A Pécsi Dalárda 50 éves jubileuma 1912 – a helyi sajtóban – 3.

Ezt a részt is az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével állítottam össze. Elsőként a konzervatív „Dunántúl” (1911-1944) 1912. december 10.-i, keddi vezércikkét közlöm „A Pécsi Dalárda jubileuma” címmel. „Pécs, december 10. Ötven év öröme és küzdelme, diadala és fáradalmas munkája égbe szálló imává magasztosult az Úr templomában egy büszkén megfutott pálya kultúrharcosainak ajakán. Az emberi léleknek az idők homályába elmerülő, legősibb tradíciója ünnepelt: a dal. Ünnepelt azokban, akik művelték, és azokban, akik szeretik.

Dunántúl, 1912. december 8.
(Forrás: Arcanum)

Érzelme: világunk legegyénibb kifejezője; könnyeink hordozója, sóhajaink lelke és lelkünk sóhaja, örömeink jókedvű kísérője, és fájdalmaink gyengéd szelidítője; a szívünk beszédes szava, amely mindenkihez beszél és mindenki megérti; a legkedvesebb vendég, aki valaha kopogtatott érzésvilágunk ajtaján, és kedves, ha mosolyogva jön, és kedves, ha sir.

Mert ha mosolyog, életet ad, s ha sir, életet vigasztal. Közös összekötő kapocs a legigazibb világnyelv, amelynek nincs grammatikája, csak mindent és mindenkit átölelő harmóniája. A szerelem dalba olvad, a barátság dalban erősödik, a hazaszeretet dalban diadalmaskodik, az imádság dalban szárnyal, a gőgicsélő gyermek ajka dalra mosolyog, a hősök dalra rohannak a halálba, és az egész nagy világmindenség egy symphonikus (sic!) hatalmas ének annak, aki a dalt megteremtette.

Meghajtom zászlómat a száznapos dal ihletett művelői előtt, és büszke örömmel rovom a sorokat azok dicsőségére, akik lankadatlan buzgalommal, ötven év derűs és borús változásai között a magyar dal költészetének éneklő troubadourjai (trubadúrjai) voltak. Egy dalszövetség, amely ötven évig élt és élni fog, ötven évig dalolt és dalolni fog! Egy diadalmas múlt színes emlékei, és egy lelkesedéstől telített jövő szépen megalapozott reményei olvadnak össze igaz hódolatunknak e néhány szavában: Éljen soká a dicsőséges Pécsi Dalárda!!”

Most nézzük a liberális „Pécsi Napló” (1892-1944) december 10.-i száma első oldalának írását, amely „A pécsi dalárda ötven éve” címet viseli, annak is a bevezető részét.

„Pécs, december 8. A legrégibb pécsi kulturális egyesület, a Pécsi Dalárda vasárnapon ünnepelte a város közönsége színe-javának részvételével fönnállásának ötvenedik évfordulóját, mely alkalmat adott arra, hogy ne csak egy napra lépjen az érdeklődés előterébe kiváló dalosgárdánk, hanem hinni akarjuk, hogy a múltak dicsőségének fölfrissítése alkalmat fog arra adni, hogy városunk összlakossága ismét fokozott érdeklődéssel forduljon a Pécsi Dalárda felé, melyről az új nemzedék tán már nem is tudta, mije volt az a városnak ötven éven át.

Minden illetékes tényező, kivétel nélkül elhozta hódolatát a jubiláló daltestületnek, és végig pillantva a jubiláris ünnepségen, mint e város életének hű krónikásainak, meg kell állapítanunk, hogy az egész ünnepély lefolyása minden egyes részletében megkapóan szép volt, és annak rendezése fényes sikerét jelenti Kiss József tanárnak, aki maga is egyik lelkes, kimeríthetetlen zászlóvivője a pécsi kulturális életnek, aki mint a Pécsi Dalárda ügyvezető alelnöke, úgyis, mint az áldásosan működő Mecsek Egyesület sorsának intézője, hivatalos kötelmein kívül élete javát ezen két intézmény fejlesztésére, népszerűsítésére fordította.

