Ha fölütjük (vagy számítógépen megnézzük) a lap május 2.-i, keddi számát, idilli vezércikkel találkozunk. Olyan bűbájos mondatokat olvashatunk itt, hogy muszáj idéznem belőle az első harmatos gondolatokat. „Május a tavasz kiteljesedése. A természet hozsannája a mindenek Urához az újjáéledésért. Balzsamos illatok áradásának, milliónyi virágszirom menyasszony ruhás lebbenésének, gyöngyvirágok csilingelésének, a levegő kékjébe fúródó pacsirták dalolásának egyetlen szimfóniába való olvadása. Május a színek zuhatagos tobzódása. A természet életerőinek zsendülése. Milliónyi reményszínű fűszál és lomb tánca enyhe fuvalmak lágy muzsikájára. Május az év legszebb hónapja. Bűbájosan szép csoda…” Hát nem gyönyörűek a képek, szinte magunk előtt látjuk az illatos mező virágainak pompázását, a természet virágzásáról nem is beszélve!
Mellette azonban a következő cikk-címek találhatók. „A Dnyeszter felső folyásánál és Koweltől délnyugatra további teret nyertek a német csapatok” főcím, „Súlyos veszteségeket szenvedett a bolsevista utánpótlás” alcím a szovjet-, valamint alatta „A nettunói hídfőnél több ellenséges kiserődöt robbantottak fel a németek” főcím, „Német kórházhajót támadtak meg az angolszász bombázók – Német Goliátok sikere Nettunónál” alcímek az olasz frontról, valamint „A németek meghiúsították Tito bandáinak Szerbia területére való behatolását” főcím, „Áprilisban 11.224 balkáni partizán esett el” alcím a jugoszláv partizánmozgalomról tudósított – egyenesen a „Führer főhadiszállásáról,” illetve Berlinből, ami mindennél többet mond…
De hogy a tárgyra térjek, és Kolosváry-Borcsa Mihály általam már minősített tevékenységének újabb állomását ismertessem, a lap május 4.-i, „A betű öl” című vezércikkét idézzem, közlöm azt teljes egészében – az utókornak, dokumentálásra!…
„A betű öl, ha olyan szellem veti papírra, amelynek nem az a fontos elsősorban, amit a betűkből ki lehet olvasni, hanem ami mögötte van. A gyanútlan olvasó felnyitja a könyvet, elkezdi olvasni, s egyszer csak azon veszi észre magát, hogy az író beleragadta olyan gondolatvilágba, amely az ő lelki életétől távol áll, bizonyítva lát olyan igazságokat, amelyekkel addig harcban állott, de miután a betűmilliárdok a sorozatosan megjelenő könyvekből állandó és állandó (sic!) pergőtűz alatt tartották az olvasó lelkét, az észre sem vette, hogy a métely miként öntötte el a lelkét, s már oda jutott, hogy tőle idegen gondolatvilágnak lett maga is részese, talán harcosa is.
Ez a betű él. És ebből a betűből ömlött a métely a magyar lelkek felé húsz hosszú évtizedeken (sic!) át. A hírlap és a könyvirodalom Magyarországon szinte túlnyomó részben átsiklott annak a szellemiségnek birtokállományába, amelytől megszabadulni szinte úgy látszott, a lehetetlenséggel határos. A napokban díszes listát közöltek a fővárosi lapok. Veretes magyar nevek sorakoztak fel abc sorrendben, és amikor a zárójelbe tett eredeti neveket olvastuk, megdöbbentünk azon, íme a magyar olvasóközönség könyvszekrényébe ezeknek az íróknak alkotásai jutottak el. De nemcsak a hírlapirodalom, a könyvkiadás, hanem a színművészet is az övéké volt.
És eljött az ideje annak, hogy erélyes kéz elrendelje a kiadók, kereskedők és könyvtárak számára a zsidó szellemi termékek kötelező beszolgáltatását. Papír örlő malmokba jutnak ezek a szellemi termékek, amelyekhez a magyar lelkiségnek semmi, vagy vajmi kevés köze van. A magyar közvélemény nagy megelégedéssel és őszinte örömmel veszi tudomásul a kormány rendeletét, mely megtiltja hazánkban, hogy zsidó szerző műve megjelenhessék. Azokat se kiadni, se sokszorosítani, se közzétenni, sem pedig forgalomba hozni nem szabad. Amennyiben tudományos tárgyú műről van szó, annak közzétételére és forgalomba hozatalára a vallás- és közoktatásügyi miniszter a miniszterelnökkel egyetértésben kivételesen engedélyt adhat, ha a közérdek azt megkívánja.
