1914. Szarajevó – 30.

A temetés lefolyása utáni következmények – 9. rész

Ebben a részben a pécsi korabeli újságok július 9.-i számaiból idézek. Elsőként a liberális „Pécsi Napló” (1892-1944) napilap száma kerül sorra. Itt közölték „A szerajevói (sic!)  merénylet a Házban. A képviselőház ülése” címmel, „— Politikai munkatársunk express és telefonjelentése — Budapest, július 8.” alcímmel a parlament jegyzőkönyvét.

Helyet kapott a „— Gyászistentisztelet a trónörököspárért” című vidéki tudósítás a „Hírrovatunk” -ból. „Mágocsról írja tudósítónk: A helybeli izraelita hitközség templomában a tragikus véget ért Ferencz Ferdinánd trónörökös és hitvese lelki üdvéért gyászistentisztelet volt. A feketére dekorált, kivilágított templom megtelt ájtatos közönséggel. A szokásos ima elvégzése után Lebovits József főrabbi lépett a szószékre, és emelkedett hangú, magas szárnyalású gyászbeszédet mondott, mely a hallgatóságot könnyekig megindította.”

A lap július 9.-i számában a gyilkos merénylet utáni katonai lépéséről szintén találunk – méghozzá első oldalas – hírt „Ferenc Ferdinánd katonai irodája” címmel. „Bécs, július 8. (Eredeti távirat.) Ferenc Ferdinánd főherceg katonai irodája már fel van oszlatva. A személyzet egy részét át akarják venni a király katonai irodájába, és az eddigi elöljáró, Bardolff dr. ezredes, dandárparancsnokságot kap. A fegyveres erő új főfelügyelőjének, Frigyes főhercegnek nem lesz külön katonai irodája, hanem csak kisebb katonai törzskart fognak hozzája beosztani.

Ezt a törzskart a boldogult Albrecht főherceg törzskara mintájára fogják szervezni. Albrecht főherceg katonai kísérete egy tábornokból, Schönfeld táborszernagyból, egy vezérkari őrnagyból, a későbbi (Franz Xaver von) Schönaich báró hadügyminiszterből, és néhány szárnysegédből állott. Frigyes főherceg főfelügyelősége alatt a főfelügyelőség és a nagy vezérkar még szorosabb együttműködésre kerül, mint Albrecht főherceg idején.

A vezérkar irodái át fogják venni egy részét azoknak az ügyeknek, melyet eddig Ferenc Ferdinánd katonai irodája intézett. A politikai ügyeket, amelyekkel Ferenc Ferdinánd főherceg katonai irodája szintén foglalkozott, Frigyes főherceg kizárólag katonai állásában természetesen nem fogja intézni.”

Mivel a másik híres korabeli napilap, a konzervatív „Dunántúl” (1911-1944) július 9.-i számában a parlament ülésének tudósítása mellett jórészt a gyilkos merénylet utáni monarchia-szerb, illetve európai politikai viszonyok hírei kerültek túlsúlyba, a július 10.-i számból idézek most. Itt szerepelt ugyanis egy fontos helyi esemény „Baranya vármegye gyásza” címmel, és „Részvétfelirat a királyhoz” alcímmel.

„Pécs, július 9. Az a mélységes fájdalom, amely a trónörökös pár halálával az országot érte, nem tud elpihenni. Ma az ősi vármegyeház burkolózott a szomorúság és gyász fekete színeibe. Gyászközgyűlésre jöttek össze Baranya vármegye törvényhatóságának tagjai, hogy a megrendítő csapás felett részvétüknek kifejezést adjanak. Erről a szomorú közgyűlésről számol be alábbi tudósításunk:

Délelőtt 10 órakor nyitotta meg Szily Tamás főispán a vármegye rendkívüli közgyűlését, amelyre nagy számban jelentek meg a bizottság tagjai, valamennyien fekete ruhában. Ott voltak többek között Kardos Kálmán valóságos belső titkos tanácsos, Igaz Béla dr. kanonok, Német Lipót, Stájevics János, Driesz Lajos, Benkő Gyula, Szivér István, Kiss Emil, dr., Stein Lajos dr., Balog József és Stenge Ferenc alispánnal az élén a vármegye tisztviselői kara.