Milyen munkásságot fejtett ki a jubileumi rendező bizottság élén, mutatja az ünnepély minden részletében való magasztos lefolyása, melynek fényét lényegesen emelte, hogy a magyar zenei életnek ma bizonyára legkimagaslóbb alakja, a lélekben még mindig friss Zichy Géza grófot nyerhette meg a díszközgyűlésen való elnöklésre, és a hangversenyen való közreműködésre, amivel ez a nemesen érző ember, a magyar arisztokráciában az igazi idealizmus képviselője, mindenkorra bevéste emlékezetét a Pécsi Dalárda történetébe, mert ötven évet átélni, hírben, dicsőségben, és meg nem öregedni, nem mindennapi esemény a mi gyorsan múló életünkben, mely mindig új és új alakulásokat vet a fölszínre a régiek rovására, míg a Pécsi Dalárda, erről meggyőzött hangversenyével, ma is rendíthetlenül tölti be hivatását, és be nem érve az énekléssel, megmarad azon a művészi magaslaton, melyet a sors útjai részére kijelöltek.”

Innentől kezdve mindkét korabeli helyi lap leírást közölt a jubileumi történésekről, indulásként az ünnepséget bevezető szentmiséről, a Lyceum templomból. Elsőként a ”Dunántúl” – ét közlöm „A szent mise” címen.

A túrázó Kiss József
(Forrás: Mecsek Egyesület)

„A Lyceum ódon falai között gyűltek hálaadó istentiszteletre a Pécsi Dalárda jelenlegi tagjai, hogy örömüknek, büszkeségüknek és hálájuknak égbetörő hangzataiban róják le hódolatukat az egek Urának, akit dicsőit, a nagy égi Teremtőt, a mindenségnek nagy, szent dala. Méltó volt a dicsőséges múlthoz ez a symphonia, amikor az Úr oltára előtt hódolattal hajoltak meg a Pécsi Dalárda és a Pécsi Daloskör zászlói az előtérben, a zsúfolásig megtelt templomban városunk előkelőségei, élükön a magyar zeneköltészet egy ihletett mesterével, gróf Zichy Géza, v b. t. tanácsossal, részt vettek a Pécsi Dalárda örömünnepén, és a choruson (kóruson) maga a dalárda dicsőítette Istent a dalnak művészetével, amely kétszeres imádság.

A szent misét dr. Gyömörey Zsigmond, t. b. pápai káplán, tanítóképzőintézeti igazgató celebrálta teljes segédlettel. A templom padsoraiban ott láttuk a következő előkelőségeket: gróf Zichy Géza v. b. t. -ost (sic!), akit a templomba érkezésekor Szuly János ügyvéd, a Pécsi Dalárda elnöke, Kiss József, főreáliskolai tanár, a Pécsi Dalárda alelnöke, dr. Késmárky István joglyceumi igazgató és dr. Kápolnai Zsigmond, tanítóképzőintézeti tanár fogadtak. Kívüle ott láttuk Visy László Pécs városi és Szily Tamás baranyavármegyei főispánokat, id. Angyal Pál ny. kúriai bírót, Nendtvich Andor polgármestert, Stenge Ferenc alispánt, Majorossy Imre ny. polgármestert, Jeszenszky Lajos vármegyei és Pintér Ferenc városi árvaszéki elnököket, Egry Béla dr. Pécs város országgyűlési képviselőjét, Koszits Ákos dr. vármegyei főügyészt, Visy Pál táblabírót, Visy Lászlóné vezetésével a nőegylet küldöttségét, a magyar királyi honvéd hadapródiskola részéről Csermák Mihály alezredes, iskolaparancsnok vezetésével Petráss Miklós őrnagyot, Bátory Sándor, Cseresnyés Géza, dr. Balkay Dezső, Matterny István, Szomp Béla, Sághy Vilmos századosokat, Mándoky Sándor egyházi tanárt, Heyman Frigyes és Vannay Béla főhadnagyokat, Keresztény János gyógyszerészt, a Polgári Daloskör elnökét, Kisfaludy Pál ny. számtartót, Reberics Imre vezetésével a tanítói kar számos tagját, Ember János királyi tanfelügyelőt, Dekleva Ignác, Kriegl Nándor, Imrefi Imre járásbírókat, Lieber Györgyöt.

