Néha csal a világ,
műanyag a virág.
Búvik, mi nem hamis,
hittem és vártam is,
Február közepén,
tavasz kis követén,
kövek közt még sután,
csillan a napsugár,
Gyengécske még szára,
körbelengi pára,
mintha fehér szirma
örömkönnyet sírna.
Bokortőhöz bújva
hol a szél sem fújja
s levéldunna aljat
a többi még alhat
Talán meg van hatva,
mintha bókot adna,
meghajol a szára,
zöld levél a sála.
Nem kíván több havat
mint aki már szabad,
üzenget a mának:
Ne legyen több bánat!
Szirmában az Isten
talán reményt hint lenn,
súgják ég-kárpitok,
tavasz egy szent titok.
Tavasz jön, tél oda,
minden nap egy csoda
történhet jó bármi,
csupán ki kell várni.
Szóljon hozzá!