A pécsi-baranyai zsidóság kálváriája 1944 tavaszán-nyarán a „Dunántúl” híradásai nyomán (38.)

Az előző részben bepillantást nyerhettünk annak a rádióbeszédnek az ismertetésébe, amelyet Sztójay Döme miniszterelnök intézett a nyugati világban élő magyarokhoz. A következő napi, május 26.-i, pénteki szám vezércikkében az újság „A magyar sors” címmel visszatért erre. Hosszan írt annak a küzdelemnek a jelentőségéről, amelyet hazánk a németekkel együtt vív a szovjet bolsevizmus szörnyetege ellen. A cikk vége a zsidóságra is kitért.

„…És most annak is magyarázatát kell adnia amerikai testvéreinknek, hogy miért volt szükség a zsidókérdés ilyetén megoldására. El kellett távolítanunk a bolsevizmus szálláscsinálóit, a zsidóságot az egész magyar közéletből, a nemzetgazdaságból és a földbirtoklásból. Keserű és komoly tapasztalatok eredménye az, hogy a magyarság ehhez a megoldáshoz volt kénytelen folyamodni.

Amikor kiszorítottuk a zsidóságot ezekről a közéleti területekről, ahová a liberalizmus esztendeiben, minden eszközt felhasználva, céltudatosan beszüremlettek (sic!), helyet csináltunk a magyar földön, a magyar bányákban, a magyar üzemekben, s az egész magyar közéletben fiaink számára, akik most már boldogulhatnak azokon a területeken is, ahová eddig alig férkőzhettek be.

Mi visszavárjuk idegenbe szakadt fiainkat, ezt tudnia kell az amerikai magyarságnak is, s mi hiszünk abban, hogy lélekhasadás nélkül fogjuk viszont látni őket, bennük olyan testvéreinket, akiket nem fertőztek meg a ’világmegváltó eszmék,’ a propaganda ellenséges befolyása, hanem szívük mélyén velünk együtt éreznek.”

Rátérve a hétköznapi megszorító ügyekre, időrendi sorrendben előbb a lakásokkal kapcsolatos helyi rendelkezés, majd két újabb, lakásokról, üzlethelyiségekről szóló országos rendelet ismertetése következik.

Május 26.-án ismét megjelentette a „kis hírek” közt az újság a következőket: „– Felhívás a gettóban levő házak tulajdonosaihoz” címmel, a következő szöveggel. „Pécs város polgármestere (dr. Esztergár Lajos) felkéri a gettóban levő házak keresztény tulajdonosait, hogy pénteken délelőtt 10 órakor a városház közgyűlési termében jelenjenek meg. A megbeszélés tárgya a zsidó lakók által fizetendő lakbér.”

Május 27.-én pedig a következő volt a cikk címe: „Rendelet a lakások igénybevételéről.” A szövege pedig: „A hivatalos lap pénteki száma közli a belügyminiszter (Jaross Andor) rendeletét, amely a lakások igénybevételére vonatkozó jogszabályok hatályát újabb 178 községre kiterjeszti. A hivatalos lapnak ugyanez a száma közli a pénzügyminiszter (Reményi-Schneller Lajos) rendeletét arról, hogy a zsidóknak kiadott dohánytermelési engedélyt legkésőbb június 7-ig meg kell vonni.”

Május 27: „Az üres zsidó üzletek igénybe vehetők” volt a cím, és ez a szövege. „A Baross Szövetség tájékoztatásul közli a keresztény kereskedőkkel, hogy a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter (Kunder Antal) rendelete értelmében nincs akadálya a zsidók által bérelt üzlethelyiségek igénybevételének akkor, ha a szóban forgó üzlethelyiségben árukészlet nincs, és az üzlet lezáratott (sic!). Ennek a rendeletnek értelmében tehát az áru nélkül álló zsidó üzlethelyiségek a közigazgatási hatóságok útján soron kívül kiigényelhetők.”

Továbbra is május 27.-nél maradva, „A város hatóságának utolsó figyelmeztetése a zsidó vagyontárgyakkal kapcsolatban” című cikk ragadja meg a figyelmet erélyes hangvételével.

Már előbb is ismertették azt az előző részekben már általam is közölt rendelkezést, amelynek értelmében a keresztényeknek az 1944. március 22. után náluk lévő, megőrzésre átvett zsidó vagyontárgyakat (ingóságokat, bútorokat, ékszereket, értékpapírokat, készpénzt stb.) részletesen be kell jelenteniük a polgármesteri hivatalnak. A végső határidőt a polgármesteri hivatal hirdetménye május 27.-én, szombaton déli 12 órában határozta meg.

Ezután következett a fenyegető hangnem. „…A rendelkezésre bocsátott adatokat a hatóság végig fogja vizsgálni. Ha megállapítja, hogy a zsidó vagyontárgyakat keresztények anélkül vették volna át bármilyen célból, hogy azokat a hatóságnak bejelentették volna, a zsidó vagyont rejtegető keresztények internálása elkerülhetetlen lesz.

Már az eddigiek során is igen sok visszaélés jutott a hatóság tudomására, azonban a megnövekedett munka következtében valamennyi eset lenyomozása időt vesz igénybe. Ne tévesszen meg tehát senkit sem az, hogy ez ideig hatósági eljárást nem indított. A büntetés szigora csak késhetik, de feltétlenül bekövetkezik azokkal a keresztényekkel szemben is, akik a zsidók tulajdonában állott magyar nemzeti vagyon elrejtésében közreműködtek.

