Kreator

Hordes Of Chaos 2009
(SPV)

Visszatértek az öreg thrasherek Németországban is.

De még hogy!

Igaz, Mille Petrozza már ’86-ban is tudott dalt írni, ő volt a zenekar „kreatív-kreator” agya, szíve és lelke az elmúlt huszonvalahány évben.

Ezúttal egy rövid és gyors, de 8 napon túl gyógyuló thrash támadást intéztek a világ ellen, amivel akár még a nagy példakép Slayernek is feladhatják a leckét erre az évre. Jó látni ezt annak fényében, hogy maroknyi veterán zenekar képes hozni a 20 évvel ezelőtti formáját!

A régi nagyoknál ez mostanában mindössze a Candlemassnak sikerült; de nekik rögtön két ízben. A Testamentnek és a Slayernek meg 8-10 évvel ezelőtt. A Metallica és a Megadeth is igyekszik-igyekszik, de inkább csak erőlködnek a régi stílus visszahozatalával.

A német Kreator viszont példaképként tekintett a nyolcvanas években a fentiekben felsorolt zenekarokra, és maximum az árnyékukba tudott felkapaszkodni korai nem túl csiszoltan megszólaló thrash-lemezeivel. Erre most akkorát szól a lemez, hogy leszakad a thrash égbolt egészen Amerikáig!

10 szám, 10 csapás, mint a régi szép időkben. Rövid intróval kezd a Hordes Of Chaos, majd beüt a mennykő. Ventor vígan kalapál a jól eltalált riffekre, melyekkel Mille a nyolcvanas évek frissességét mentette át 2009-be úgy, hogy csöppet sem lett poros a végeredmény. Erősen, vaskosan szólnak a gitárok, sodró a lendület, ami nem is csoda, hiszen egyszerre rögzítették a hangszereket. Mille továbbra is acsarkodik, de ezt már megszoktuk tőle. Az erős refrének viszont talán nem kerültek ennyire előtérbe sohasem, mint ezúttal.

Így rohan keresztül rajtunk a Warcurse és az Escalation is, a szólók is remekbeszabottak. Az Amok Run-nal jön az első kis megnyugvás, némi akusztikus pengetéssel és mély énekhanggal, hogy aztán újra átadja helyét az üvöltésnek.

Minden szám nyújt valami különöset, mindezt úgy, hogy a Kreator minden jellegzetessége megmaradt. Szerencsére a lemez második fele is tele van jó dalokkal, ütős melódiákkal, pozitív dühvel és az egyszerre felvett lemez dinamikus és kristálytiszta megszólalásával.

A lemez játékideje a 40 percet sem éri el, tehát egy bakelitre simán fel lehetne préselni ma is. Semmi fölösleges cicoma, csak a jó és erőteljes zene legjava. Így tovább, ezzel a lendülettel 2010-ben is!