És ezután összegyűjtöttem minden filléremet, még vártam egy jó véreredményre, mert ez a játék vérre megy, végre összeválogattam az álmaim ruháját, hagytam, hogy hajamat összekócolja a szél, a zenénket ezernél is többször végighallgattam, pontosabban ezt a zenét én választottam ki, de úgy gondoltam, neked is fog tetszeni, hiszen szeretsz táncolni, fárasztó volt utam, de erőt adott, hogy vársz rám, úgy gondoltam, fáradtságom eloszlatod, bajaim és ráncaim kisimítod, akár én a tiéd, hiszen most már mindig együtt leszünk, valahol, mindegy, hol, a végsőkig, azt mondtad, engem nem érdekel, mi a bűnöd, van-e hajlékod és váltóruhád, csak azokat a huncut szemeket lássam már, nem is tudod, mennyire tetszenek ősz hajtincseid, hogy én álmodtam már veled, az egy édes álom volt az apám verandás házában, hihetetlen biztonságban éreztem magam, ezért most megkerestem azt a hajóállomást, húztam magam után a poggyászom, nem féltem nagyon, pedig egy kukkot sem tudok angolul, a víz hullámai kellemesen csapkodták a hajó oldalát, a nap estébe haladt, lehunytam szemem, csak a szél volt velem, aztán kikötöttünk, minden úgy ment, ahogy elképzeltem, a matróz segített, amikor a deszkára léptem, megszólalt percnyi pontossággal a zene, dübörgött a gitár és a dob, mosolyogva, dobogó szívvel haladtam előre, a sok férfi ugyancsak mosolygott, talán már ismertek, talán mondtál rólam valamit, de én csak téged kutattalak tekintetemmel, tétován lépkedtem a korlát mellett, végre, megláttalak, visszafogottan néztél rám, alakod vékony, szálkás, de azért átöleltél, derekam körbe fogtad, megpörgettél a zenére, a mi zenénkre, aztán vállam is átölelted, kedvesen, ahogy a vendéget szokták, a többiek illendően félrefordultak, előtte kicsit tapsoltak, majd észrevétlen odébb álltak, elszállingóztak, én húztam megadóan kezed a folyosóra, tudtam, hogy ott nyílik nekem egy szoba, a mi szobánk, zakatolt szívem, zakatoltak poggyászkocsim kerekei, benne rejtettem el gondosan kiválasztott fekete hálóruhám, ha aludni fogok én egyáltalán, ó, mennyire vártam már, mennyire készültem már, hányszor eljátszottam a mozdulatokat, megálltam hát a szoba közepén, igen, egymásra néztünk, pontosan középen, pontosan szemtől szemben, mert most ennek kell következnie, oly hosszú idő után itt az ideje, zavart csend lett, fürkésztem furcsa tekinteted, először azt hittem, talán nem tetszem eléggé, nem látom, nem érzem a forróságot, lassú vagy, zavarba ejtően kimért és higgadt, majd a vetetlen ágyra tévedt képzeletem, onnan lesütött szemedre, a lecsukott szemhéjra, vajon mi lehet a titok, miért félszeg a mosolyod, mit nem mondtál el nekem, hát ezért hagytál levelezéseinkben akkora szüneteket, lehet, ezért építetted folyton az akadályokat, végtére mi van veled, hisz látni akartál engem, vagy csak voltak pillanataid, talán pénzem kellett volna, ami nincs, de ez most már teljesen mindegy, volt sejtésem, hogy valami nincs rendben, de ez nem jutott eszembe, most már minden világos, megértettem mindent.
Homoszexuális vagy Krisztián, nem nőre van szükséged. Miért nem mondtad, hogy vegyem meg visszafele a jegyet?
Szóljon hozzá!