A napokban került elém a Baranya megye földrajzi nevei című kiadvány I. kötetében Hird 114. számú helyneve a Hév-rét, Hé-rétek vagy Községrét. Már 1857-ben és 1862-ben is feljegyezték ezt a nevet a térképészek. Pesty Frigyes helynévkötetében is szerepel (1865-ben) a Hév rét név.

A hely völgyben van, mélyen fekvő területen, és a művelési ága régóta rét. Hogy mitől Hév (’meleg’) ez a hely, azt az adatközlők 1973-ban már nem tudták. Lehetséges, hogy itt a mélyben hőforrás, termálvíz rejtőzik?
Feltétlenül érdemes lenne geológusokkal megvizsgáltatni ezt a terepet. Mélyfúrással talán felszínre kerülhetne a hőforrás vize. Nem esik távol ez a terület Ellend község határától. Itt a Malom-berekben, a Hodos-árok völgyében termálvizet találtak a mélyfúrók.
A forrás helyét lezárták. A gyógyító erejű termálvíz feltárására azonban nem került sor, mert attól tartottak, hogy új gyógyfürdő létesítése veszélyeztetné Harkány-fürdő forgalmát.
Lehet, hogy az ellendi hőforrás helye a kapcsolatban van (a geológiai viszonyok alapján) a hirdi Hév-rét területével? – Még az is lehetséges, hogy a hőforrás megtalálásával egy időben gázmezőre bukkannának geológiai próbafúrásokkal a kutatók.
Nagy nyereség lenne, ha Pécs-Hird külterületi helyén termálvizet találnánk a kutatók. Itt megvalósulhatna a régóta tervezett, komplex szolgáltatásokat biztosító pécsi Fürdőváros. Ezt nemrég a Pécsi-víz melletti területre tervezték; oda, ahol a volt Zagytározót a rekultiváció során feltöltötték.
Szóljon hozzá!