A vagyonmentő vásár margójára
A kor közkedvelt helyi konzervatív-katolikus napilapja, a „Dunántúl” (1911-1944) száz évvel ezelőtti, 1924. december 2-i, keddi számában a következő hír vonta magára a figyelmemet, olvasva a hónap híreit: „Szerdáig tart a vagyonmentő vásár a nőegyletben.” Azt nem tudtam addig, mi volt az a vagyonmentő vásár, ezért kétszeres figyelemmel olvastam a cikket, és azt pedig végképp nem sejtettem, hogy összefügg ez is Trianonnal! Ha a kedves olvasó sem tudta volna eddig, mi is volt ez, a cikkből világosan kiderül.
„– A vagyonmentő vásár elnevezés a háború utáni szomorú időkből származik, és tulajdonképpen a középosztály válságos anyagi helyzetét rejti maga mögött. A vagyonmentő vásár alkalom arra, hogy akik a megélhetéssel küszködve, kénytelenek megválni egyes tárgyaiktól, azokat ne legyenek kénytelenek elkótyavetyélni, hanem árverés útján azokért a legmagasabb összeget megkaphassák. A találékony kényszerűség jött rá erre az eladási módra, és mert jól be is vált, kapta a vagyonmentő vásár nevet.
Vasárnap a Jótékony Nőegyletben kezdődött ilyen vagyonmentő vásár, és arra felhívjuk a figyelmét azoknak, akiknek vásárlási szándékuk van. Olyan alkalom ez, ahol olcsó pénzért mindenki megtalálja azt, amire szüksége van. Az ízlésesen elrendezett tárgyakon rajta van a kikiáltási ár, amelyen alul semmi nem eladó. Női, férfi és gyermekruha és cipő tarka-barka egyvelegben. Van kocsi és városi bunda is. Sok a játékszer is, amelyek bizonyára hamarosan vevőre akadnak, mert szépek és olcsók. Feltűnést keltenek a pompás dísztárgyak, csecsebecsék, régiségek, szobrok. Perzsa szőnyegek és hímzőmunkák.
Legnagyobb részük a középosztály lakásaiból való. Árverésre kerül Horvay János kitűnő szobrászművésznek egy eredeti domborműve is. Az ára 100 arany korona. Vannak gyermekkocsik, különféle hangszerek, edények, ezüst evőeszközök és ékszerek és régi bútorok is. Az árverés vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődött, és tart szerdáig, naponta 10 – ½ 1-ig, és délután 3-tól addig, míg vevő van.
A vagyonmentő vásár tiszta jövedelme a jótékony nőegylet nemes céljait fogja szolgálni. Tegnap és ma igen nagy volt az érdeklődés a vásár iránt, és igen sok tárgy akadt gazdára.”
S ha már erről a vásárról volt szó, utánanéztem lefolyásának, és ezeket is közlöm most. A december 4.-i szám „kis hírei”-ben a következőket találtam. „A nőegylet vagyonmentő vásárának vezetősége arra kéri az érdekelteket, hogy a beadott értéktárgyakat csütörtökön, december 4-én, vagy legkésőbb pénteken, december 5-én szíveskedjenek elvinni, mert a jelzett napokon túl nem vállal értük felelősséget.”
S ha már ez a vásár itt véget ért, és biztosan voltak nyertesei és vesztesei is, hadd tegyem ide a következő kis, de fontos hírt – szintén december 4.-i dátummal: „– Jótékonyság. Erreth Kálmán és neje a jótékony nőegyletnek és a népkonyhának 150-150.000 koronát adományoztak a Dunántúl útján.” Ennek a hírnek az a jelentősége azon túl, hogy egy jóravaló, módos házaspár nem is akármilyen összegű jótékonykodásának ezúttal is emléket állítok, az, hogy azokban a napokban – a város szűkölködőire gondolva – ismét felállította a törvényhatóság a népkonyhát…
Trianon árvái
S azt a még fontosabb és kegyetlenebb Trianon-hatást, amely már akkor jelentkezett, amikor az első világégés végén az „öntudatra ébredő” csehek, az „éledő” szlovákok, a „revansra bőszülő” románok, a „magyarok ellen összefogó” délszlávok megkezdték azokról a területekről, amelyeket az Antant benyomuló túlereje biztosított számukra, lehetetlenné tenni, kiüldözni az ottani magyarság sokaságát, és ezt Trianonig, sőt utána is folytatták, még nem is érintettem…
Ez a gyászos, a nyugati hatalmak által támogatott folyamat 3.5 millió magyart érintett, akik egyik napról a másikra idegen, ellenséges országban találták magukat. Az ottani hatóságok pedig minden módon igyekeztek megszabadulni tőlük, kiüldözni a szülőföldjükről őket. A legújabb kutatások ezeknek a honfitársainknak a számát ma már 400.000-420.00 főre teszik. Őbelőlük lettek az antant-szerb uralom alól éppenhogy felszabadult, és a dr. Doktor Sándor, Linder Béla, dr. Hajdú Gyula, Dobrovics Péter és társaik által feltüzelt „pécsi székhelyű,” kérész-életű Baranya-Bajai Szerb-Magyar Köztársaság dicstelen letűnése utáni, mecsekalji városunkat is egyből érintő „vagonlakók” sokasága. Ők lettek „Trianon árvái,” róluk egy következő írásom szól majd…
Szóljon hozzá!