A merénylet előzményei és lefolyása a pécsi sajtóban, pécsi szemtanúk alapján
A Ferenc Ferdinánd és felesége elleni gyilkos merénylet – 2. rész
Az előző részben a liberális „Pécsi Napló” (1892-1944) gyászkeretben lévő, első oldalas közleményét ismertettem a trónörökös-pár elleni gyilkos merényletről az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével, most nézzük, a másik híres korabeli lap, a konzervatív „Dunántúl” (1911-1944) hogyan emlékezett meg ugyanerről, szintén a július 1.-jei, szerdai számában.
A főcím „A trónörökös pár halálára” volt, és kora nagy tiszteletnek örvendő főpapja, gróf Zichy Gyula megyéspüspök szózatát tartalmazta, amelyet az egyházmegyéje papságához és híveihez intézett „…a véres vasárnap szomorú alkalmából.” Így szólt: „Tisztelendő Testvéreim és Kedves Híveim! A mérhetetlen megdöbbenést, melyet a fenséges trónörökös pár ellen elkövetett rettentő merénylet hívei idéztek elő az egész világon, s főleg a királyi családhoz mindig ragaszkodó, hű magyar nemzetben, mélységes gyász, és szavakkal ki nem fejezhető szomorú fájdalom váltja fel szívünkben, mert a hihetetlen hírek valóságnak bizonyultak.
Ferenc Ferdinánd főherceg, trónörökös, Szent István országának és királyi koronájának várományosa és fenséges neje, Hohenberg Zsófia hercegnő (hercegné) orvgyilkos merénylő golyóitól halálra sebezve Serajevoban kiszenvedtek (sic!) folyó év június 28-ikán. Örömöt és boldogságot kívántak kelteni magas látogatottságukkal a monarchia déli népei közt, s íme gyászba borult kihűlt tetemeik (sic) közül az egész birodalom: szeretettel, fesztelenül közeledtek a tőlük oly távol álló néphez, s a gyilkos merénylők halállal fizettek a nemes szíveknek, mosolyt, derűt, lelkesedést nyújtottak ők százezrek szemében, s fogékony lelkében, s az ő szemeiket megtörte a halált hozó golyó, és az a képtelen, sátáni gyűlölet, mely azt irányozta, s mely a ravatalra juttatta mindkettőt.
A viruló élet kellős közepéből a hirtelen halál dermesztő karjába, a trón lépcsőjéről a koporsók hideg világába, a legvonzóbb s legnemesebb családi életnek tiszteletreméltó, bájos derűjéből a búcsúzás nélkül való szörnyű elválásba taszította őket az a rettenetes, megrázó gonoszság, mely a verőfényes égből lecsapó villámként vérfürdővé torzította az örömünnepet.
Mindenkiben felsír az érző szív egy ilyen szörnyű tragédia láttán, mert hisz embertársunk bánata, keresztje, szenvedése természetszerűen megrázza keblünket, ámde ez a borzasztó merénylet fokozott gyászt, keserűbb siralmat vált ki mindnyájunkból, mert hisz bennük, a királyi áldozatok nemes személyében nemcsak a nagy, vonzó egyéneket, s nemes jellemeket, hanem egyben országok és népek reményét is láttuk és tiszteltük.
S ezek a remények most sírba hervadtak. Könnyes szemmel s megremegő szívvel álljuk körül a kettős ravatalt, hol a nemzet gyászát csak növeli felséges királyunk, a kiterjedt uralkodó család mérhetetlen bánata, s a fenséges áldozatok kicsi árváinak mindent felülmúló szörnyű vesztesége.
Mit tegyünk hát tisztelendő Testvéreim és kedves Híveim végtelen gyászukban?! A közös, nagy szomorúság szívet tépő fájdalmai között kiáltsunk Istenhez, és keressünk nála vigasztalást, ki úgy az egyesek, mint a népek és nemzetek sorsát egyedül intézi, ki midőn a halált lecsapni engedi, eleveníthet is, s ki midőn sebet ejt, balzsamot is nyújthat.
Ha nincs, ki segítsen az emberek között, az irgalom atyja és a vigasztalás hatalmas istene meghallgatja esdeklő szavunkat. Imádkozzunk tehát tisztelt Testvéreim és kedves Híveim az elköltözött fenséges trónörökös párért, hogy példás életük, szilárd hitük és tettre kész szeretetük biztos jutalmául elnyerhessék a megdicsőültek hervadhatatlan örök koronáját.
Imádkozzunk felséges urunkért, apostoli királyunkért, ki annyi vész s annyi csapás után ismét elveszíti trónjának s házának egyik fő oszlopát, hogy Isten kegyelme óvja s erősítse tovább az ő lelkét és a nehéz Kálvárián, melyet járnia kell, nyújtsa neki vigasztalásának felemelő kelyhét.
Imádkozzunk a kis árvákért is, akik egy órában vesztették el itt e földön legnagyobb kincsünket, nemes lelkű, drága szüleiket, s akiknek fájdalmas könnyeink keresztül oly borúsnak látjuk szép hazánk egét is.
