A régi barátságok olykor pont
úgy oldódnak fel a jelenben,
mint tintacsepp egy pohár
vízben. Nemrég még örültem, ha
valakire váratlanul ráleltem,
és látszólag a másik is örült nekem.
Mondták, írták: de jó lesz majd
találkozni, együtt felidézni a
múltat, a sok közös emléket,
meginni egy kávét! Majd eljössz
hozzám, ugye? Megmutatom a
kis lakásomat, mert elváltam, már
nem ott élek, mint régen. A sok
kedves régi barát, ismerős elültette
a reményt, hogy a barátság még él.
Hiszen találkozunk! De most nem érek rá.
És itt jött a sok kifogás. Majd felhívlak!
Én balga pedig, szívemben a megtalált
reménnyel, vártam. Hetek, hónapok
teltek el, ám nem jött levél, hívás, üzenet.
Aztán megláttam egy fotót, amelyen
egykori barátnőm egy férfi társaságában
mosolyog, és megértettem: belépett az
életébe valaki, Józsi, Feri, Pista vagy Laci, a
késői, talán utolsó szerelem, és nincs hely
az életében nekem. Már nem várok hívást,
sem üzenetet. Valami végleg elveszett.
Jön az ősz, szállnak a szélben a régi szép
barátságok, el sosem érem már egyiket sem.
2025 08 24
Szóljon hozzá!