Pécsi temetői séta és kegyeleti ünnepség 1947-ben, a „Dunántúli Népszava” cikkei nyomán

A „Dunántúli Népszava” a szociáldemokrata párt helyi napilapja volt, 1945. július 22.-től a megszűnéséig, 1948. április 22.-ig jelent meg városunkban. Felelős szerkesztője előbb Záhonyi Tivadar, majd Vedres József volt, és főszerkesztői között megtaláljuk Tolnai József helyi neves szociáldemokrata vezetőt, polgármestert. (A lap adatait a Surján Miklós által szerkesztett „Baranya megye sajtó-bibliográfiája 1832-1984” című, 1982-ben megjelent kötet tartalmazza.)

Ebben az újságban közölték Ruzsits Endre cikkét 1947. november 1.-jén, szombaton „Látogatás a halott Pécs 52 ezer lakójánál” címmel, a Siklósi úti pécsi köztemetőről. A tudósítás emelkedett gondolatokkal kezdődött.

„Az intenzív emlékezés hasonlít (H. G.) Wells időgépéhez. Vissza tudunk vele ’utazni’ életünk korábbi, elmúlt eseményeihez. A halottak napján való kollektív emlékezés azonban ennél is több sokak számára. Összekötő hídnak is nevezhetnénk két állapot, két ország: az élet és a halál között.

Az emlékezés hídján két Pécs találkozik egymással: a halottak és az élők Pécse. Nem mondjuk, hogy az év más napjain, nincs a két ’város’ között semmiféle kapcsolat, hiszen az emlékek hídján a temető csendes lakói máskor is ellátogathatnak azokhoz, akik százezer lépésnyi kerülőiknek sem tesznek egyebet, mint sietnek a csendesebb város felé, amely gyorsabban népesedő ’település,’ mint az élők Pécse.”

Az első közcím „A temető őslakója” volt, és Klotz Alajossal, az akkor már közel negyedszázada temetőfelügyelőként hivatalában tevékenykedő vezetővel készült hivatalában, aki nagy tekintélynek örvendett a városban. Ő mondta el, hogy akkor a temetőben 52.275 halott nyugodott, és 1943-ban 1529, 1944-ben 1699, 1946-ban pedig 1173 temetés történt itt.

A temető alapítására tértek rá ezután. Megtudták az akkori olvasók, hogy erre 1904. november 3.-án került sor, amikor ide temették az első halottat, Szemen József mozdonyvezető fiatal feleségét. Még a halotti bejegyzését is közölte: „A mai napon, mint első nyert elhelyezést…részére tanácsi intézkedés az A. I. 34. számú, első osztályú sírhely jelöltetett ki örök emlékül.” Szemen Józsefné sírja körül kialakították a temető akkori területét, amely 60 hold lett.

Az akkori temető szabályzat szerint a sírok elévülése a temetés utáni 30. évben lépett életbe, és ez a gyakorlatban úgy zajlott le, hogy a temetőfelügyelőség írásban szólította föl az örökösöket a sírok újbóli megváltására. Erre egy évnyi ún. türelmi időt adtak, és ha ez alatt a megváltás nem történt meg, akkor a sírt kihantolták, a halott maradványait még mélyebbre ásták be, és ezzel előkészítették a sírhelyet az új temetésre.

A következő közcím a „Félmillió forintos síremlék” címet viselte. Klencz Alajossal sétálva a sírok között számos érdekességet rögzített a krónikás. Megállapították, hogy a sírhelyek árai között nagy különbség mutatkozott. A forint 1946-os bevezetését követően az árak 30 forinttól 900 forintig terjedtek, és sokan a legdrágábbat választották, mivel így szerették volna biztosítani a szeretteik temetése után a maguk sírhelyét, sőt nőtt az előre megvásárolt sírhelyek száma is.

A temetői séta közben sok érdekességet közölt a temető-vezető, miközben számos sírról szakértő véleményt is  mondott. Az egyik díszes síremlék Szauter Gusztáv ügyvédé volt, amely fekete svéd gránitból készült, és fehér márvány Krisztus-szobor díszítette.

Amikor elkészült, a szobrász akkori árakon 26.000 koronát kért érte, és mivel a túl nagyra méretezett szobor nem fért el a síremlék erre kijelölt részében, pert indítottak ellene. Ez a ma is álló síremlék akkor már félmillió forintot (!) ért.

Mivel az ügyvéd úr nagy adakozó hírében állt, nem csoda, hogy mindenét a városra hagyta. Ezek között volt a már akkor is híres tettyei vendéglő is. A város vezetése ezt úgy hálálta meg emlékének, hogy sírját díszsírhellyé nyilvánította.

A harmadik közcímnek írója „A sírok között” címet adta. A séta közben észrevették ugyanis a sírok közötti sürgölődő hozzátartozókat, akik a Halottak Napjára készültek. Megjegyezte Klencz Alajos, hogy ezekben a háború utáni években kevesebb temetést folyt le, mivel az embereknek kevesebb pénze volt erre akkoriban.

Megtudtuk azt is, hogy a városi törvényhatóság akkorra már rendbe hozta mind az első-, mind a második világháborús magyar, szovjet, bolgár, ju-goszláv katona-sírokat. Díszítésükre azonban már nem kerülhetett sor.

Sétájuk közben egy idősebb asszonnyal találkoztak, aki elpanaszolta: férje síremlékén derékba törte egy ismeretlen vandál a márvány Krisztus-szobrot. Klencz Alajos elmondta, hogy ez sajnos nem ritka eset. Azt szintén felemlítette, hogy télen karácsonyfának vágtak le temetői ezüstfenyőkből, így csonkítva meg azokat. Itt derült ki, hogy ezt azért tehették, mert akkor még nem volt bekerítve a temető, amely az akkori árakon olyan sokba került volna, hogy a városi költségvetés nem bírta volna el.

Szerepelt viszont a hullahűtő létesítése az akkori hároméves tervben, amely már nagyon szükséges volt. Közben visszaértek a temető irodájába. Itt tudta meg az érdeklődő hírlapíró, hogy a sírásók fizetése akkoriban heti 74-, a többi napszámosé pedig 45-50 forint volt. Szóba elegyedett velük az újságíró. Elmondták, hogy a mások szomorúságát a temetéseknél már megszokták, a magukét nem. Így ért véget a temető-látogatás.

A cikket Ruzsits Endre így fejezte be: „Az autóbusz megtelik a temetőből hazafelé igyekvőkkel, akik a pénztelenséggel is birkózva, de elhozták szerény virágaikat szeretteik sírjára. És ők vannak többen. Aki bőségben él, annak nem igen van kedve, és ideje a halálra gondolni…”

Az alatta lévő rövid tudósítás a „Gyászünnepség a magyar és orosz hősi emlékműveknél” című volt, amelyet éppen november 1-jén, szombaton tartott meg a pécsi honvéd állomásparancsnokság. „…Az idei ünnepséget szombaton délután fél 5 órai kezdettek tartják meg. Az ünnepségre hivatalosak a város és a vármegye vezetői és társadalmi egyesületei. Az ünnepélyen testületileg vesznek részt a pécsi iskolák tanulói, hogy egy szál virággal adózzanak a két világháború hősi halottai emlékének. A gyászünnepségre az egész város lakosságát ezúton is meghívja a pécsi 2. honvéd állomásparancsnokság.”

A következő szám 1947. november 4-én, kedden jelent meg, ebben szerepel a kegyeleti ünnepség részletes leírása…