Ezek az örömök, aprók, nem nagyok, de ahhoz elegendőek, hogy a nap kellemesen folytatódjék. Lelkünket békesség szállja meg. Tudjunk gondolni a holnapra és az emésztő bánat, messze elkerüljön bennünket. Nem kell nagy dolgokra gondolni. A nagy rész, kicsi aprókból tevődik össze. Radnóti Miklós költő, úgy írt erről: – „Eső esik. Felszárad. Nap süt. Ló nyerít. Nézd a világ apró robbanásait.”
Hétköznapok pedig sokszor vannak, szinte abból áll az élet. Ünnepek ritkábban, meg is lehet számolni, hogy az év 365 napjából, mennyi az ünnep és mennyi a hétköznap. Ez utóbbira kell gondolni, koncentrálni. Hiszen ez teszi ki az életünket. Ezekben a hétköznapokban van munka, hétköznapi esemény, egy hétköznapi ebéd és mindent végig élni, egy hétköznapi embernek, aki mindezt az apró örömökkel fűszerezve éli meg.
Kovács Kati táncdalénekesnő erről így vall: „Sajnos hajlamosak vagyunk folyamatosan valami nagy csodára várni, pedig az élet nem csodákból, hanem apró örömökből áll.”
*
S. Sándorék összesen hatan vannak. A férj, a feleség meg négy gyerek, sorban Ági 12 éves, Zsolt 8, Panni 6 éves és a legkisebb Sanyi, 2 éves. Jól nevelt gyerekek, szófogadók, nincs velük semmi baj. Belátóak, mert így nevelték őket. Tudják, amire futja, azt élvezik, amire nem, hát arra nem. Mégis néha kibújik belőlük, hogy mire vágynak. Koruknál fogva a nagyobbak laptopra, vagy éppen egy okos telefonra, mert ugye az osztálytársaknak mind ez már megvan. Mégis türelmesek, megértik a család anyagi helyzetét. Apájuknak van rendszeres keresete, ő egy kisvállalatnál anyagmozgató. Egy okos targoncával szortírozza, rakja a nagy dobozokat, melyben az összeállított termékeket szállítják. Az anya otthon van, gyesen. Hát ebből aztán nem valami sok folyik be a kasszába. Most, hogy közeleg a karácsony, a faluba, ahol laknak, egy régi ismerősük, T. Péter látogatott el, akinek Pesten egy jól menő vállalkozása van az építő iparban. Megkérdezte a gyerekeket, mit szeretnének az ünnepekre. – Laptopot! – volt a nagyon halk érvelés. A kisebbek csak, hallgattak.
Két nap múlva egy csomagot hozott egy autó, benne egy laptop, egy telefon és sok-sok játék, édesség. Kimondhatatlan öröm uralkodott el a családban. S. Sándor mondta a gyerekeknek: – Látjátok, vannak még jó emberek! Azon azonban elgondolkodott, hogy ez az öröm nagy öröm, vagy csak egy hétköznapi öröm? Nem tudta eldönteni.
*
K. Kálmán közel a negyvenhez, súlyosan megbetegedett. Olyan kort állapítottak meg nála, melynek kimenetele szinte ismeretlen. Pedig nemrég kapott a vállalatnál egy jobb kreatív képességeit jól gyümölcsöztethető, beosztást. Ez nagy reményekkel töltötte el. Aztán a betegség kegyetlenül közbelépett. Az élete innentől kezdve, orvostól orvosig, kórháztól kórházig, kezelések sokaságán bukdácsolt át. Ez pontosan három évig tartott. Nem gondolt semmire, egyelőre az életéért küzdött, nem tervezett semmit. Néha eszébe jutott munkahelye, főleg akkor, amikor egy-egy kolléga, látogatást tett nála. Mindig biztatták, rendbe jön minden, biztosan jóra fordulnak a dolgok. Aztán ez a biztatás, K. Kálmán kitartó élni akarása, meg az orvostudomány gyors fejlődése, meghozta számára azt az örömet, hogy újból dolgozni mehetett. Az első munkanapján érte az a hétköznapi öröm, hogy kollégái úgy fogadták, mintha tegnap, munkavvégeztével ment volna haza és ma újból dolgozni jött.
*
Z. Károly egy kis faluban lakott és fuvarozásból kereste kenyerét. Volt két lova, mindkettő szürke, meg egy kis oldalakkal felszerelt, lapos, gumikerekű kocsija. ezzel szinte mindent – fát, homokot, téglát, szalmát, szénát – eltudott szállítani. Őt éve nősült, felesége nem dolgozott Z. Károly úgy gondolta, az asszony maradjon otthon, nevelje a gyerekeket, vezesse a háztartást. Ez így rendben is lett volna, de gyerek nem akart születni. A kocsmába, ahová minden fuvar után betért egy pohár italra, már többször mondták: – Nem kellene egy kis segítség? Gyerek zsivaj legjobb a házaspár békességére! Ezen aztán csak mosolyogtak, Z. Károly ezeket a cimborákat nem vette komolyan. Pedig az utóbbi időben többször megfordult a fejébe, ha neki gyereke születne, már, mint az asszony által, olyan öröm dáridót csapna, hogy annak híre még a hetedhét határt is bejárná. Így teltek a napok, amikor egyszer, egyik este hazatérőben, az asszony kitörő örömmel fogadta. – Gyerekünk lesz Károly! Nem is tudta mit tegyen, felkapta az asszonyt, az tiltakozott. – Tegyél le, vigyázni kell a babára! Z. Károly örömében ujjongott.
Bekötötte a lovakat az istállóba és egyenesen a kocsmába ment. Vagy húszan üldögéltek, álldogáltak a söntés körül. Z. Károly bement a kocsmába, széles mosollyal, nevetve mondta: – Ma mindenki a vendégem! – Mi történt? – kérdezték többen is. – Fiam születik! Terhes az asszony!
Az nap este nagy örömünnep zaja verte fel a szürke kocsma megszokott, esti csendjét.
*
K. Péter nyolcadik osztályba járt. Szorgalmas, rendes tanuló, eddig nem volt vele semmi baj. A félévi bizonyítványba azonban becsúszott két tettes. Apja kérdezte: – Mi történt fiam? Így nehéz lesz bejutni a gimnáziumba! K. Péter lehorgasztott fejjel hallgatta apját. Nem szólt, tudta, ő a hibás. Másnap a reggelinél közölte az apjával: – Mindkét jegyet, év végére kijavítom! Apja nézte fiát, majd azt mondta: – Tudom, szeretnél elmenni a Balatonra. Ha meglesz, akkor megszervezzük.
Ettől kezdve K. Péter délutánonként az időt nem a haverokkal töltötte, tanult szorgalmasan. Érezte, ki kell javítani a rossz jegyeket. Maga miatt is, meg a faternak is megígérte. Aztán telt az idő, elérkezett a bizonyítványosztás. K. Péter örömmel mutatta apjának, aki annyit válaszolt: – Megyünk a Balatonra!
*
Milyenek is a hétköznapi örömök? Nem is hinné az ember, de ő maga T. Kázmér sem akarta elhinni. Történt ugyanis, hogy hetvenéves korára, mindkét szemére szürke hályogot állapítottak meg, egy budapesti kórház szemészetén. A főorvos beírta noteszába, hogy augusztus elsején lesz az első szem műtétje. Amikor elbocsájtotta, az volt a kérése, hogy reggel fél nyolckor jelentkezzen az osztályon. Kérte, legyen pontos. T. Kázmér nyugtázta a kérést és hazafelé utaztában, mert Budapesthez közeli kisvárosban lakott, annak is a szélén, elkezdte a szervezést, úgy magában. Ahhoz, hogy pontos legyen egy vidékről jövő buszra kell szállnia, az beviszi a központba, onnan gyalog a vasútállomásra. Majd a vonattal a Nyugati pályaudvarra, onnan trolival kell utazni a kórházhoz. Pontosan kicentizte az indulásokat, érkezéseket, és amikor elindult, azon izgult, hogy ne legyen hiba a számításba. Ha mégis bejönne, akkor hogyan magyarázza meg a történteket. Korábban is indulhatna, de az legalább másfél órával előbb lenne.
Aztán eljött a kitűzött nap. A busz percnyi pontossággal érkezett, elérte a vonatot. A vasút is kitett magáért, rendben beérkezett a Nyugatiba. Ez már hirtelenjébe három örömöt jelentett neki. A trolihoz órát lehetett volna igazítani, így a kért időre beérkezett a kórházba. Most már jöhet a műtét. T Kázmér, amikor már a kórházban ült, akkor gondolta végig azokat az apró örömöket, melyek az izgalommal együtt jártak és pontosságukkal teljesítették azt a jó érzést, melyet apró örömnek könyvelhetett el. Megműtötték, azóta jól lát ezzel a szemével.
*
Ahhoz, hogy megéljük a hétköznapi örömöket és azokat jó szándékkal szívünkbe is zárjuk, ügyelni kell az alábbi dolgokra. Első sorban: – Végezz kevesebb feladatot (nem kell egyszerre egy csomót összezsúfolni, amelyből időnként ki sem látszunk). – Legyél jelen. (nem félvállról, rutinból végezzük dolgainkat). – Kapcsold ki a mobiladat. (ez a modern, okos kütyü, eltereli figyelmedet, önálló döntési képességedet). – Fókuszálj az emberre! (mert sokszor észre sem vesszük családtagjainkat, munkatársunkat, csak rohanunk). – Tiszteld a természetet! (a környezet, amelyben élünk, nagyobb figyelmet, tiszteletet érdemel) – Egyél lassabban! (nem is gondolnánk, milyen fontos ez. Nem nagy, megrágástalan falatokban behabzsolni a reggelit, ebédet vagy éppen a vacsorát.) – Vezess lassan! (a közlekedés rohanás, kimerítő magatartás). – Találj a munkába örömet. (ne csak megcsináld, hanem az alkotás folyamatát is éld át). – Egyszerre csak egy feladatra összpontosíts! (ez a munka alapos, pontos elvégzését feltételezi). – Lélegezz! (ne csak úgy rohanva, kapkodd a levegőt, hanem nyugodtan, figyelve mindenre). – Ha ezt sikerül megvalósítani, akkor elbújtnak azok a hétköznapi örömök, melyekből összetevődik az egész életünk.
Antoine de Saint-Exupéry: „Fohász” című írásában foglalja össze: „Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz. Taníts meg a kis lépések művészetére.”
Hozzászólások