1914. A világháború kitörése előtti napok – 5.

Út a világháború felé – 13. rész

Ezt a részt – szintén az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével – egy régebbi sajtó-idézettel kezdem, amely képet ad arról, hogy a monarchia már előzőleg sem vette félvállról a szerb-veszélyt. A konzervatív „Dunántúl” (1911-1944) 1912. december 8.-i számának egyik híre erre az egyik bizonyíték. „(Szerb izgató őrizetbe helyezése Pécsett.) Mióta a harci dicsőség fejébe szállt Szerbiának, s elbizakodottságában ujjat (sic!) mer húzni velünk, azóta a magyarországi szerbek között is akadnak egypáran, akik rózsás színekkel festve a jövőt, ellenünk izgatják a békés szerb testvéreiket.

Az ilyen lelketlen izgatók, akiknek nincs sok veszteni valójuk, hamarosan a hatóságok kezei közé kerülnek, amelyek azután egyszersmindenkorra (sic!) elveszik kedvüket mindenféle izgatástól. Ma délután Pécsett is őrizetbe vettek egy ilyen szerb izgatót. A neve Dragisevics Iván, aki Baranya megye szerb-lakta községeit sorra látogatva, ma reggel érkezett Pécsre.

A rendőrség figyelmét azzal vonta magára, hogy a Majláth- (a mai Kossuth) téri piacon feltűnően gesztikulálva szerb nyelven beszélgetett a szerb anyanyelvű vidéki elárusítókkal. Kihallgatásakor tagadta, mintha izgatni akart volna ellenünk, s elmondta, hogy Pozsega megyéből való, s Perenc községi lakos. Elmondotta továbbá, hogy kereskedelmi iskolát végzett, volt már utazó és kocsmáros, s jelenleg tanulmányozás céljából jár Pécsett. A rendőrségen természetesen kétkedéssel fogadták ezt a védekezést, s távirati megkeresést menesztettek a pozsegai járási hatósághoz Dragisevics kiléte iránt. A válasz megérkezéséig Dragisevics a rendőri fogház lakója lesz.”

Most nézzük a liberális „Pécsi Napló” (1892-1944) 1914. július 26.-i számát egy hasonló, de kedélyesebb végű hír miatt, de már a (világ)háború küszöbén, „Kavarodás egy pécsi kávéházban a szerb nóta miatt” címmel. „Tegnap este, a gyorsan rohanó és komoly külpolitikai események hatása alatt már az izgalmaktól túlfűtöttek voltak a kedélyek. Mint tikkasztó meleg után az üdítő szellő, úgy szárnyalt végig az egész monarchián a belgrádi erélyes demars (diplomáciai jegyzék) híre.

Az emberek mindenütt tüzesen csillogó szemekkel, kipirult arcokkal hallgatták a határozott fellépés hírét, amely mindenfelé lelkes örömöt és megelégedést keltett. A lelkesedés ereje itt-ott tűntetésekben lobbant ki. A Prinz-Eugen mars (Savoyai Jenő /1663-1736/, a török kiűzése-kori harcok hőséről szóló induló) ma még népszerűbb, mint ezelőtt nyolc évvel, az annexiós válság idején volt, amikor az osztrák-magyar és szerb előőrsök már farkasszemet néztek egymással a határon.

Tegnap este nálunk is eleven és izzó volt a hangulat egész a késő éjjeli órákig. A Pécsi Napló telefonja szinte állandóan csilingelt, a szerkesztőség épülete elé pedig csoportokba verődve álltak az emberek, érdeklődni a legfrissebb hírek után. És a friss hírek a telefon és az élő szó szárnyain gyorsan röppentek szét az egész városba. A kávéházakban különösen élénk élet lüktetett. Az eshetőségek lehetőségei százféle kombinációban és találgatásban variálódtak.

És az egyik éjjeli kávéházban egy széles kedvű vidéki atyafi sorra húzatta a szerb nótákat. Vidáman pattogott az élénk ütemű kóló zene, és aki rendelte, mulatós jókedvében még ropogta (sic!) is hozzá a kólót. A kávéház közönsége nyugodtan hallgatta a szerb nótákat. A figyelem azonban teljesen a mulató vidéki atyafira terelődött. — Belgrádban próbálna most valaki magyar nótát húzatni — hangzott el az egyik asztal mellől egy nyugodt, és nem kihívó megjegyzés. —

Belgrádban? Hát Zágrábban nem szisszennek-e fel a magyar nóta hangjára, nem is most, ilyen izgalmas időben, de nyugodt napokon is! — Ez a különbség köztünk és szerbek között. Mi, toleránsok és kulturáltak vagyunk. Közben azonban valami incidens keletkezett a szerb nóták mellett mulató vidéki és egyik kávéházi vendég között. Egy pillanat volt az egész, de az incidens egyszerre megmozgatta az egész kávéház közönségét. — Ez mégis csak gyalázat! Ilyen izgalmas pillanatokban szerb nótát játszatni! Ki vele! Ki kell dobni! — Ilyen kifakadások hangzottak el.

