Március 27-én kezdődik a Pécsi Fotótavasz!

A Pécsi Fotótavasz kiállításai idén a női látásmód sokszínűségére helyezik a hangsúlyt, bemutatva, hogyan reflektálnak az alkotók a személyes és kollektív tapasztalatokra. A tárlatok különböző műfajokat és technikákat ölelnek fel, a dokumentarista fotográfiától az absztrakt megközelítésekig, új nézőpontokat nyitva a nézők számára. A Pécsi Fotótavasz programjai egyszerre tisztelegnek a múlt előtt, és mutatnak utat a kortárs fotóművészet új perspektívái felé.

Az m21 Galériában március 27-től, illetve április 3-tól megtekinthető kiállításokat az alábbiakban mutatjuk be röviden.

 

Ata Kandó: Részlet az Álom az erdőben című sorozatból (1957)

 

1956: Odüsszeia – Ata Kandó személyes és kollektív történetei

2025. március 27. – június 1. Helyszín: m21 Galéria

Ata Kandó (1913–2017) Görög Etelka néven született Budapesten. Grafikai tanulmányokat Bortnyik Sándor budapesti Műhelyében folytatott,majd férjével Kandó Gyulával rövid ideig Párizsban élt. Az 1930-as évektől többek között Horna Katival, Besnyő Évával és Friedman Endrével, a későbbi Robert Capával együtt Pécsi Józseftől tanulta a fotográfiát. A háború előtt és alatt hol Párizs, hol Budapest az otthona. Végül Párizsban maradt, ahol a háború után Capa Magnum ügynökségének dolgozott.

Már több éve Hollandiában élt, amikor az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után az osztrák-magyar határra utazott, hogy riportot készítsen az országból menekülő tömegekről. Munkássága rendkívül fontos az 1956-os forradalom emlékezetében és az akkori magyar menekültek helyzetének dokumentálásában. A kiállításon bemutatott képek egyedi kompozíciói a beszédes gyermeki tekintetekre épülnek, amelyek Ata Kandó képeinek főszereplői.

Kurátor: Csizek Gabriella

 

Bertien van Manen – Téli utazás: Budapest 1975

2025. március 27. – június 1. Helyszín: m21 Galéria

Bertien Van Manen a nemzetközi dokumentarista fotó meghatározó alakja. Munkáin keresztül egy bátor és érzékeny alkotót ismerhetünk meg, akit elsősorban a társadalom perifériájára szorultak sorsa foglalkoztatott. Számos hosszú távú utazást tett, többek között Oroszországba, Kínába és az Egyesült Államokba. 1975 decemberében első útja egyfajta romantikus képzeletből és a vasfüggöny mögötti mindennapi élet iránti kíváncsiságból Magyarországra vezetett, az akkor itt készült képeket először a pécsi közönség láthatja, ezt megelőzően még soha nem állította ki őket. A kiállítás szervezése 2023-ban kezdődött, a kiállítás megvalósulását sajnos már nem érhette meg.

Kurátor: Claudia Küssel

 

Nádor Katalin – A formák fénye

2025. április 3. – június 1. Helyszín: m21 Galéria

Nádor Katalint évtizedekig, mint a Janus Pannonius Múzeum műtárgyfotósát, vagy mint a Pécsi Műhely csoport kiállításait és kültéri akcióit dokumentáló fotográfust ismerték; ugyanakkor absztrakt fotográfiái kevés figyelmet kaptak. A kiállítás célja, hogy méltó helyre emelje munkásságát a magyar fotográfia történetében, és bemutassa, milyen egyedi látásmóddal közelített a természetes és épített környezethez.

Kurátor: Kopeczky Róna

 

Göbölyös Luca – Háttér

2025. április 3. – június 1. Helyszín: m21 Galéria

Göbölyös Luca sorozata egy különleges történeti alapanyagra épül: 19. századi viktoriánus csecsemőportrékra, amelyeken az anyák eltakart alakja csupán háttérként jelenik meg. A művek a láthatóság és láthatatlanság határán mozognak, és mély érzelmi, társadalmi és vizuális asszociációkat keltenek.

Kurátor: Fekete Valéria

 

A Pécsi Fotótavasz a fenti négy kiállításon túl is számos izgalmat tartogat a fotóművészet szerelmeseinek. Májusban csatlakozik hozzá a X. Pécsi Fotóbiennálé, amely május 6. és június 10. között kiállításokkal és szakmai programokkal várja az érdeklődőket. Emellett május 8. és június 6. között a belváros szívében, a Széchenyi téren tekinthető meg a 43. Sajtófotó kiállítás, amely az elmúlt év legkiemelkedőbb hazai sajtófotóit mutatja be.

A kiállítások mellett a Fotótavasz számos kísérőprogrammal készül: tárlatvezetések várják a látogatókat az m21 Galériában és a belvárosban, emellett beszélgetések és szakmai programok nyújtanak mélyebb betekintést a fotográfia különböző aspektusaiba.

Legyen Ön az első hozzászóló!

Szóljon hozzá!

Az Ön e-mail címe nem kerül nyilvánosságra.


*


This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.