Nemzetközi szólisták a Pannon Filharmonikusokkal a legjobb akusztikában
Verdi Aidáját adja elő a Pannon Filharmonikusok 2025. október 18-án és 19-én Pécsett. A Kesselyák Gergely által életre hívott és dirigált nemzetközi rangú bemutató a 15 éves Kodály Központ kifogástalan akusztikájában autentikus élményt ígér. A félig szcenizált formában megrendezett, három felvonásos opera minden idők egyik legnagyobb szabású operája, melynek előadására a tavalyi Turandot nagy sikere inspirálta a zenekart és vezető karmesterét.

A tavalyi évadban első alkalommal találkozhatott a közönség a Kodály Központban első rangú operabemutatóval: Puccini Turandotja hatalmas sikert aratott. A folytatásban Kesselyák Gergelynek azért esett a választása Verdi Aidájára, mert az a szerző középső korszakának legérettebb alkotása, összegződik benne addigi tudásának legjava. Verdit pályája csúcsán érte a felkérés az Aida megírására. Egy olyan időszakban, amikor szinte ő volt egyszemélyben az olasz opera állócsillaga. A feladat súlya nemcsak nem nyomta össze, hanem arra inspirálta, hogy betetőzze a műfajt. Az Aida megírása után több mint tíz évre elhagyta az opera műfaját, majd maga is egy másik stílusú operaszerzőként tért vissza. Az Aida így lényegében az olasz romantikus opera ünnepélyes megdicsőülése lett.
Kesselyák, az előadás dirigense így fogalmazott a tavalyi pécsi Turandot bemutató után: „Attól érzünk igazán minőséginek egy hangot, hogy a felhangrendszere olyan dús, olyan szép csengő, és ez a terem a felhangrendszert gyönyörűen megmutatja, gyönyörű csengésben. Öröm hallani. Szinte látom, hogy gömbölyűen indul a hang és gömbölyűen, vagy éppen uszályszerűen van vége. Ebben az akusztikában ilyen nüanszokat meg lehet figyelni ezeknél a szintű hangoknál, ami a világon tényleg nagyon-nagyon egyedi. Amikor itt hallom az énekeseket, akkor azt érzem, hogy minden este egy ilyen akusztikában kellene énekelniük.”
Az exkluzív Verdi-előadás címszerepében Boross Csilla szopránt, a nemzetközi operaszínpadokon is ismert magyar operaénekest köszönthetjük majd, olyan neves előadók társaságában, mint a Hannoveri Állami Operaház mezzoszopránja Ruzana Grigorian (Amneris), a New York-i Metropolitan rendszeres fellépője Matthew Plenk (Radamès), valamint Burak Bilgili (Ramfis) basszbariton, az első török operaénekes, aki világszerte fellép a legnevesebb operaházak színpadán. Az előadásban fellépő magyar operaénekesek: Kovács István (Király) és Molnár Levente (Amonasro), Busa Gabriella (Papnő) és Varga Donát (Hírnök). Az Aczél András rendezésében megvalósuló előadásra a Somos János Csaba karigazgató által vezetett Nemzeti Énekkar közreműködésével kerül sor.
A fővároson kívül egyedül a pécsi koncertterem rendelkezik akkora zenekari árokkal, amelyben elférnek az olyan legbővebb előadói apparátust igénylő művek is, mint Verdi Aidája. Az idén 15 éves Kodály Központban az egyik legismertebb opera a legautentikusabb formájában szólalhat meg a kiváló énekesek és a páratlan akusztikai adottság miatt. A félig szcenizált forma és az akusztikai körülmények primer módon a zenére terelik a nézők figyelmét, így
a partitúrahű megszólalás, az együttjáték, a zenei hangsúlyok kiemelt figyelmet kapnak.
A karmesteri tudás és felkészültség legjavát igénylő hangversenytermi előadásokon a belső zenekari munka legmagasabb szintű perfekcionizmusára támaszkodhat.

Szóljon hozzá!