Hogy mi is az a Seuso-kincs? Mint sok-sok újságcikk és egy régebben megjelent könyv szintén hírül adta: hatalmas méretű ezüsttálak, gyönyörű ötvösművészeti munkák, szebbnél szebb mitológiai jelenetekkel díszítve. És ez nekünk, magyaroknak miért olyan érdekes? Mert feltehetőleg Magyarországon találták meg őket, jó húsz évvel ezelőtt. Feltehetőleg, mondom, mert ha ezt az állítást százszázalékosan bizonyítani tudnánk, akkor a kincseket természetesen valamelyik fővárosi múzeum őrizné, nem pedig az a lord Northampton, akinek máig is tisztázatlan módon került a kincs a birtokába. Pedig az egyik ezüsttálon szerepel Pelso, a Balaton római kori neve is…
És miért Seuso? Mert a Balaton feliraton kívül ezt a nevet lehet a tálakról leolvasni. Seuso feltehetőleg gazdag úr volt Pannónia tartományban, és talán maga a császár küldte neki ezt az elképesztő kincsgyűjteményt, amit „csak” Seuso-kincs néven ismer a történészvilág.
Bencs János, a Siklóson élő újságíró, tanár nem tényregényt írt, amikor tollat ragadva nyomába eredt Seuso úr kincseinek, hanem kalandos történelmi művet. Olyat, amelyet szívesen forgatnak nagypapák és unokák, amelyből felsejlik, kigömbölyödik a múlt, életre kelnek a késő római idők békét kereső, művészetkedvelő patríciusai, a még egységben harcoló légionáriusok, de mellettük feltűnnek már a kegyetlen barbár harcosok is, a Duna-parton cserkésző hunok. De ez a regény sokkal több ennél, nem véletlenül kapott harmadik díjat az akkor még a Serena kincse munkacímen futott munka a NKÖM Édes anyanyelvünk pályázatán. Hiszen olyan derűvel tudja megjeleníteni egy letűnt kor végét, amit mi olvasók méltán csodálhatunk a regény lapjait forgatva.
Arról nem beszélve, hogy a műnek van egy középkori része is, melyben az izgalmak – ha lehet – még tovább fokozódnak: az ókori főszereplő késői leszármazottja, egy itáliai lovag Zsigmond király udvarába kerül, és – nyomozni kezd a kincs után! Közben természetesen szerelmes lesz, majd gyanúba keveredik, Siklós várának börtönébe zárják, és… De hát egy könyvismertetőben nem illik elmondani a regény végét! Inkább csak azt: bővérű, sokrétegű középkori figurákkal találkozhatunk itt, gazdagokkal és szegényekkel, és természetesen magával Zsigmond királlyal és Garai Miklóssal, a későbbi nádorispánnal is. Vadászjelenet elevenedik meg előttünk, erdőben bujkáló szegény nép, várvédő harcosok és természetesen a lovagi élet sűrűje! Ez a kor – akárcsak az ókori rész – szintén a vég utolsó gyönyörű fellobbanása, olyan, mint amikor a halálos sebet kapott főszereplő az operában még egyszer utoljára elzengi a nagyáriát. A lovagkor végén vagyunk, a király már inkább reneszánsz személyiség, mégis a lovagi élet sava-borsa, becsülete, erkölcsei áradnak a műből…
Sokrétegű regény Bencs János műve: szórakoztatva tanít, elgondolkoztat. Hegedűs Géza jut az ember eszébe…
Hozzászólások