A templom zsúfolásig megtelt közönséggel. A dalárda Mittterer C-dúr Missa quinta dominicalis-át in hon. 5. Joseph (Ötödik vasárnapi C-dúr mise Szent József tiszteletére) énekelte. Offertóriumra egy három szólamú Ave Maria-t férfikarra adott elő J. Beltjens-től.„

Nendtvich Andor polgármester (Forrás: Wikipédia)

Most nézzük a „Pécsi Napló” – ét, „Az ünnepi mise” címmel. „A jubiláris ünnepség délelőtt 10 órakor ünnepi misével kezdődött a Lyceum templomban, ahova a dalárda tagjai testületileg, zászlóval vonultak föl. A templomban képviselve volt úgy a hivatalos világ, mint a város egész társadalma. A misét Gyömörey Zsigmond dr. tanítóképző intézeti igazgató celebrálta fényes segédlettel, a kóruson pedig a dalárda Mitterer miséjét énekelte. Mise után nemcsak a dalárda tagjai, de az egész közönség az egyesületi zászló alatt vonult a Nemzeti Casinóba a díszközgyűlésre.”

A következő ünnepi esemény – egyben a nap fénypontja – az ünnepi közgyűlés volt. Erről a „Dunántúl” természetesen „A közgyűlés” címmel számolt be, szintén december 10.-én. Ebből idézek most. „Hálaadó isteni tisztelet után a Nemzeti Kaszinó nagytermébe vonult a templomi közönség, ahol számuk azokkal, akik az istenitiszteleten nem vehettek részt, még megnövekedett.

A kaszinóban láttuk a fentieken kívül: Zsolnay Miklós nagygyárost, Balogh Károly táblaelnököt, Ferber Artur főügyészt, Loyzert Kálmán főügyész helyettest, dr. Kelemen Mihály ny. főtörzsorvost, Heckenast Kálmán királyi pénzügyigazgatót, Gyarmathy Viktor pénzügyigazgató helyettest, Károly Ignác apátplébánost, dr. Igaz Béla kanonokot, Sárospataky József, királyi vezető ügyészt, Buzássy Ábel főgimnáziumi igazgatót, Reéh György, városi tanácsost, a nőegylet küldöttségét, és számos ismerős és ismeretlen érdeklődőt.

Gróf Zichy Gyula megyéspüspök valamivel 11 óra után ékezett udvari papjainak kíséretében, ami után nyomban kezdetét vette a díszközgyűlés. Az elnöki emelvényen helyet foglalt gróf Zichy Géza v. k. t. t., jobbján Hoffer Károly, balján Szuly János, a dalárda elnöke és Reberics Imre. A jegyzőkönyvet dr. Till József, t. b. rendőrfogalmazó vezette…”

Zichy Gyula püspök (Forrás: Pécsi Egyházmegye)

Most párhuzamosan nézzük ugyan eddig a „Pécsi Napló” – t. „A díszközgyűlés. A Nemzeti Casino dísztermébe már jóval 11 óra előtt szállingózni kezdett a közönség, és mire véget ért a mise és körülnéztünk a zsúfolt teremben, olyan közönséget láttunk ott együtt, amilyet nálunk is csak kivételes ünnepélyes alkalom tud egybegyűjteni.

Ami társadalmi tényezője városunknak van, úgy az állami, egyházi, mint polgári, majd katonai vezető emberek, gyönyörű hölgykoszorú, a különböző férfi és női egyesületek küldöttségei mind ott voltak, és ott láttuk a testvér, baranyavármegyei törvényhatóság képviselőit is, Szily Tamás fő- és Stenge Ferenc alispánt és a vármegyei tisztikar egész gárdáját, Zichy Géza gróf v. b. t. tanácsost és Zichy Gyula gróf pécsi püspököt, aki Mosonyi Dénes dr. titkára kíséretében érkezett, a Pécsi Dalárda elnöksége, és mint házigazda, Balog Károly ítélőtáblás elnök, a Casino elnöke és Stirling Károly, a Casino igazgatója fogadták a teremben.

A jelenvoltak neveinek fölsorolása fölösleges, mert kezdve Cseh Ervin nyugalmazott minisztertől, mindenkit együtt láttunk, aki a mi szűkebb társadalmunkban él, és közügyek, különösen a zene iránt érdeklődik. Testületileg, lobogójával vonult föl a Pécsi Polgári Daloskör, és küldöttségileg (sic!) képviseltették magukat a Guttenberg és Szigetvári Daloskör is…”

Legyen Ön az első hozzászóló!

Szóljon hozzá!

Az Ön e-mail címe nem kerül nyilvánosságra.


*


This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.