta Gömörben!” Így lehetett, mert mintha a Paradicsomkertbe érkeztünk volna. A 78-lelkes falucskának minden háza egy-egy csoda: eredeti stílusban megőrzött épületek, tetők, a kertekben muskátli, viola, az udvarokban gyümölcsfák. Mintha Hollókőn járnánk. Találkozhattunk a csodatévő falugazdával, az örökifjú É. Kovács Lászlóval, aki múzeumot hozott létre itt, nyaranta képzőművészeti alkotótábort szervez, aztán az elkészült művekből kiállítást, saját galériája van, ápolja Tompa Mihály emlékét – önálló Tompa-könyvgyűjtemény létrehozásával.
Rokoni autós segítséggel eljutottunk Imolára is – Lenkey Ilonkáékhoz –, ahol az unokatestvérek felelevenítették gyerekkoruk együttjátszásainak emlékét: a labdázásokat, a számháborúzást, a bújócskát, a kártyázást. Jólesett hallgatnom az ízes keleti palóc kiejtést és a sajátos szavakat: Ugye, az imolai porta akkor felhordott a hegytetőig? Aztán esztek-e még sok grulyát (krumplit)? Ugye, Pali tőlem (nálam) idősebb? Ahogy jöttünk, Tibi elmellőzött (elkerült) minket a kocsijával.
István Ilonkáék házában
Éppen a harangot kongatták a temető melletti református templomban, amikor megérkeztünk az apai és anyai család legtöbb tagjának lakhelyet adó Alsószuhára. A templom mennyezetének kazettáin virágok, csillagok. István beült a Lenkeyek padjába, itt mindenkinek rendelt helye van. A temetőben sok halottért kellett már letennünk virágot. A nagyapa – Lenkey László – sírja mellett átmelegítette István szavait az emlékezés: – Az Öreg a Feneketlennél őrizte a dohánytelepítést és a kenderföldet. Sokan voltunk unokák. Versenyeztünk azért, hogy melyikünk vigye neki a vacsorát, mert ilyenkor kiülhettünk kis háza elé, sütöttünk szalonnát, grulyát, kukoricát, láttuk a falu világító kis fényeit a völgyben meg fönn a csillagokkal teli eget – és nagyapa mesélt…
Aztán István megtoldotta a mesék, történetek felidézését a sajátjaival is: a klottgatyás fürdőzésekről a Szuha-patakban, Danyi bátyja lovairól, teheneiről, az erdő- és határjárásokról, a gombázásról, a szedrezésről, a gyerekkor megannyi élményéről.
Egy egész útikönyv is megtelhetne a sok-sok élménnyel. Írhatnék még a szorgalmas unokaöccs – Lenkey Béla – és családja üzlethálózatáról, Irénke jóízű töltöttkáposztájáról, Irmuska vendégszeretetéről és lakóhelyének – Serényfalvának – tengernyi virágáról, a kedvenc nótafa-nagynéni: Irma népdalairól, melyeket már csak kazettáról tudtunk meghallgatni… És emlékeztünk, meghatódtunk, sírtunk, nevettünk. Gyönyörű napjaink voltak!
Gömör Mohácsra visszatérő szülötte nem csalódott: szülőföldjének, az őt felnevelő tájnak varázsa nem kopott meg, inkább felerősödött ezen a kiránduláson. Az útitárs pedig ezután még nagyobb szeretettel néz a szőlőhegyi házon lengő zászlóra: csodaszép világot idéz fel számára.
Hozzászólások