Ha elgondoljuk, mit jelent a magyar nemzet szellemi életére ennek a rendeletnek végrehajtása, csak annyit mondhatunk: nagy kő esett le a szívünkről, hogy megszabadultunk az irodalmi világ mételyétől, amelynek elegendő volt néhány évtized zavartalan munkája, hogy már-már odajussunk, hogy a kritika nélkül olvasó magyar közönség szinte megkülönböztetni sem tudta már az ocsútól a tiszta búzát. A magyar írókra e nagyjelentőségű kormányrendelet végrehajtása után igen nagy feladat vár.
Szinte azt mondhatnánk, nem volt magyar korszak még, amikor az író fenségesebb feladat előtt állt volna, mint napjainkban, mert a mai korszak írójának nemcsak azt a hézagot kell kitölteni, ami a zsidó irodalmi termékek kiküszöbölésével mutatkozik, és nemcsak az a feladat, hogy helyrehozza az eddigi lelki pusztítások szellemi kártevését, hanem meg kell mutatkoznia a tehetség és hivatottság magyar múzsájának, amely mondanivalóját a magyar lelkiségből merített gondolatokkal és eszmékkel telíti. Aki járatos volt a letűnt világ zsidó kiadóhivatalaiban és szerkesztőségeiben, s gondolatait nyilvánosságra óhajtván (sic!) hozni, helyet keresett szellemi alkotásainak, az jól tudja, hogy nehezebb volt egy igazi magyar szellemi terméket megjelentetni a zsidó sajtó magyar nyelvű kiadványainak hasábjain, mint a bibliai tevének átjutni a tű fokán.
Szellemi drótakadályok, farkasvermek és rókalyukak zárták el a legnagyobb tehetség elől a nyilvánosság legjelentősebb zsidó orgánumait. Ezek a zsidó szellemiséget árasztó Maginot vonalak s bunkerek, mind egy szálig leomlottak. Nagyon helyes, hogy a még fel nem robbant bombák, amelyek a kiadóhivatalokban és könyvkereskedésekben megbújva várják a gyanútlan könyvvásárót, oda jutnak, ahol már nem öl a betűjük: a papírörlő malmokba.”
Ahogy írni szokták, ehhez nem kell kommentár, mint az ezt megelőző május 2.-i szám névsorára sem, amely „A magyar szellemi élet megtisztítása” főcímmel és „A zsidó írók névsora” alcímmel jelent meg. Nézzük tehát a névsort, amely mind a hazaiak, mind a külföldiek közül jórészt mára már kevésbé, vagy egyáltalán nem ismert írót, újságírót, színészt, színházi embert sorolt föl – az örökérvényű alkotók mellett, a kor szégyenére!
„Pécs, május 1. – A magyar szellemi élet megtisztításának elmaradhatatlan szükségessége a zsidó írók munkáinak kivonása a forgalomból. Ez az intézkedés most megtörtént. A kormányrendeletet a Dunántúl vasárnapi száma már ismertette. Most közöljük azoknak a zsidó íróknak a névsorát, akiknek műveit kivonták a forgalomból. Abádi Imre (Dunajec), Adorján Andor (Lachenbacher), Ágai Adolf (Rosenzweig), Ardai Ernő (Axelrad), Antal Sándor (Adler), Balázs Béla (Bauer), Bartagi Ernő (Blehr), Barát Endre (Breuer), Barta Sándor, Bede Jób (Rosenberg), Békefi (Békeffy) László (Kann), Benamy Sándor (Berger), Bernstein Béla, Bíró Lajos (Blau), Boros László (Beimel), Boross Mihály (Weiner), Böhm Vilmos, Bródy Sándor, Buchinger Manó, Buk Miklós, Bus-Fekete Lészló (Trauerschwartz), Dénes Gyula (Freireich), Dénes Zsófia (Deutsch), Dévény Jenő (Deutsch), Drégely Gábor (Dressauer), Erdős Renée (Ehrerthal), Fábián Béla (Feuermann), Falus László (Frankl), Faragó Jenő (Frankfurter), Fazekas Imre, Feleky László (Füchsel), Fényes Jenő (Feuerwerker), Fényes Samu (Feuerwerker), Fenyő Miksa (Fleischmann), Fodor László, Forró Pál (Friedmann), Földes Imre (Fleischmann), Földes Jolán (Grünfeld), Földi Mihály (Frankl), Füst Milán (Fürst), Gábor Andor (Greiner), Gál Imre (Grünfeld), Gárdos Mariska (Grünfeld), Garvai Andor, Gelléri Mór (Glück), Gellért Oszkár (Goldmann), Gergely Győző (Ungar), Gergely Sándor, Diszkalay János (Widder), Göndör Ferenc (Krausz), Halmi Bódog, Halmi József, Hatvany Lajos báró (Deutsch), Hatvany Lili bárónő (Deutsch), Ignotus (Veigelsberg), Indig Ottó, Jászai Samu, Jászi Oszkár (Jakubovits), Jób Dániel (Ziffer), Kabos Ede (Rosenberg), Katzér Illés (Katz), Kahána Mózes, Kenéz Kurlender Ede, Kiss József, Knerr (Kner) Izidor, Kóbor Tamás (Berman), Kóbor Noémi, Korcsmáros Nándor (Reisz), Kunfi Zsigmond (Kohn), Lakatos László (Kellner), Lázár Miklós (Lederer), Lengyel Menyhért (Lebovits), Lenkei Henrik (Gutmann), Lukács György (Löwinger), Markovics Rodeon, Márkus József, írói álneve Satanello, Mezei Ernő (Grünfeld), Mezei Mór (Grünfeld), Mezőfi Vilmos (Grünfeld), Molnár Ákos, Molnár Ferenc (Neumann), Molnár Jenő (Müller), Mónus Illés (Brandstein), Nádas Sándor (Neumann), Nagy Imre (Fischer), Nóti Károly, Osváth Ernő (Róth), Pásztor Árpád (Pickler), Peterdi Andor (Pollák), Pogány József (Schwartz), Propper Sándor, Radnóti József (Glatter), Ráskai Ferenc (Krausz), Relle Pál (Reichmann), Révész Béla (Róth), Révész Mihály (Reisner), Roheim Géza, Roboz Imre, Sas Irén (Kellner), Somlyó Zoltán (Schwartz), Somogyi Ervin, Szabolcsi Lajos (Weinstein), Szathmáry Mór (Gottlieb), Szép Ernő (Schön), Szilágyi Géza (Silbermann), Szomaházi István (Steiner), Szomori Dezső (Weisz), Szőke Szakáll (Gerő-Grünwald), Újhelyi Nándor, Vadnai László (Wolf), Várnai Zseni (Weisz), Vázsonyi (helytelenül az újságban Vászonyinak írták) Vilmos (Weiszfeld), Weltner Jakab, Zsolt Béla (Steiner). Külföldiek: Asch Schalom, Baum Vicki, Bernhardt Tristan, Bernstein Eduard, Bernstein Henry, Bettauer Hugó, Bloch Jean, Brad Max, Buber Martin, Dekobra Maurice, Dymov Osip, Ehrenburg Ilja, Feuchtwanger Lion, Freund Sigmund, Kellermann Bernhardt, Kerr Alfred, Kisch Egon Ervin, Körber Lili, Lassale Ferdinand, Ludwig Emil, Maurois André, Marx Karl, Miasa Rabach, Nordau Max, Apatosuh Josef, Salten Felix, Schnitzler Arthur, Szfurim Mendale Moscher, Werfel Franz, Wassermann Jakob, Zarek Otto, Zweig Otto, Zweig Stephan, Zangwill Israel.”
Most kivételesen utalok a fotók válogatási szempontjaira. A megnevezett Kolosváry-Borcsa Mihályé azért maradt ki, mert a későbbi fényképeket beszennyezné az ő jelenléte. Sajnálom, de nincs mód az összes jelentős alkotó fotójának közlésére, sajnos csak néhányukat volt módom kiemelni. De, aki elolvassa a névsort, és ismerős a politika-, az irodalom- és a színháztörténetben, pontosan tudja, kikről van szó. Ha a (finoman szólva) vitatott pályájú gondolkodóktól, politikusoktól eltekintünk, akiknek művei bezúzása ugyanúgy undorral tölti el a ma emberét, a kultúrtörténetben örökérvényű alkotók könyveit akkor bezúzhatták, emléküket törölni kívánták, de azóta már sok kiadásban, rengeteg olvasó gyönyörködhetett munkájukban, a színháztörténet vagy a könyvkiadás méltán tartja számon őket, és ez az igazi elégtétel…
Persze az is igaz, hogyha a ma olvasója csak lekicsinylően, elbizakodottan, meghaladottan gondolna az itt olvasottakra, ki kell ábrándítanom: ha a „művelt nyugati világban”, Ukrajnában ma tapasztalható „történelem-átírás,” kultúra-üldözés ügyét nézzünk, „le kell szállnunk a magas lóról…”
A „Dunántúl” újságcikkei az Arcanum Digitális Tudománytárban találhatók.
Szóljon hozzá!