Ám az atyafinak, akiben nagy mértékben dolgozott a szesz, még föllebb (sic!) állott. Széket ragadott, és hangosan kezdett fenyegetődzni (sic!). A következő pillanatban azonban már tíz kar is megragadta. És vitték kifelé. Közben kapott néhány érzékeny figyelmeztetést. A kavarodásnak a rendőrség közbelépése vetett véget. A rendőrök leigazolták a mulatós atyafit. Kiderült, hogy egy szigetvári lókereskedő. — Hiszen akkor magyar? Mért húzatott mégis szerb nótákat? Az atyafi most értette csak meg, hogy miért volt ellene a nagy és általános felzúdulás. — Hát ez a baj? Persze hogy magyar ember vagyok! — És hogy be is igazolja, elhúzatta a Kossuth nótát…

Kényelmesen, szétvetett lábakkal ült le egy székre, körülötte a cigánybanda. A húrokon táncolt, lelkesített a Kossuth nóta perzselő melege. És a higgadt vérű, mulatós atyafia tüzes hangok mellett szépen elszenderült. A feje mind mélyebben hanyatlott, az álom mind jobban karjai közé fonta, s egyszer csak zsupsz, hangos zuhanással lefordult a székről. Ezzel aztán mosolygós komikumba is fúlt a szerb nóta körül feltüzesedett kavarodás.”

Szintén a július 26.-i, vasárnapi számban jelent meg a „— Megszakított szabadságolások” című cikk, amely a helyi helyzetet tükrözte. „Komoly időket élünk, amikor mindenkinek helyén kell lennie. Szabadságolt katonatisztek, köztisztviselők, banktisztviselők, a demarsról szerzett hír vételével csaknem egyidőben vették kézhez a távirati fölhívást, siessenek haza állásaikba, mivel ott szükség lehet reájuk. Akik már régebben megkapták mostanra a szabadságot, és a közigazgatás kerekével bármily kapcsolatban állanak (sic!), most már nem kezdhetik meg szabadságukat, nem mehetnek fürdőzni, és csak azzal vigasztalódnak, amit ma még sehogy se lehet tudni, hogy az egész mostani izgalmas idő sokáig nem tarthat (!), és szabadságukat később fogják igénybe vehetni.

A fürdő és üdülőhelyek hamarosan meg fogják érezni a monarkia (sic!) pihenésre szorult közigazgatási tisztviselőinek, meg védköteles üdülőinek hirtelen elutazását és elmaradását. A szabadságolások most hamarosan véget értek, de vigasztalódjunk azzal, a pihenés jól fog esni szeptember és október hónapokban is (!), amire megszabadulunk a mostani lidércnyomástól. Most csakugyan legjobb otthon, a családi tűzhelynél, ahol minden eshetőségre fölkészülve várhatjuk az események lezajlását. A szabadságolt köztisztviselőket hétfőre már mind meg lehet találni hivatalos helyiségeikben.”

Ehhez a hírhez tartozott az ország összes sajtóorgánumában ekkor megjelent következő fontos rendelet közzététele. Ebben a lapban „— A vasárnapi munkaszünet felfüggesztve” cím alatt közölték taktaharkányi báró Harkányi János Albert Fülöp (1859-1938) hivatalos közleményét.   ’(A kereskedelmi miniszter távirata.) Harkányi János báró kereskedelemügyi miniszter ma délután 4 órakor Budapesten feladott, következő táviratot intézte Pécs városához: 57.397. sz.

A város közönségének, Pécs. Törvényesen biztosított jogomnál fogva, a folyó évi július huszonhatodikára, vasárnapra és az azt követő hétfői nap reggeli óráira a törvényes munkaszünetet az 1891. XIII. törvénycikk hatálya alá tartozó minden munkára és üzemre nézve — felfüggesztem. Intézkedésem tartalmát közölje a hatásköre alá tartozó rendészeti és iparhatóságokkal, valamint a közönséggel. Harkányi.

Ugyancsak Baranya vármegye alispánjához intézett táviratával a kereskedelmi miniszter folyó hó 26-ára és hétfő reggelre, vasárnapi munkaszünetet az 1891: XIII. tc. hatálya alá tartozó mindennemű munkára és üzemre fölfüggesztette.”

A helyzet meg nem értésére jellemző a következő hír – szintén a 26.-i számból. „— A város rendkívüli közgyűlése. Amint értesülünk, a város legközelebb — két héten belül — rendkívüli közgyűlést fog tartani, amelynek összehívását a tanoncotthon épületének átalakítási munkálatai, a kultúrpalota tervpályázatának kiírása, az ipari és gazdasági munkásházak építésének kérdése, és még néhány fontosabb ügy tette szükségessé.”

