Ott fenn a sarkon lakott,
körötte málló falak, vak
ablakok, mögötte elhagyott
rongyos hálók a tegnapok.
Szájában rég megkeseredett
az élet, a nyál, és mert tudta,
mennyire esendő, tisztelte az
életet, nem félte a halált.
Szép volt, tudta ezt is, de
sosem hivalkodott, pózolt,
kecses lábaival olykor kaszált,
naphosszat a vackán trónolt.
Aztán seprűnyél képében
érkezett a vég, szakadt a
háló, reccsent a bél, és a kis
pók élete ezzel véget is ért.
_______________
Megjelent a szerző legutóbbi, Háttal a világnak című kötetében
Szóljon hozzá!