az Idő fölé kellett állnia
mikorra átért oda átra
s visszanézett lassú fordulattal

az Idő fölött kellett állnia
és kívüle mintha előtte folyna
rettentő áradatként

hullámzana saját elmúlása
benne s fel-feldobná
a mindent beborító forgatag

egyszerre egyként látva
előre morajló s hátra
jégbe fagyott múltra

ott áll ahol áll
mást nem tehet
uralkodó

csak pereg arcáról
az egyetlen mi fölött
semminek és senkinek

nincs uralma
s nem volt soha
a könny

s lecsöppen a tálba
melyet kezében tart
fehér ruhája

üdvözülteké
esése
mint a márvány

időtlen
mert halott
csak áll ott

aranyszegélyű tálba
esnek könnyei
állóhullámba zárva

Megosztás

Tweet