Ennek az „optimizmusnak” ellentmond a lap későbbi részében, előbb a „Távirataink,” majd „A háború küszöbén” rovatokban közölt híranyag, amely hasonló volt a már a „Dunántúl” -ban közölt világpolitikai tudósításokéhoz. (Így érdemes összevetni a másik hírlap hasonló híreivel.) Ezek a következő hírekből álltak.

„Távirataink. Francia-orosz egyetértés, Pétervár, július 25. (Eredeti távirat.) A (szent)pétervári távirati iroda a következő kommünikét teszi közzé: A francia köztársaság elnökének látogatása az orosz cárnál alkalmat nyújtott a baráti viszonyban élő szövetséges kormányoknak, hogy a különböző problémák tekintetében nézeteiknek teljes egyöntetűségét konstatálják, amelyet az általános béke és az európai egyensúly gondja a hatalmaktól, különösen a Keleten megkíván… Tüntetés Bécsben, Bécs, július 25. (Eredeti távirat.) Tegnap Bécs különböző pontjain, igy a (Wilhelm von) Tegetthoff (tengerész-admirális) szobor előtt élénk hazafias tüntetések voltak. A vidékről is hasonló tüntetésekről érkeznek jelentések.

A háború küszöbén. Budapest, július 25. (Eredeti távirat.) A M.(agyar) T.(ávirati) I.(roda) jelenti: Néhány perccel hat óra előtt (Nikola) Pasics szerb miniszterelnök megjelent a belgrádi osztrák-magyar követségen, és átnyújtotta a szerb kormány válaszjegyzékét. (Wladimír Rudolf Karl Freiherr)  Giessl (Giesl von Gieslingen) báró (a monarchia belgrádi nagykövete) átolvasta a választ, kijelentette, hogy az nem kielégítő, ennek folytán a monarchia kénytelen a diplomáciai viszonyt megszakítani Szerbiával. Giessl báró hat óra harminc perckor a követség személyzetével együtt elhagyta Belgrádot.

Mozgósít Szerbia, Belgrád, július 25. (Eredeti távirat.) Délután három órakor elrendelték az egész szerb hadsereg mozgósítását. Belgrád, július 25. (Eredeti távirat.) (Radomír) Putnik Vajda (szerb) vezérkari főnök a jövő hét folyamán visszaérkezik. Szerbia barátai… Belgrád, július 25. (Eredeti távirat.) A szerb sajtóiroda jelenti: Pétervárról távirat érkezett, hogy (Raymond) Poincaré (francia köztársasági elnök) látogatása alkalmával Szerbia helyzete is eszmecsere tárgyát képezte. A két állam a legélesebben elítéli a monarchiának az európai béke felforgatására irányuló szándékát. Szerbiára gondolnak barátai, senkinek sem engedik meg, hogy egy ujjal is bántsa Szerbiát.

Giessl Zimonyban. Zimony, július 25. (Eredeti távirat.) Giessl báró 6 óra 38 perckor érkezett meg Zimonyba a követség tagjaival. Családját a Központi Szállodában szállásolta el, ő maga pedig a postára sietett, és 30 perces beszélgetésben közölte Tisza István gróffal a történteket. Belgrád kiürítése. Belgrád, július 25. (Eredeti távirat.) A kormány elrendelte Belgrád kiürítését. Az utcákon kocsisorok szállítják az állami iratokat a pályaudvarra, melyet megszállt a katonaság. A tiszti kaszinóban a vezérkar értekezletre jött össze, amelyen György herceg (trónörökös) is részt vett. A szerb hadsereg megkezdte visszavonulását Nis felé. A főhadiszállás Kragujevácban lesz.

Conrad útban Bécs felé. Bécs, július 25. (Eredeti távirat.) Hötzendorfi Conrád vezérkari főnök útban van Bécs felé. Péter király lemond. Belgrád, július 25. (Eredeti távirat.) Ellenőrízhetetlen hír szerint Péter király lemond a trónról. Giessl búcsúzása. Belgrád, július 25. (Eredeti távirat.) Mielőtt Giessl báró elutazott volna, búcsúlátogatásokat tett az olasz- német- és belga követségeken.

A hangulat Budapesten. Budapest, július 25. (Eredeti távirat.) Az esti órákban a szakadó eső dacára, ezrekre menő tömeg hömpölyög az utcákon. Zászlók alatt vonulnak, éltetik a háborút, és heves kifakadásokkal emlegetik Szerbiát. A hadtestparancsnok rendeletére a 23. gyalogezred zenekara járja be az utcákat, s a Prinz Eugen- és a Rákóci (sic!) indulót játszák. A hangulat valósággal mámoros. A német konzulátus előtt zajos ováció volt. Tisza (István gróf miniszterelnök) nyilatkozata. Budapest, július 25. (Eredeti távirat.) Ma este a munkapárti körben Tisza István gróf miniszterelnök kijelentette, hogy sajnálja, miszerint az események ide fejlődtek, de azért kizárólag Szerbiát terheli a felelősség. A monarchia szívós kitartással fog érvényt szerezni igazának.”