Az idei Sziget fesztivál az állandó változás és az ezer hangulat varázsának jegyében telt. Számomra a Sziget egyben sportsziget is volt, hiszen teljesítményem a következőképpen alakult: 70-80 km gyaloglás, 20-30 különböző helyszín, 50-60 koncert. Az élményanyag hetekig zúgott a fülemben, a rengeteg különféle muzsika egységes egésszé állt össze, melyet a főutcán árusított műanyaggitáromon elevenítek fel odahaza mind a mai napig.
Soha nem látott embertömeg tódult a Szigetre ebben az évben, már szinte egészségtelen volt a szembejövő áradat. Mégis úsztam az árral szemben, leküzdöttem a távolságokat, hogy minél gyorsabban jussak el a HammerWorld színpadtól a Pesti Est színpadon át a Nagyszínpadig. Onnan vissza a Bahiáig, átszelve a Szigetet a Világzenei Nagyszínpadig és vissza a Jazz sátorig.
Az első napon még megdöbbentő a Sziget minden pontján felbukkanó, a karikaturisták vásznára illő furcsafejű ember. Ahogy filmszerűen peregnek a napok, az ember már csak legyint egy-egy operett-punk, divat-dark, maskarás rocker stb. láttán. Szinte karneváli hangulat hömpölygött a sétányokon, mintha minden nap más gúnyába bújtak volna az emberek. Ez leginkább a HammerWorld színpad táján volt megfigyelhető, de rengeteg zenekari pólós, fekete cuccokba bújt fiatal látogatta a többi rendezvényt is.
Ez örvendetes, hiszen én is a HammerWorld színpad kedvéért látogatok a Szigetre, hiszen kedvenc zenei stílusomat és zenekaraimat itt hallhatom-láthatom. Ugyanakkor rosszul lennék, ha ki sem mozdulhatnék innen, hiszen Sziget-szerte jobbnál-jobb programokban mártózhatnak a szemfülesek.
Hogy minden érdekességet szemügyre és fülügyre vehessek, bizony menetelni kellett, mint egy kiképzésen, még akkor is, ha egy-egy jobb koncertet kellett otthagynom a másik ígéretes program kedvéért.
Már az első napon fergeteges hangulat uralkodott a HammerWorld színpadon, hiszen a death metal műfaj egyik klasszikusa, a Cannibal Corpse látogatott el hozzánk. Ment is a halálhörgés, és a durvulás több mint egy óra hosszat, igazi felüdülést nyújtva az érdesebb hangzások kedvelőinek. Ezen az estén máris megnéztem a KFT zenekart a pop-sátorban. Nem hittem volna, hogy ennyi bohóckodást is felül lehet múlni, de a régi slágereket punkos-gitáros megközelítéssel feldolgozó Zorall zenekarnak ez is sikerült.
A HammerWorld színpad egyébként a legelkötelezettebb rajongóknak színvonalas műsort biztosított egész héten át. A magyar fémzenei élet színe-java adta a talpalávalót a napi főzenekarok előtt és után. Főzenekarként csoda volt látni a holland Gatheringet angyali hangú énekesnőjükkel és lebegős zenéjükkel. Tetszett a finn Children Of Bodom is, akik dallamos zenéjüket reszelős énekhanggal durvították. A legnagyobb élményt a szintén finn Amorphis nyújtotta, akik kiváló koncertzenekarrá fejlődtek az évek során. Rajongóbarát hozzáállással minden lemezükről játszottak. Ők alkották meg azt az egyveleget, melyben remekül megfér egymás mellett a hetvenes évekbeli dallamos rockzene, a finn népzene és akár a hörgős death metal is. Színes programjukkal ők varázsoltak el leginkább, a többi zenekarnál fel-felbukkanó egysíkúsággal nehezen lehetne vádolni őket.
Külön gyöngyszemei voltak a fesztiválnak a magyar progresszív rock-metal zenekarok fellépései. Idénre már csak háromra apadt a számuk, de maroknyi közönségük mindig ott lelkesedik fellépéseiken. A miskolci Eclipse és Haelo (egykori After@all) zenekarok már évek óta igazi mágikus aurát tudnak varázsolni zenéjükkel, mely felkap és jó messzire elrepít.
A Talentum színpadon lépett fel a mohácsi Solar Scream zenekar, akik amellett, hogy jó ismerőseim, kiváló zenével rukkoltak elő.
Muzsikájukban ötvözik mindazt, amit szeretek az előremutató rock-metal zenében, kellőképpen energikus részekkel váltják fel a harmonikus dallamokat. Épp elegendő pozitív energia és szépség sugárzik hosszúra komponált dalaikból, hogy a mezőny legjobbjai közé soroljuk őket.
A Nagyszínpad is végre felismerte a metal zene vonzerejét. A svéd In Flames zenekarra is már ezrek gyűltek össze, a szombat este szupersztárja az amerikai Anthrax zenekar volt. Ez a húszéves veterán zenekar a húszévesek lendületével vetődött a színpadra és egész programjukra a vidámság nyomta rá a bélyegét. A legfelhőtlenebb pillanatban John Bush (nem elnöki rokon) énekest az egyik biztonsági őr a nyakába vette(!) és kihozta a közönséget két részre osztó árokba. Mivel drótnélküli volt a mikrofonja, gond nélkül tovább énekelt.
A legdöbbenetesebb koncert a Bahia színpadon zajlott a Korog zenekar jóvoltából. Éjjel negyed háromkor lépett a színpadra öt kecske- és ördögszarvas, festett-testű őrült, akik igazi sötét szeánsz hangulatot teremtettek ütemes zenére károgó éneket pakoló zenéjükkel.
Ezenkívül volt a szigeten színház és népzene, világító műanyag házban tett látogatás, és minden más.
A színházsátorban Czakó Ferenc homokrajzolt egy érdekes koreográfiára. Igazi élmény látni, ahogy megelevenednek a homokszemcsék, ősállatból emberarcot formáznak, majd tomboló vihar sújtotta tájat ábrázolva elfújja őket az alkotó kézlegyintése.
Az egyik legérdekesebb pillanat egyik éjjel következett el, amikor egy völgyben filmvetítő-készüléket kézzel pergető férfiba botlottam, aki mellett a film tempójára zongorázott egy fiatal lány. Ez a produkció rögtön vissza is repített vagy nyolcvan esztendőt a filmtörténet őskorába.
A színházi domboldalon léptek fel a Méhek hatalmas közönség előtt. Két emberszabású méh beszélgetett remek stílusban a közönséggel, rengeteg ökörséget összehordtak és mindemellett kiválóan énekeltek. Hol gregorián, hol más-egyéb stílusban.
Reméljük, Sziget lesz jövőre is, akkor is szívesen ellátogatunk élményeket gyűjteni.
Szóljon hozzá!