Szily Tamás főispán fekete díszmagyarban jelent meg, és megilletődve, síri csendben mondotta el hatásos beszédét, amelyet a bizottsági tagok állva hallgattak végig. A főispán beszéde: Tekintetes törvényhatósági Bizottság! Megrendülve és teljesen meghatva jelentem a tisztelt törvényhatósági bizottságnak azt a köztudomású gyászos tényt, hogy Ferenc Ferdinánd főherceg úr ő császári és királyi Fensége és fenséges neje, Zsófia hercegnő folyó évi június 28-án Serajevóban (sic!) galád orvmerényletnek lettek áldozatai. A trónörököst magas hivatása teljesítése közben, férfiúi erejének egészében, munkabírásának legmagasabb fokán érte a halált okozó golyó, odaadó hitvesét, a hercegnőt szeretett férje oldalán csaknem testével védve őt, osztozkodva munkájában és sorsában, érte utol tragikus végzete!

Az ártatlan, most már elhagyott árvák a pótolhatatlan szülőket, imádott felséges királyunk trónja örökösét, sokat sújtott hazánk jövő uralkodóját vesztették el! Ferenc Ferdinánd trónörökös ő Fensége élete, tevékenysége, rendkívül kényes közjogi helyzete folytán nem játszódott le közvetlen szemeink, és nem a nagy nyilvánosság előtt; sokan ezért nem ismerve őt, sphinxnek (szfinksznek) tekintve őt, aggódva néztek a jövőbe.

Mindnyájan bámultuk ennek dacára férfias erélyét, katonai nagy tudását, rendkívüli munkaképességét, vas akaratát, szilárd meggyőződését, és kitartó, utolérhetetlen kötelességérzetét — mindezen kiváló tulajdonság párosult mély vallásos meggyőződésével, és irigylésre méltó családi boldogsággal. A mély vallásosság, boldog családi élet tanúságai annak, hogy a ridegnek látszó férfiban nagy szívjóság és igaz szeretet lakozott. Oly kiváló erények ezek, melyek bárkit bármely helyzetben kiemeltek volna környezetéből, és vezető szerepre hivatottá tették volna.

Ez erények, mikor a trón örökösét díszítik, zálogot adva és reményt arra, hogy mint uralkodó, birodalma sorsát szívén viselve, alattvalóit szeretve, hivatását átérezve az ország hatalmát meg fogja védeni, alattvalói érdekeit meg fogja őrizni.

Tekintetes törvényhatósági bizottság! Úgy látszik, erős akaratú trónörökösünket jobban ismerték aljas eszközökkel dolgozó ellenfelei, kik a gyilkos merénylő karját irányították, kik féltek a határozott politikai irányú jövő nagy reményekre jogosító uralkodótól. Minden magyar ember kész örömmel fogta volna fel saját testével a jövő uralkodójának szánt golyót, és áldozta volna fel magát érte! Mindnyájan a legnagyobb áldozatokra vagyunk készek, ha megtorlásról lehetne szó!

Tekintetes törvényhatósági bizottság! A rémhír hallatára első pillanatban vérünk megdermedt egy percre, eszméletünk megállóit, de mielőtt még a végzetes tett, a kifürkészhetetlen sors tragikumának kiszámíthatatlan következményeit mérlegeltük volna, szívünk első dobbanása hagyományos és törhetetlen királyhűségünk ösztönét követve, szeretett királyunkat, I. Ferenc József ő császári és királyi Felségét illette.

