Hantai, Klee és más absztrakciók • Hetedhéthatár

Galéria

Hantai, Klee és más absztrakciók

A Szépművészeti Múzeum kamarakiállítással tiszteleg a 100 évvel ezelőtt Magyarországon született, majd Franciaországban világhírűvé vált Hantai Simon festőművész emléke előtt. A mintegy hatvan alkotást bemutató tárlaton  a festő eddig ismeretlen, kéttucatnyi modernista remekműve mellett az a nyolc festmény is szerepel, amelyet a művész akaratának megfelelően családja ajándékozott a múzeumnak 2016-ban. 

Hantai a legismertebb és legelismertebb magyar származású művészek egyike, 2013-ban a Centre Pompidou, ebben az évben pedig a párizsi Louis Vuitton Alapítvány rendezett retrospektív tárlatot a 100 évvel ezelőtt Bián született művész tiszteletére.

Hantai, Klee és más absztrakciók című tárlat Hantai Simon közvetlenül 1948 után festett műveit mutatja be, a művésznek azt az időszakát, amikor Párizsban a modernizmus legfontosabb irányzatait tanulmányozta. A tárlaton Hantai művei mellett láthatók Paul Klee alkotásai, de megjelennek többek között Joan Miró, Pablo Picasso, Sam Francis, Jackson Pollock művei is. A kamarakiállítás a korszakokon átívelő művészi párbeszéd bemutatásának, egyben a képszekvenciákra épülő kurátori módszertannak is újabb példája.

Hantai Simon 1948 májusában távozott Magyarországról, az ezt követő években a modernisták műveinek analizálásával igyekezett rendszerezni a magyar főváros Képzőművészeti Akadémiáján szerzett vizuális tapasztalatait. A kiállítás az 1948 és 1952 közötti párizsi évek inspirációs forrásait is vizsgálja. Klee, Miró és Picasso műveit Hantai már budapesti évei alatt tanulmányozni kezdte, emigrációját követően pedig a francia fővárosban az eredeti remekművekkel is megismerkedhetett. Ebben az időszakban Hantai rendkívül innovatív módon nyúlt az európai modernista hagyományhoz. A francia késő szürrealista festők és az amerikai absztrakt expresszionista, posztszürrealista és colour field festőkhöz hasonlóan (Mark Tobey, Robert Motherwell, Jackson Pollock, Kenneth Noland) Hantai festészetét is erősen inspirálta Paul Klee művészete.

Klee, Miró, Picasso és mások tanulmányozása nélkül Hantai Simon nem válhatott volna azzá a teljesen szabadon alkotó, világhírű alkotóvá, akivé később étude-jeinek és pliage festményeinek elkészítésével vált. Klee és más modernisták szellemi öröksége, sajátos formavilága Hantai érett műveiben is csöndesen megbújik tápláló, tiszta forrásként, megteremtve egy új, cezanne-i léptékű saját természetet (nature) festészetében.

Hantai figyelmét nagyszerű kortársainak alkotásai is lekötötték. A mintegy hatvan művet felvonultató kiállítás anyagában megtalálhatók a Szépművészeti Múzeum grafikai gyűjteményének a Hantai-életműhöz is kapcsolódó remekművei (többek között Miró, Jean Dubuffet, Henri Michaux, Roberto Matta, Wifredo Lam, Hans Hartung, Motherwell, Tobey, Sam Francis művei), amelyek jórészt még a nyolcvanas–kilencvenes években kerültek be a gyűjteménybe. Paul Klee műveit pedig a bécsi Albertina kölcsönzése révén tudjuk bemutatni a kiállításon.

A tárlat záróakkordja a Hantai Simon által a múzeumnak szánt nyolc kis méretű festmény. Hantai 2008-ban úgy válogatta össze ezeket a műveket, hogy nyomon követhető legyen az ún. pliage (gyűrés, hajtogatás) módszer kialakításának a folyamata és története. Ez a folyamat válik most jobban értelmezhetővé a mester 1948 és 1952 között festett különleges munkáinak a felfedezésével. A tabulák, a kötözések, a levélmotívumok, a kihagyások és befejezetlenségek előképei megtalálhatóak a Klee, Miró, Picasso és Max Ernst nyomán készült első párizsi festményeken. Miként annak a szellemi közegnek a felszabadító hatása is, amellyel a francia és amerikai, kanadai művészek között találkozott.

A március 19-ig megtekinthető kiállítást 130 oldalas katalógus kíséri, amelyben a kurátori bevezető tanulmány mellett olvasható egy a Fondation Louis Vuitton (Párizs) kurátora, Anne Baldassari által Hantai feleségével, Biró Zsuzsával készült nagyszabású interjú is.

A kiállítás kurátora: Geskó Judit

A kiállítás együttműködő partnerei a Porsche Hungária és a Eurostars Hotel Company.

Alábbiakban ízelítőt adunk a kiállítás anyagából.

(Forrás: Szépművészeti Múzeum)

 

Hantai Simon: Absztrakt kompozíció (1951-52)

Hantai Simon: Panse (1964)

Hantai Simon: Laissée (1995)

Hantai Simon: Festmény (1951)

Hantai Simon: Mariale (1963)

Hantai Simon: Festmény (1950 körül)

Hantai Simon: Meun (1967)

Hantai Simon: Pliage à usage domestique (1990 körül)


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS