(Dr.Lenkey István: Rónaky Edit és a Hetedhéthatár. Bibliográfia. Mohács, 2011. Kiadja a Hegyi Beszédesek Baráti Társasága)
Akik megpróbálkoztunk vele, tudjuk, bibliográfiát készíteni nem könnyű. Nehéz szívvel talán könnyebb: ha eltávozott szerettünkről készül, mintha jótékonyan-megkönnyebbítően hosszabbodna a Vele közös időnk. A közreadott bibliográfiában a szerkesztő dr. Lenkey István élettársának, Rónaky Editnek állít emléket. A bibliográfia érzelemmentes, szikár alkotás, dokumentumok meghatározott rendben csoportosított jegyzéke, az emlékmű, még ha papír alapú is, közös emlékekre utaló, kapcsolatokat felidéző produktum, amelyben érzelmek, emberi kötődések koncentrálódnak. Ettől a belső feszültségtől különleges ez a munka, és attól, hogy amikor hiányt jelez, pótolhatatlant, vigaszt is keres: felmutatja, mekkora gazdagságot halmozott fel ez a töredékességében is teljes életmű. A teljességet sugallja vállalt korlátozottsága mellett is: hogy t. i. a felvett tételek a teljes munkásság kicsiny szeletét dokumentálják, a Hetedhéthatár magazinnál eltöltött évtized (2000-2010) közírói produktumait.
Dr. Lenkey István munkája rendkívüli gondosságot, biztos szakmai háttértudást, szakszerűséget tükröz. Személyi bibliográfiát készített: a felvett dokumentumok közös ismérve, hogy valamennyi Rónaky Edit személyéhez kapcsolódik (nagyrészt tőle, kisebb részben róla szóló írások adatait tartalmazza), és ezek mindegyike a Hetedhéthatár időben körülhatárolt lapszámaiban jelent meg. Retrospektív bibliográfiáról van hát szó, amelynek tételei között az eligazítást az idő- és betűrend egymásra vonatkoztatható alkalmazásával segíti. Az időrendet a tematikus fejezeteken belül érvényesíti, ezt betűrendes névmutató egészíti ki. A fejezetekre tagolással nemcsak a tematika gazdagságát érzékelteti, hanem azok arányait is. A fejezetek sorrendje korántsem véletlenszerű: az a szerkesztői koncepció ívét rajzolja ki, megerősítve a szerzői értékeket, azonosul velük, és a maga eszközeivel segíti érvényre jutásukat.
A jó bibliográfia legfőbb jellemzője a hasznosság, a felhasználhatóság, a praktikum. Felvetődhet: kiknek készült a most közreadott dokumentumjegyzék? Azt gondolom, a jövendő nyelvészei, médiakutatói, helytörténészei mellett mindenekelőtt azok forgatják majd örömmel, akik Rónaky Editet közelről ismerhették, akik számára ez a füzet több puszta adathalmaznál, s a felvett írások egyike-másika meghatározott élményeket idézhet fel bennük. Így vagyok magam is a „humor a diákszlengben” sorozattal. Ezeket a darabokat korábban volt alkalmam megismerni, amikor Rónaky Edit kérésére kiadóként hozzájárulhattam a több évtizedes gyűjtés kötetté formálásához l994-ben. (Az Embernevelés Kiadónál megjelent kötet lett az alapja a további kiadásoknak.) Örömmel emlékszem az együttes munka heteire, valóságos szellemi kaland volt ez számomra, barátságot formáló együttmunkálkodás.
Szólhatnék külön-külön a fejezetekről (Művészetek-Olvasólámpa-Színház-Évfordulók-Köszöntők-Nekrológok-Humor-Rónaky Editről-Kéziratok), ehelyett végezetül hadd említsem meg azt a fejezetet, amelyik hiányzik a füzetből. „Magyarul-magyarán”, ez lehetne a címe, és sok-sok kiváló nyelvművelő írást dokumentálhatna. Rónaky Edittől tudom, hogy tervezte ezt a sorozatot, és nyitó írását el is küldte nekem, halála előtt néhány nappal. A kísérő levélben írta, hogy Rónai Béla nyelvész professzornak tartozik azzal, hogy folytatja az ő nevéhez kötődő nyelvművelő sorozatot (amelynek korábban tíz éven át a Dunántúli Napló adott helyet). És hogy ez az elhunyt nyelvészhez méltó folytatás lehetett volna, arra Rónai Béla maga utalt a tőle 2009. március 24-én kapott levelében. „Sok-sok mindent azzal intéz el az ember – én magam is –, hogy véletlen. Pedig véletlen nincs, csak Isten inkognitóban. Így kerültem én a Hetedhéthatár alkotó közösségébe Rónaky Edit ösztönzésére, aki egyik legtehetségesebb tanítványom volt, s aki a nemzeti műveltség munkásaként bőven igazolta rátermettségét.” A sorozat első darabja elkészült, a folytatást meggátolta az értelmetlen véletlen halál. (Béla bácsi, biztos, hogy csak Isten járhat inkognitóban?) Hiányzik sokunknak ez a lehetett-volna-még rovat a lapban, hiányzik nagyon Rónaky Edit, és nemcsak közeli barátainak, hanem mindazoknak is, akiknek fontos a nemzeti közművelődés ügye, és akik jól tudják, hogy amit ebben ő tudott volna elvégezni, az már örökre elvégezetlen marad.
Külön örültem a hátsó borító belső oldalán a rövid szakmai életrajzhoz mellékelt portré-fotónak. Profi munka, természetes, retusálatlan, és kitűnő a megvilágítása. Meglehet, persze, ez nem is fotós bravúr, saját fénye van a képnek, belülről sugárzik. Ettől lehet, hogyha ezt a portrét összevetem azzal, amelyik a bibliográfia sorai közül fényesedik elő, számomra teljes az egybevágóság.
Szóljon hozzá!