Jelentős napja volt a pécsi zenetörténetnek 1895. február 2. illetve március 10. Több évi várakozás után megalakult a város szimfonikus zenekara, a Pécsi Zenekedvelők Egyesülete, és az első összejövetel nyomán a közgyűlés az egyesületet megalakultnak mondotta ki.
A Pécsi Dalárdával (1862-1950), és számos más kórussal együtt ezt követően hosszú évtizedekig magas szinten tartották a pécsi zenei életet, és számtalan neves hangszeres zenész és énekművész vendégszereplését tették lehetővé. A pécsi sajtó rendszeresen beszámolt ezekről a hangversenyekről.
Így tett a liberális „Pécsi Napló” (1892-1944) is 1940. február 27.-én, amikor „A Zenekedvelők Egyesületének díszhangversenye” címmel értő méltatást jelentetett meg szenttamási Horváth Mihály (1903-1984) tollából – őt takarta ugyanis az írás végi „sz. H. M.” monogram. A díszhangversenyt Pjotr Iljics Csajkovszkij (1840-1893) születésének 100. évfordulója alkalmából rendezték. A híres orosz zeneszerző és a zenekar hírnevének jelentőségét mutatta, hogy előkelő vendégek is voltak a hallgatóság soraiban. Nézzük tehát magát a cikket.
„Gyönyörűen sikerült, forró ünnepi est volt tegnap a színházban. Zenekedvelőink Csajkovszky (sic!), a nagy zeneszerző emlékét idézték fel születésének 100 éves évfordulójára. Az est külső fénye is méltó volt a belső tartalomhoz. Különös fényt kölcsönzött az estnek, hogy megjelent azon Anna hercegasszony és vitéz József Ferenc királyi herceg is.
Pécs város előkelősége nagy számban volt képviselve. Ott láttuk (dr.) Nikolits Mihály városi, dr. Blaskovits Iván vármegyei főispánokat, vitéz Horváth László hadtestpa- parancsnokot, dr. Esztergár Lajos helyettes polgármestert, vitéz Horvát István alispánt, Lajos Gyula kanonokot, Winkler János egyetetemi rektort, Visnya Ernő kincstári főtanácsost, dr. Pincsek Zoltán ügyvéd, kamarai elnököt és számos előkelőséget. Ilyen zsúfolt házat régen láttunk.
A tulajdonképpeni hangverseny előtt dr. Gálos László teológiai tanár, az ismert zeneesztétikus tartott gyönyörű előadást Csajkovszkyról. Megemlékezett küzdelmes életéről, majd ismertette muzsikáját és helyét a zenetörténetben.
A hangverseny első száma az 1812 nyitány volt. Programzene, az előadás is ennek megfelelő volt. A vonószenekar imádságos élőzenéje után megkezdődik a tulajdonképpeni küzdelem az orosz és francia seregek között, egymást kergették a témák, de mindig plasztikusan és tisztán felismerhetően.
Végül is diadalmas hangorkánban, hatalmas orosz győzelmi ünnepben oldódik fel az egész drámai feszültség. Megrázó fortissimo volt, melyből kihangzott a cári himnusz fenséges dallama. A hegedűversenyt Zöldy Sándor, fiatal hegedűművészünk adta elő az előzetesen várt Albert Ferenc helyett, akit sajnálatos betegsége akadályozott meg a fellépésben.
Zöldyben azonban olyan hegedűst ismertünk meg, akiről még sokszor fogunk hallani. Éppen Csajkovszky hegedűversenye nagyon alkalmas arra, hogy egy hegedűs kimutassa, mennyire művész.
A versenymű, annak ellenére, hogy igen nehéz a versenyszólama, mégsem l‘art pour l’art virtuózkodás, mindig tematikus anyagot játszik, és ezért kell nagy művésznek lenni annak, aki nemcsak boszorkányos technikával győzi, hanem belső művészettel is. Ezt láttuk már az első tételben, de az álomszép lassú tételben olyan kantilénát kaptunk, hogy a hegedűben benne zengett a nagy orosz zeneszerző minden melankóliája és miszticizmusa.
A harmadik tétel volt azonban a legfrappánsabb. A témák meglehetősen gyakran ismétlődtek, de soha nem volt unalmas az előadás, mert változatos volt aszerint, hogy milyen volt az előkészítés hangulata. Kiforrott technikája mellett különösen megkapott mindenkit a fiatal művész nemes tónusa és fiatalos lendülete.
A hegedűversennyel kapcsolatban meg kell emlékeznünk a zenekar kifogástalan alkalmazkodó képességéről és egységes hangzásáról. Várhalmi Oszkár olyan precíz pontossággal vezényelt, hogy a zenekar teljesen összehangzott.
Szünet után Csajkovszky legjelentősebb zenekari művét, az E-moll szimfóniát hallottuk. Olyan alkotás, amely a legkiválóbb zenekarokat is próbára teszi. Zenekedvelőink azonban is kiválóan megállták a helyüket. Mintegy hatalmas hangszer, amelyen Várhalmi Oszkár mesteri keze játszott, olyan volt az együttes játéka. Az első tétel sötét alaptémája, a második önfeledt szenvedélye, a harmadik játszi könnyedsége, és a negyedik diadalmas győzelmi ünnepe kiválóan szépen érvényesült.
Várhalmi Oszkár művészi felfogása a legkisebb finomságot is érvényre juttatta. De mikor kellett, zúgott, dübörgött a muzsika, anélkül azonban, hogy durva lett volna, örömmel állapíthatjuk meg, hogy zenekarunk állandóan fejlődik. Vonósaink kiváló művészi teljesítménye mellett éppen ezzel a hangversennyel kapcsolatban lehetetlen említést nem tenni a katonafúvósokról is. Itt valóban megmutatták, hogy feladatuk magaslatán állanak.
Pedig nem könnyű dolog fúvózenét és szimfonikus zenét is játszani, hiszen sokszor ugyanaz a személy kénytelen más és más hangszert játszani. Nem lehet eléggé kihangsúlyozni, hogy rengeteg katonai és színházi elfoglaltságuk mellett városunk zenei kultúrájában ilyen nagy és művészi részt vállalnak magukra.
Csajkovszky a fúvósokra igen nagy és nehéz feladatot ró, de örömmel hallottuk, hogy a legkényesebb művészi igényeket is kielégítették. Az esettel kapcsolatban meg kell említeni a Zenekedvelők Egyesületének nemes gesztusát, amikor az est jövedelmét a Pécsett felállítandó Vöröskereszt kórház céljaira ajánlották fel. sz. H. M.”
A hangverseny előtt dr. Gálos László (1899-1968) teológiai tanár vállalkozott Csajkovszkij életművének szakszerű összefoglalására.
A cikket olvasva örömmel állapíthatjuk meg tehát, hogy mind a zenekar, mind a szólista értékes zenei élménnyel gazdagították nagyszámú, zeneértő közönségüket, Várhalmi (Weigele) Oszkár (1890-1974) magas színvonalú karmesteri teljesítménye segítségével. Ez a hangverseny szintén bekerült tehát a híres pécsi zenei események sorába…
Szóljon hozzá!