Már öt éve…

Öt év rendkívül rövid idő egy ember életében, de elképzelhetetlenül hosszú egy emberélet elmúltával.
*
Mintha csak tegnap történt volna, hogy már 70 évesen, de a 20 évesek lendületével jártad a horvátországi magyarlakta falvakat, és tervezted újjá a templomokat.
*
Milyen jó, hogy akkor Veled lehettem! És egyáltalán; milyen jó, hogy 70 éves korodra összehozott bennünket az építészet.
*
Néhányszor modellek fölött ülve éjszakáztunk nagyokat, akkor mondtad álmos szemmel, hogy mindig vágytál arra, hogy valamelyik gyerekeddel modelleket készíts. „Ez a vágyad most teljesült” – feleltem nevetve, és beraktam egy másik lemezt, hogy valahogy kihúzzuk kakasszóig…
*
Hogy építész legyek, Te akartad; a szójátékírást Isten tudja, ki…
*
Milyen jó az is, hogy megérhetted, hogy majdnem egyformán forog az agyunk kereke, és közös oldalon publikálhattunk szójátékokat a Hetedhéthatárban!
*
Jó belegondolni, hogy mi mindent csináltunk együtt, de arra még gondolni is szörnyű, hogy mi mindent vihettünk volna véghez, ha több időnk van…
*
Végezetül ideírom, amit sohase mondtam, de talán titkon érezted, maradsz számomra, aki voltál, a legfőbb Példakép!
*
Elmondhatatlanul hosszú volt ez az öt év Nélküled. Hosszú öt évek várnak még ránk, de velünk leszel, amíg élünk, és emlékezünk.

Megosztás

Tweet