S imádkozzunk végül, hogy Isten kegyelme kitörölje a nemtelen emberi szívekből azt az ádáz, gyilkos gyűlöletet, melynek tüzét sem az ártatlanoknak kiontott sok vére, sem a szülők, testvérek és árvák keserű könnyei nem szüntethetnek meg, hanem csak az igaz hit hatalma, s az Isten félelme képes kioltani.
A célból pedig, hogy gyászunk jelei egységesek, imánk közös, erőteljes és valóban hatékony is legyen, a következőket rendelem:
1. Jelen körlevelem vétele után egyházmegyém egész területén minden római katolikus templomra, intézetre, iskolára és középületre kitűzendő a gyászlobogó, mely a temetés napjáig, illetve a gyászünnepély befejeztéig kitűzve maradjon.
2. Egyházmegyém összes plébániai, szerzetes és egyéb templomaiban, amelyekben rendes istentiszteletek vannak, folyó évi július 4-ikén, vagy 9-ikén Ferenc Ferdinánd főherceg és neje Hohenberg Zsófia hercegnő (hercegné) lelki üdvéért ünnepélyes énekes gyászmise tartandó Liberával.
3. Pécsi székesegyházamban folyó év július 4-ikén az ünnepélyes gyászistentiszteletet magam fogom megtartani.
4. Az ünnepélyes gyászmisét megelőző nap esti óráiban, valamint a gyászistentisztelet napjának reggelét a szentmise előtt a templomok összes harangjai meghúzassanak, és egy fél órán át szóljanak, hogy a híveket imára és a gyászmisére figyelmeztessék.
(Forrás: Wikipédia)
5. A lelkipásztorok jelen körlevelem közlésével gondoskodjanak, hogy a hívek a gyászistentiszteleteken minél nagyobb számban megjelenjenek, rajta – bár szünidő van – a tanuló ifjúság is részt vegyen tanítóik vezetése alatt. A gyászistentiszteletre a helyi hatóságok mindenütt meghívandók.
6. A gyászistentisztelet napján, a gyászmise után a tanulók és szülők jelenlétében, az iskolákban lehetőleg gyászünnepély tartandó, amelyen az arra hivatottak a nemzeti gyász mélységét, a veszteség nagyságát kegyeletes szavakkal a résztvevők lelkébe véssék.
7. Jelen rendeletem kézhez vételéről tisztelt papságom 9 napon át minden szentmisében Collectát vegyen pro Rege, a szentmise után pedig a hívekkel együtt három Miatyánkot és Üdvözlégyet imádkozzék úgy a megboldogultak lelki üdvéért, mint Felséges Urunk és Apostoli Királyunk jóvoltáért. Kelt Pécsett, 1914. június 29. + Gyula s. k. püspök.”
Közvetlenül alatta kapott helyet, már a következő oldalon „A tragédia hatása Pécsett” című helyszíni tudósítás. „A trónörökös pár ellen intézett merényletnek borzalmas híre vasárnap a déli órákban érkezett Pécsre. A szép verőfényes nyári időben ez a rémhír olyan hihetetlenül hangzott, hogy nem akart senki, aki elhigyje (sic!), lakoljon a világon egyetlen ember is, aki emberségéből kivetkőzve ilyen alávalóan gaz cselekedetre kész legyen.
A megrendítő hír munkába állította a szerkesztőséget is, amely sietett a hátborzongató véres merényletnek részleteit megtudni. A telefonérdeklődéseknek egész sora indult meg, és nyomában mindinkább szívszorongatóbb jelentések érkeztek, amelyek eloszlatták a rémhír valótlanságába vetett reményt, s a maga borzalmasságában tárta fel egy ártatlan emberpár ellen elkövetett gaz merényletnek megindítóan szomorú részleteit. A ’Dunántúl’ délután 3 órakor megjelent sokszorosított rendkívüli kiadásában adta az első értesítést a hihetetlenül hangzó, rémes tragédiáról. Utána egyre-másra jöttek a rendkívüli kiadások, amelyek megdöbbentették a város egész lakosságát.
Egyszerre megnépesedtek (sic!) az utcák, s mindenütt szomorú megindulással beszéltek a fenséges pár váratlan haláláról. A borzalomtól megdöbbenve fogadták a hírt, amely megindította a legkeményebb szíveket is. A ’Dunántúl’ szerkesztősége, amelyet a kettős ünnep alkalmából lezártak, egyszerre megelevenedett, s a lap felelős szerkesztőjének irányítása mellett megindult a munka. A vasárnapi kötelező munkaszünet miatt a ’Dunántúl’ négy egymás után következő kiadását csak kézi sokszorosítással lehetett előállítani.
Míg hátfőn délelőtt a rendkívüli esetre való tekintettel megjelent a szomorú részleteket teljes egészében feltüntető nyomtatott rendkívüli kiadás, amelyet rövidesen egy másik is követett. A szerkesztőség két napon át az érdeklődéseknek valóságos ostromát állotta ki.
Vasárnap (június 28-án) éjjel 12 órakor érkezett meg a belügyminiszter távirata a pécsi törvényhatóságokhoz, amely az első hivatalos értesítéseket tartalmazta. Hétfő reggel már elborították a város középületeit a fekete zászlók. Vasárnap este még elhallgatott a kávéházakban a zene, s a pécsi honvéd hadapródiskolának hétfői ünnepélye is elmaradt.”
Szóljon hozzá!