A pécsi-baranyai zsidóság kálváriája 1944 tavaszán-nyarán a „Dunántúl” híradásai nyomán (4.)

A lap április 9.-i számában is figyelemmel lehet kísérni a korra jellemző, fontos híreket. Az első oldalt a következő címek foglalták el: „Az újabb hadműveleti sikerek a német keleti hadsereg töretlen harci erejét igazolják – Fontos hadműveleti eredményeket értek el a németek a keleti front déli szakaszán – Minden összeköttetésüktől elvágták az előre tört bolsevista egységeket.”

Német hadoszlop a keleti fronton (Forrás: Wikipédia)

A második oldalon már más jellegű cikkek is helyet kaptak a következő címmel, alcímmel. „Vezető politikusok nyilatkozata a jövő feladatairól – A terrortámadás nem rettegést, hanem keménységet váltott ki,” illetve „A Kormányzó Úr megtekintette a bombatámadás színhelyeit, s elbeszélgetett a károsultakkal,” és „A főméltóságú asszony (Horthy Miklósné Purgly Magdolna) adománya.” Az országot, és főként a fővárost ért amerikai bombatámadás után a következő oldalt már az utolsó cím nyomán a következő című cikk uralta. „Adakozzunk a légitámadás áldozatainak megsegítésére – A kormányzó úr 20 ezer pengőt adott az akcióra – Máris nagy felajánlások történtek.”

A negyedik oldal vezető cikke a nemzeti mozgósítást szolgálta „A Magyar Megújulás Pártja megvalósítja a nemzeti kibontakozást – Vitéz Imrédy Béla, Rátz Jenő és vitéz Jaross Andor vezetésével nemzeti egységbe tömörül a magyar társadalom,” és az oldal alján „Budapesten és vidéken zavartalanul tovább folyik a leventekiképzés.”

Horthy Miklós és felesége (Forrás: Tolnai Világlapja 1934)

Az 5. oldalon azonban kiderül világosan ismét: a nemzethez tartozónak ez a kormányzat a zsidókat nem ismerte el, amelyet egy újabb korlátozó rendelet bizonyított, és amely jóval többről szólt, mint amit a címe sugallt: „Adatbejelentésre kötelezik a zsidó rádió tulajdonosokat” – megint előző napi keltezéssel. „Budapest, április 8. (MTI) – A kormány elrendelte, hogy a zsidó rádió engedélyesek április 7-től számított három nap alatt kötelesek ajánlott levélben bejelenteni nevüket, foglalkozásukat, készülékük üzemben tartásának helyét, a rádió vevőkészülék adatait, részt vett-e az engedélyes az első világháborúban, és milyen hadikitűntetést szerzett az 1918-1919. évi forradalmak idején, azok ellen irányuló mozgalmakban életét kockáztatta-e, vagy szabadságvesztést szenvedett-e, hadirokkant-e, és milyen mértékben, a visszacsatolt területen az elszakítás ideje alatt a magyarsághoz való hűségéről bizonyságot tett-e.

A bejelentést ahhoz a postahivatalhoz kell címezni, amelyiknél az engedélyes a rádió használati díjakat fizeti. A bejelentési kötelezettségben megszabott határidő lejárt, és a zsidók rádió engedélyének érvénye megszűnt. Akinek rádióengedélye megszűnt, köteles antennáját leszerelni, készülékét üzemképes állapotban megőrizni, de azt nem használhatja, és nem idegenítheti el. Nem szűnik meg az engedély érvénye általában a már megjelent, zsidókra vonatkozó rendeletekben foglalt kivételezetteknél.”

Rátz Jenő miniszter (Forrás: Wikipédia)

A hatodik oldalon a cím: „Felépítik Kassán Rákóczi rodostói házát,” mégpedig Lux Kálmán tervei alapján – de csak a háború után. Alatta kis terjedelmű hír. „Megalakult a magyar zsidóság központi tanácsa – Budapest, április 8. – A Budapesti Értesítő jelenti, A Pest írja. A magyar hatóságok utasítására és kinevezése alapján, mint a magyar zsidóság lapjának új száma közli, megalakult a magyar zsidóság központi tanácsa. A központi tanács a magyar zsidóságnak egyetlen, a hatóságok által elismert szerve. Hatáskörébe tartozik mindenki, aki az izraelita felekezethez tartozik, vagy a legutóbbi rendeletek értelmében zsidónak számít.

A magyar hatóságok kizárólag a központi tanáccsal tárgyalnak, vele közlik az egész ország zsidóságát érintő utasításaikat. Ezeknek az utasításoknak a legpontosabb végrehajtásáért nemcsak a központi tanács minden egyes tagja felel életével, hanem mind azok is életükkel felelnek, akik a központi tanács utasításait a legpontosabban nem teljesítik. A magyar zsidóság a hatósági intézkedések végrehajtását saját szerveivel köteles foganatosítani, a központi tanács tehát nem hatóság, hanem csak a hatóságok végrehajtó szerve. A központi tanács minden zsidó szellemi, anyagi javai felett, sőt munkaereje felett korlátlan intézkedési jogot, illetve kötelességet kapott.”