Mindnyájan éreztük, hogy mély gyászát, nagy fájdalmát enyhítjük, ha tudtára adjuk, hogy minden alattvalója vele érez, vele gyászol, ha bizonyságot teszünk ismételten törhetetlen hűségünkről és ragaszkodásunkról, — ha hallani fogja mindnyájunk fohászkodó imáját, hogy adjon az Isten Felséges királyunknak erőt, egészséget, hogy leküzdve emberfeletti fájdalmát, birodalmát és alattvalói ügyeit utolérhetetlen bölcsességével mentül hosszabb ideig kormányozhassa! A főispán beszéde, melyet nagyban emelt a közvetlen előadás, mély hatással volt a jelen voltakra.

Részvétfelirat a királyhoz.

Stenge Ferenc alispán terjesztette ezután a közgyűlés elé a királyhoz intézendő részvétfelirat szövegét, amely szó szerint a következő: ’Császári és Apostoli Királyi Felség! Legkegyelmesebb Urunk! A kérlelhetetlen sors, amelynek véges tudásunkkal céljai felől ki nem fürkészhető intézései előtt tűrő megadással hajol meg a gyarló ember, ismét rettentő csapást mért Felségedre, Felséges Házára, a Monarchiára, és az annyi vészben-viharban küszködött Nemzetünkre.

Nincs a mi szép nyelvünk tárában szó, hogy híven fejezhetnők (sic!) ki megdöbbent lelkünknek, meggyötört szívünknek azt a végtelenül nagy fájdalmát, amelyet Ferenc Ferdinánd trónörökös úr, ő császári és királyi Fenségének és Fenséges hitvesének, Hohenberg Zsófia, Hercegasszonynak szörnyűséges váratlan elmúlása váltott ki belőlünk.

A legbensőbb megilletődéssel állunk meg ennél a példáját nélkülöző iszonyatos tragédiánál. Aggódó részvéttel borulunk Felséged dicsőséges trónjának zsámolyához, és mélységes bánattal tekintünk arra az ártatlan három árvára, akikre nézve a véletlennek egyetlen rémséges pillanatában legboldogabb családi otthonuk egész világa dőlt romba.

Tudjuk és érezzük, mert tudnunk és éreznünk kell, hogy az újabb megpróbáltatás ebben a nehéz szakában, a mérhetetlen gyászban egybeforrott hit népeinek és alattvalóinak teljes odaadása, és az egész művelt világ rokonérzése csak úgy nyújthat Felséged annyiszor és annyiszor megsebzett lelkének vigaszt, ha ehhez a Gondviselésnek minden sebet begyógyító, minden fájdalmat elcsitító végtelen kegyelme járul.

Alattvalói mély hódolattal, jóleső megnyugvással, és a leghálásabb köszönettel adózunk Felségednek az imént kiadott legfelsőbb kéziratában hozzánk intézett azokért a szíveinkbe találó gyönyörű szavaiért, hogy a megtévesztettek kis csoportjának eszeveszettsége nem képes megrendíteni azokat a szent kötelékeket, amelyek Felségedet, népeivel egybefűzik, és hogy ez az újabb megpróbáltatás csak megerősíti Felségedet abban a szilárd eltökélésben, hogy a helyesnek megismert úton népei javára, utolsó leheletéig kitartson.

Elménkbe véssük, szívünkbe zárjuk ezeket az örökbecsű, valóban királyi szavakat, és bízó reménnyel tekintve a jövendőbe, szentül megfogadjuk, hogy ugyanezen az úton Felséged, Koronás jó Atyánk és Fennkölt Uralkodónk mellett mi és az utolsó emberig, utolsó leheletünkig kitartunk.

Az Ég legbőségesebb vigaszát és áldását kérve Felségedre, és esedezve, hogy bennünket, leghűségesebb alattvalóit legfelsőbb kegyelmében továbbra is részesíteni méltóztassék, tántoríthatatlan hűséggel őrködünk. Pécsett, 1914. évi július hó 9-én tartott rendkívüli gyászközgyűlésünkből. Császári és Apostoli királyi Felségednek legalázatosabb hű szolgái és alattvalói, Baranya vármegye közönsége nevében: Stenge Ferenc alispán.’

A gyászközgyűlés ezután a trónörökös párra való szomorú és fájó emlékezéssel véget ért.”