Koraősz

Koraőszi langy napsütés. Egyesek kutyát sétáltatnak, mások, csak úgy maguk sétálnak a frissen hullott színes avarban. Megint mások futva közelítik meg a buszmegállót, épp most érkezett a járat, amivel időben el kell érkezni a munkahelyre, találkozóra. Aztán ott vannak a nyuggerek, akik „mindenre ráérnek”, ezért komótosan sétálnak a levelüktől vedlő fák alatt.
A kis téren a már ismerős arcok. Egyszóval, egy idillinek mondható külvárosi délelőtt. Bevásárlólistával a zsebemben én is a sétányon lépkedek, amikor…
– Igen. Most jöttem az orvostól. Daganatgyanús vagyok – arca előtt vízszintesen tartott telefonba hangosan mondja a középkorú nő, miközben felém lépked.
– Jaj ne, anya! –hallatszik egy fiatal női hang válasza a kihangosított telefonból.
– Most mit tegyek? – próbál lelki kapaszkodót találni a rémisztő diagnózisra a betegségével szembesített – azért én még szeretnék egy kicsit élni, unokákat nevelni…
A vonal túlsó végéről nem érkezik válasz. Kis kitérővel, lesütött szemmel elhaladok mellette.
Irány a gyógyszertár, majd a gyógynövényes üzlet. Egy vásárló hölgy előttem már egyezkedik az elárusítónővel.
– …igen, tudja ezt még nem próbáltam ki, talán jó lehet, de nekem oda kell figyelnem arra is, hogy leukémiás vagyok.
A bevásárlólistámba mélyülök, nem merek feltekinteni, amíg a hölgy nem távozik a kis boltból. Utána is akadozva nyögöm ki a fecnire felírt természetes gyógykészítmények nevét, gyártóját.
Fizetek, majd távozom.
– Minden jót! Jó egészséget! – köszönünk el.
A simogató napsugarak körülölelnek.

Megosztás

Tweet