Jaross Andor miniszter
(Forrás: Wikipédia)

Ez az „eldugott” hírközlés nagyon fontos tartalmat takart. Túl azon, hogy itt világosan kiderült, aki még eddig nem tudta, hogy a zsidókat kitaszított páriáknak tekintették, de az „életével felel” kitétel mutatta, milyen iszonyúan borzasztó folyamatról van szó…

Az április 12.-i szám 3. oldalán már a kárpátaljai területekre, így Ung, Bereg és Ugocsa, valamint Máramaros vármegyékre és Ungvár városra való utazást korlátozták, ezzel közvetve beismerték a front közeledtét. Ezzel szemben az oldal fő híre „A magyar-német fegyverbarátság a két nép sorsközösségén alapul” című cikk volt. S hogy milyen fontosnak ítélték az utazás-korlátozást, mutatja, hogy az 5. oldalon megismételték, fölötte pedig a „Lényegesen kiterjesztették a csendőrség fegyverhasználati jogát” című cikk található. A 2. oldalon közölték az illetékes miniszter rendeletét, amely szerint már április 13.-án befejeződnek az egyetemi előadások, a 4. oldalon pedig azt, hogy „Megalakult a pécsi városi bizottsági tagok Imrédy-blokkja.” Mint tudvalévő, akkor városunk országgyűlési képviselője Imrédy Béla volt…

Imrédy Béla
(Forrás: Wikipédia)

Ha megnézzük a következő nap, az április 14.-i szám híreit, a 3. oldalon a következőket találjuk: „Megfosztották gyógyszertáraiktól a zsidókat.” Ez az agresszív cím az illetékes minisztérium rendeletének ismertetését takarja, amely „1944 június 30.-án minden zsidó jogosítvány megszűnik” alcímű volt. A rendelet hitszegő módon a gyógyszertári jogosítványaik „rendezése” kitételt használta. „…A rendelet mindenekelőtt alapelvként leszögezi azt, hogy a személyi jogú gyógyszertár engedélyezése, vagy haszonélvezője nem lehet, reál-gyógyszertári jogot pedig zsidó semmi jogcímen sem szerezhet.

A zsidó fogalmának meghatározásánál a rendelet természetesen az újabban kiadott szigorúbb meghatározást alkalmazza. Annak megállapítása céljából, hogy ez idő szerint hány gyógyszertári jogosítvány van a zsidónak minősülő személyek kezében, a rendelet adatszolgáltatási kötelezettséget állapít meg. Ennek értelmében minden zsidó, aki reál-gyógyszertári jogosítvány tulajdonosa, vagy személy-jogú gyógyszertár engedélyese, illetve haszonélvezője, köteles erről három nap alatt a belügyminiszterhez bejelentést tenni. A rendelet a továbbiakban kimondja, hogy a belügyminiszter a bejelentések beérkezte után pályázatot ír ki mindazokra a személy-jogú gyógyszertárakra, amelyeknek engedélyese vagy haszonélvezője zsidó.

Sárga csillagos férfi, uszító plakát
(Forrás: Fortepan)

A pályázati határidő után a belügyminiszter haladéktalanul határoz a jogosítvány újra engedélyezése felől. Mind ettől függetlenül, vagyis, ha a belügyminiszter esetleg nem is döntött volna az újra engedélyezés tárgyában, ez év június 30. napján a zsidók összes személy-jogú gyógyszertári jogosítványai, úgyszintén a zsidók javára fennálló haszonélvezeti jogok megszűnnek.

Az engedély nélkül maradt gyógyszertárak élére a rendelet szerint hatósági vezető került. Ugyancsak hatósági vezető kerül a reál jogú gyógyszertárak élére is, ha ezeket a zsidó tulajdonos, vagy más gyógyszerész veszi át. A reál jogú gyógyszertárak tekintetében egyébként, minthogy azok az egyéb elidegeníthető, elzálogosítható vagyontárgyakkal teljesen egy tekintet alá esnek, egyelőre nem történik intézkedés. Ez a kérdés a zsidó vagyonok kérdésének komplexumába tartozik.”

Kolosváry-Borcsa Mihály, 1941
(Forrás: Wikipédia)

A hónap közepén, az április 15.-i szám 2. oldalán már azt a rendeletet olvashatták a pécsiek-baranyaiak, hogy „Kárpátalját és az egész erdélyi határvidéket hadműveleti területté nyilvánították.” Ez újabb burkolt beismerése volt a front közeledésének. A „Fokozódik a légiháború” című cikk pedig a hazánk fölötti légicsaták erősödéséről tudósított. A 3. oldalon csatlakozott hozzá „A nagy ipartelepek és hadiüzemek kapuit még a légiriadó előtt be kell zárni” című cikk, és azt is le kell szögezni, hogy akkorra már számos írás tudósított a város óvóhelyeinek állapotáról és igénybevételéről.

Hihetnénk, hogy az „Elkészült Pécs 1945. évi országgyűlési képviselő választói névjegyzék tervezete” című „időutazó” írás nem számolt a történelem változásával, de amikor dr. vitéz Kolosváry-Borcsa Mihály  miniszteri tanácsost, országgyűlési képviselőt, az Országos Magyar Sajtókamara elnökét  a sajtóval kapcsolatos ügyek, a Magyar Távirati Iroda (MTI), a Magyar Telefonhírmondó és Rádió Részvénytársaság, a könyvkiadással összefüggő kérdések magyar királyi kormánybiztosának, valamint magyar királyi  államtitkárnak szóló kinevezéséről van szó ugyanott, ismét abba a sötét korba zuhanunk vissza…

A „Dunántúl” újságcikkei az Arcanum Digitális Tudománytárban találhatók.

Legyen Ön az első hozzászóló!

Szóljon hozzá!

Az Ön e-mail címe nem kerül nyilvánosságra.


*


This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.