A Jakab-hegyi ásatásokról 1947-ben, a Dunántúli Népszava híradása alapján

A Pécsett megjelenő „Dunántúli Népszava” a helyi szociáldemokrata párt napilapja volt az 1945 utáni ún. „koalíciós idők” -ben. Az itt közölt sok világ-, országos- és helyi politikai, ideológiai hír mellett azonban értékes, a tudományokkal foglalkozó cikkek is helyet kaptak itt. Ezek egyike volt az 1947. november 5-i számban napvilágot látott írás is a mecseki jakabhegyi ásatások akkori régészeti eredményeiről – köztes alcímekkel.
(Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár)

A főcím ez volt: „2500 évvel ezelőtt a Jakabhegyen és környékén olyan hatalmas lakótelep volt, mint a jelenlegi Pécs,” az alcím pedig ez: „Dr. Török Gyula elvtárs nyilatkozik a Városi Múzeum ásatásairól”

Most pedig nézzük, az akkori kor nyelvezetében miről szólt a tudósítás. „A Dunántúli Népszava röviden már hírt adott arról, hogy a Városi Múzeum igazgatója, dr. Török Gyula elvtárs a Jakabhegyen ásatásokat kezdett, amelyeket a régészeti szakkörök nagy érdeklődéssel kísérnek.

Az, hogy valamikor évezredekkel ezelőtt a Jakabhegyen és a környékén lovas nomád népek éltek, már eddig is köztudomású volt, és a régészek ezt a települést, mint avar földvárat könyvelték el.

Dr. Török Gyula megállapítása szerint azonban már az avarok előtt mintegy ezer évvel, a korai vaskorban is hatalmas település volt a Jakabhegyen, és az agatiszekkel (agathürszök, szkíták szövetséges népe) rokon lovas nomád néptörzs lakó telepe, temetője, falvainak elhelyezkedése, és azok maradványai pontosan megállapíthatók.

Dr. Török Gyula elvtárs elmondotta a munkatársunknak, hogy a Jakabhegyen Kr. e. 1000 és 400 év között hatalmas, 80 holdas földvár állott, amelyet valószínűleg kő- és deszkakerítéssel vettek körül. A földváron belül élt a törzsfő, valamint szűkebb környezete, továbbá a különböző kézműiparosok, elsősorban az ötvösök, továbbá a bronz és vasművesek.

 

Ázsiai nomád lovastörzs a Mecseken

A földvár körül helyezkedett el nyugati irányban a törzshöz tartozó többi falu lakossága, amely veszély, elsősorban ellenség közeledésének hírére a földvárba húzódott, felkészülve a harcra és az ostromra. – A jakabhegyi ázsiai törzs – mondotta dr. Török Gyula elvtárs – más nomád népek nyomására húzódott Magyarországra.

Pécs környékén huzamosabb ideig élhettek, ezt bizonyítja a jakabhegyi hatalmas temető és lakótelep. Ásatásaim során pontosan sikerült megállapítani a törzs lakótelepének kiterjedését, és a földvártól nyugatra lévő temetőt. Hozzávetőleges becslés szerint azon a településen megközelítőleg annyi ember élt, mint a jelenlegi Pécsen.

– Hogyan éltek ezek a pécsi őslakók?

– Faházban laktak, amelyeket kővel és földdel raktak körül. Ezeknek a házaknak nyomai még most is megvannak, és remélem, hogy néhány ilyen lakóházat sikerül majd rekonstruálnom. A temetkezésükre a sírjaik, és a benne talált leletek egészen pontos képet nyújtanak. Egy-egy sír hossza 6 métertől 20 méterig terjedt, és 5 méter magas volt. A sírhalmot kővel rakták körül, és kőlépcsők vezettek a máglyához, amelyen a halottat elhamvasztották.

 

Értékes leletek a sírokban       

– Milyen leletek kerültek elő a sírokból?

– Eddig négy női és egy férfi sírt tártak fel. A sírokban cserép, fa és bőredényeket találtam. Ezekbe az edényekbe a meghalt kedvenc ételeit és italát helyezték el a máglya mellé. A női sírokból kék színű üveggyöngyök, továbbá arany gyöngyök és arany tűhegyek kerültek napvilágra, és egy bronz nyakperec darab finom rovátkolással.

A férfi sír legértékesebb lelete egy bronz zabla és egy vaskés, amelynek bronz markolata kétsoros díszítésű. Ez rendkívül értékes lelet, mert ilyen kétsoros díszítésű késmarkolatot eddig csak az oroszországi ásatásoknál találtak, úgy a bronz zabla, mint a kés a legrégibb nomád lovasnép használati tárgya volt.

Dr. Török Gyula elvtárs az ásatásokat tovább folytatja annál is inkább, mert a Nemzeti Múzeum és a Közgyűjtemények Országos Felügyelősége részére anyagi támogatást helyeztek kilátásba.

Az ásatásokat már eddig is megtekintette dr. Párducz Mátyás, a Nemzeti Múzeum régészeti osztályának vezetője, aki az eddigi eredményeket igen nagy jelentőségűnek mondotta. Ugyancsak megtekintette az ásatásokat dr. Radnóti Aladár, a Közgyűjtemények Országos Felügyelősége részéről, aki kilátásba helyezte, hogy az egész jakabhegyi települést térképezteti.

Dr. Török Gyula elvtársra tehát még jelentős munka vár, hogy az ásatások folytatásával feltárja ennek az elsüllyedt világnak minden olyan emlékét, amely még rendkívül sok érdekes titkot tár fel a 2500 évvel ezelőtt Pécsett élő őslakók szellemi és anyagi kultúrájáról.”

Eddig a hosszú és értékes cikk, amely jó képet ad az akkori ásatások állásáról. Bár már azóta természetesen többet tudunk mind a Jakab-hegy, mind az ott lévő emlékek történetéről, mégis érdemes elolvasni ezt, mert megtudhatjuk belőle, az akkori kor embere mennyit tudott meg róla, és az akkori neves régész meddig jutott el a feltárásban.

Amit pedig az 1947-es és a történelmi Pécs lakosság-számának összevetéséből megtudtunk, külön érdekességgel bírt…

*

Török Gyula dr. (1911-1997) a szegedi egyetemen tanult 1931-től 1936-ig, majd múzeumi szolgálatba lépett – régészként. Szeged, Hódmezővásárhely, Sümeg voltak munkásságának állomásai. A második világháborúban katonai szolgálatot teljesített a keleti fronton, ott esett szovjet fogságba. 1945-ös hazatértét követően sokáig betegeskedett, 1947-ben került a pécsi múzeumba, és folytatott ásatásokat Jakab-hegyen.

Ezt követően az ország számos helyén vezetett ásatásokat 1973-as nyugdíjba vonulásáig, de régészi munkáját ezután sem hagyta fel, és szakértőként is tevékenykedett.

Neves műbarát volt, gyümölcsöző kapcsolatokat ápolt a pécsi Képzőművészek és Műbarátok Társaságával, szabadidejében az evezésnek hódolt.