Hirden született 1931-ben, és most, 2004 őszén kiállítása nyílt a pécsi Műhelygalériában.
Gerzson Pál: Önarckép (1976)
Apja dr. Gerzson István állatorvos volt, állami szolgálatban álló ember, akit a háborús években ide-oda helyeztek, ezért iskoláit különböző helyeken, Nagykárolyban, Ungváron és Kőszegen végezte. Érettségi után a Képzőművészeti Főiskolára került, ahol 1953-ban kapott diplomát. Előbb (1960-tól 1974-ig) az Iparművészeti Főiskolán, majd (1974-től) a Képzőművészeti Főiskolán tanít, ugyanitt (1986-tól) tanszékvezető tanár. 1992-től a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének elnöke.
Honi és külföldi, csoportos és egyéni kiállításainak száma „végtelen”; munkásságát számos díjjal ismerték el. Az életrajzi adatok közül valójában egyetlen fontos kívánkozik még ide: 1969-től idejének jó részét, főként a nyarakat szigligeti házában és műtermében, szőlők és gyümölcsfák között, a Balaton közelségében tölti, számos képe is itt született.
Gerzson Pál Baranyából indult el, és most Baranyába, Pécsre tér vissza ismét. Mert nem ez az első visszatérése. Rokonai élnek Pécsett, művei megtalálhatók itteni intézményekben. 1962-ben két pannója került egyik uránvárosi óvodába, és 1967-ben készült intarzia-faliképe a városházán található. 1967-ben és 1978-ban önálló kiállítása nyílt Pécsett.
Munkáit régóta ismerem. Az Odysseához készült grafikai sorozatának négy lapját már 1960-ban a Jelenkorban közöltem. A személyes találkozások közül egy keszthelyi nap emlékét őrzőm, amikor egy födél alatt laktunk, és mindketten a Berzsenyi Dániel Irodalmi Társaság vendégei voltunk a társaság tanácskozásán. Legutóbb Fonyódon szorítottunk kezet, amikor megalakult ott a Fodor András költő emlékét ápoló irodalmi társaság.
Mit keres egy festőművész írók között, irodalmi társaságok ülésén? – kérdezhetné valaki.
Némi túlzással azt válaszolnám: Gerzson Pál festőművész „az írók festője”.
Természetesen festői munkásságát elsősorban a művészettörténészek értékelték és értékelik. Láncz Sándor többször méltatta. Losonci Miklós a Mai magyar művészet sorozatban könyvet írt róla. Ám elgondolkodtató, hogy a művészettörténészeknél nem kisebb hozzáértéssel, sőt még valamiféle többlet-empátiával írt Gerzson Pál festészetéről a költő Fodor András, Horgas Béla és Tornai József, hogy Szepesi Attila Sárkányfogak című kötetében a verseket Gerzson Pál – a versekkel azonos értékű, azok hangulatával rokon – rajzai kísérik. Arra is fölfigyeltem, hogy a Gerzson Pálról szóló irodalomban a zeneszerző Durkó Zsolt is letette a garast.
Mit sejtetnek, mit jeleznek ezek a tények, adatok?
Egyrészt azt, hogy Gerzson Pál vallja és vállalja a „múzsák testvériségét”, a különféle művészeti ágak között az átjárást, a kölcsönhatást; írók, festők és muzsikusok között a lehetséges rokonságot, a kölcsönösen termékenyítő kapcsolatot. Másrészt azt, hogy Gerzson Pál hisz a kép „lefordíthatóságában”, a nyelvi áttételben, bár maga nem teszi (mert nem ez a dolga), de elfogadja, sőt igényli a „magyarázatot”, a festmények gondolati-fogalmi megközelítését, értelmezését.
A művészeti lexikon ezt írja róla: „Konstruktív szellemű, dekoratív megjelenítésű” képeket alkot. A konstruktív jelzőt elfogadjuk, a dekoratív jelző ellen tiltakozunk.
Némileg bővebben:
A konstruktív jelző érvényes Gerzson Pál művészetére. Annak a festői látásmódnak, amely Gerzson Pálra jellemző, Cézanne az őse. Gerzson is őt vallja mesterének. Cézanne mondta: a kép nem más, mint vizuális viszonylatok egyensúlya; a képalkotás elsősorban szerkesztés. Vagyis a festészet nem leképezés, nem a valóság utánzása, mértéke nem a hasonlóság, célja nem novellisztikus tartalmak közlése. A festészet új valóságot hoz létre. A képzőművész a teremtésből vállal részt. Egy kép ugyanolyan új valóságelem, mint egy kalapács vagy egy esernyő. Gerzson Pál festészetében is meghatározó szerepet kap a szerkezet, a belső rend és a struktúra által megteremtett atmoszféra. Képeinek fölépítésében a különféle viszonylatok, kapcsolatok és összefüggések, megfelelések (harmóniák) és ellentétek (disszonanciák) játszanak szerepet.
Szepesi Attila verse Gerzson Pál rajzával
De hogy „dekoratív megjelenítésű” lenne ez a művészet? Üssük föl az idegen szavak szótárát. Dekórum: dísz, dekoratív: díszes, dekorál: díszít, dekoráció: díszítés. Mindegyik fogalom sejteti, hogy a „dekoratív”, a „díszes” az önmagában széphez még valamit hozzáad, netán valamiféle hiányt pótol, elfed. A dekoratív nő nyakán, bokáján aranyláncot, fülében gyémántot, ujján ékköves gyűrűt visel. Gerzson Pál képei önmagukban szépek. Szépségük forrása, képeinek ihletője nem a „ráadás”, hanem az elvont természetélmény. Képein évszakok és napszakok, tájak, növények (fák), állatok (fecskék), vizek, fények és árnyékok vannak jelen. Képein a szerkezet mellett a színek fontossága nő meg. Képei elvont természetélmények, azaz képei az absztrakt, a nonfiguratív művészettel mutatnak rokonságot. De ez az „elvontság” nála mindig konkrét élményből fakad. Gerzson Pál természetélménye a dunántúli, a Balaton-felvidéki tájban gyökerezik. Jellemzőnek tartom, hogy az 1993-as, Vigadó Galéria-beli kiállítása színes katalógusának nekem szóló ajánlását így keltezte: „Dunántúl, 1994. aug. 3.”
Mostani pécsi kiállításán – a terem adottságait figyelembe véve – kis méretű festmények és grafikák szerepelnek.
Azt mondják, a vernisszázs, a kiállítás-megnyitó afféle szükséges rossz. A sok vendégtől nem látni a képeket. Egy nagy haszna mégis van. Alkalmat és lehetőséget ad a találkozásra, közösséget teremt a látogatók között. De ne elégedjünk meg ennyivel! A megnyitó után hazamegyünk, de néhány nap múlva majd jöjjünk vissza ismét, és külön-külön, magányosan, egyedül is nézzük meg a képeket. Hogy a kapcsolat, a közösség teremtődjön meg a képek és a néző, az alkotó és a befogadó között is.
Hozzászólások