Aki a bejelentést május 27-én szombaton déli 12 óráig az előírt formában megteszi, a büntetőjogi következményektől mentesíti magát.”

S hogy a hétköznapi bűnesetek se maradjanak ki a történések láncolatából, ismét a május 27.-i számból idézek. „Lepecsételt lakást fosztogatott egy pécsi szabósegéd” címmel, és „Két városi alkalmazott bűntársával együtt őrizetbe vették, és az ügyészségre kísérték” alcímmel bűnügyi tudósítást tett közzé a lap.

„A pécsi rendőrkapitányság a napokban arról értesült, hogy a városban, legutóbb a Megye u. 8. számú házban, az egyik zsidó lakásban ismeretlen nevű egyén, magát városi tisztviselőnek adva ki, a lakásban leltározást végez, közben pedig különféle ingóságokat visz magával.

A nyomozás azonnal megindult, és annak eredménye alapján a rendőrség őrizetbe vette Mágócsi István 33 éves nőtlen szabósegéd, Antónia utca 9. szám alatti lakost, majd Nagy Ferenc 19 éves nőtlen városi adóhivatalnoki gyakornok, Torda utca 38., valamint Léja Ede 21 éves városi kisegítő munkaerő, Felsőputurluk utca 3. szám alatti lakosokat.

Mágócsi István szabósegéd kihallgatása során beismerte, hogy hol Nagy Ferenc, hol Léja Ede ismerőseivel több ízben megfordult a Megye utca 8. számú házban, R. György nevű zsidó lakásában, aki március 29-én Budapestre távozott.

Miután ez a lakás akkor még nem volt lepecsételve, két társával felment a házba, és az ott lakó kereszténynek azt állítva, hogy hatősági emberek, a lakást lepecsételték. Másnap aztán Mágócsi egyedül ment fel a lakásba, és a közben megszerzett kulcs segítségével oda behatolt.

Ez alkalommal a lakásból egy ruhaneműekkel teli szekrényt vitt el kocsin barátjának a Mezőszél utca 3. szám alatt levő lakására, egy varrógépet pedig a gróf Benyovszky Móric utcába.

Beismerte, hogy Nagy Ferenccel együtt több ízben is járt a lakásban. Egy alkalommal Nagy Ferenc anélkül, hogy arra megbízatása lett volna, leltárt készített a lakásban talált holmikról, majd a zsidó lakásból, mint ál hatósági megbízott, különféle bútorokat adott ki leltár ellenében egy ott lakó keresztény családnak. Az illetők azt hitték, hogy a fiatalemberek hatósági emberek, és ehhez a kiutaláshoz joguk van.

Mágócsi végül beismerte, hogy valahányszor a lakást felnyitották, a pecsétet mindig leszedte, és azt távozáskor újjal pótolta. A körbélyegzővel ellátott ragtapaszokat Nagy Ferenctől kapta. Megmotozása során még 10 drb. ilyen bélyegzőt találtak nála, amit természetesen elvettek tőle.

Nagy Ferenc beismerte, hogy Mágócsival több ízben járt a R.-féle lakásban, ott engedély nélkül leltározott. Léja Ede beismerte, hogy szintén járt a lakásban. Mindhárman tagadják, mintha hasonló úton-módon más lakásban is jártak volna.

A kihallgatás után a rendőrség Mágócsit, Nagy Ferencet és Léja Edét, mint bűntársakat őrizetbe vette, és ma délelőtt átkísértette őket a királyi ügyészségre. A lakásból vitt holmik azóta mind visszakerültek régi helyükre.

A város közönsége nagy megnyugvással veszi tudomásul, hogy a rendőrség ilyen erélyes nyomozással cselekedett, és lefülelte azokat, akik az alkalmat kihasználták. A két megtévedt városi alkalmazottnak is majd felelni kell, amiért elősegítették Mágócsi üzelmeit.”

Végül következzék egy szegedi hír, amelyet május 26.-án olvashattak Pécsett „Elzárásra ítélt zsidó vagyonrejtegetők” cím alatt.

„A szegedi rendőrség büntető bírája B. Mór kereskedőt és feleségét, valamint B. Zsigmondot, akik keresztény alkalmazottaiknál nagy mennyiségű arany és ezüst ékszert, ruhaneműt, perzsabundát és szőnyeget rejtettek el, fejenként kéthavi elzárásra ítélte.

Az ügyben szereplő P. Sándorné egyhavi, Gy. István hatheti elzárást, egy másik keresztény 2000 pengő pénzbüntetést kapott. Az ítélet jogerős.”

A mindennapi mocskosságoktól végül térjünk vissza az írásom elején ismertetettekre. Sztójay Döme miniszterelnök próbálta megmagyarázni a megmagyarázhatatlant az Újvilágban élő honfitársaink előtt, amely a zsidók esetében már csak azért is borzasztó magyarázat volt, mert korántsem a zsidók „kiiktatásáról” volt szó, hanem az elpusztításukról is!

A németek által meghódított területeken már több éve „működtek” ugyanis a koncentrációs tábori halálgyárak. Josef Mengele válogatta ki a rögtön gázkamrákba küldendő személyeket, és azokat, akiket embertelen munkára fogtak vagy „kísérleteztek” rajtuk, mielőtt legtöbbjüket szintén megölték volna. Ezzel pedig az egyébként jellegtelen személyiségű Sztójay Dömének és bűnös kormánytagjainak a világháború után kellett elszámolniuk…