A másik helyi napilap, a liberális „Pécsi Napló” (1892-1944) július 28.-i kiadása első oldalától „Mind elviszik a legények elejét…” címmel szerkesztőségi cikket közölt, előző napi dátummal. Ez azért érdekes, mert közben kitört egy (világ)háború…
(Forrás: Arcanum)
„Pécs, július 27. A régi, még a boszniai okkupációból (1878) fönnmaradt nóta, mely 1878 óta megkopott, és már-már feledésbe ment, most váratlanul föléledt. Villámszerű gyorsasággal történt minden!
Alighogy megismertük a kérlelhetetlen demarche (diplomáciai jegyzék), vagy nevezzük ultimátumnak szövegét, mely oly erővel hatott, mintha minden betűjét vasból vésték volna, vagy akár a bibliai Sinai hegyi tízparancsolat megnyilatkozása, a mai napig alig néhány röpke pillanatnak látszik, és ma már ezrével járnak-kelnek az utcán a katonák, közös hadseregbeliek (sic!) és honvédek, vegyest a népfölkelőkkel, akiknek első korosztályát szintén aktív szolgálatra rendelték be.
A nyugodalmas, csendes polgári életet, a rendes kenyérkeresetet most már a nemzeti becsület keresése váltotta föl, és mind egyek vagyunk azon erős meggyőződésben, hogy azt hadseregünk meg is fogja találni.
Mind elviszik a legények elejét, és akik tatárjárásnál, törökdúlásnál mind homlokterében álltunk a katonai eseményeknek, most is, miként ’78-ban elsők vagyunk, akiket fegyverbe szólít a király parancsa és a hazaszeretet.
A balkán (sic!) kapujánál való fekvésünket, ha iparilag és kereskedelmileg soha nem is tudtuk kihasználni, honvédelmi szempontból most is közel érnek az események, elsőnek a negyedik hadtestet, és ebben ezredeink színét-javát, gyermekeinket, reménységeinket, a családfenntartókat éri jó hívó szó… mind elviszik a legények elejét.
Városunkból kivonul annak jóformán fönntartó eleme, mert hisz a 20. és 42. év közöttiek annak legbecsesebb pillérei, ámde akit bánt, elkeserít, aggodalommal tölt el, hogy elragadják rendes foglalkozásától, a benne egybegyülemlett harag villámát, most arra a handabandázó kis nemzetre fogja szórni, amely évek hosszú sora óta megtorlatlan fosztott meg nyugalmunktól, a békés fejlődés lehetőségétől, mely előidézte a gazdasági válságot, mely legközelebbről, mint közeli szomszédokat, bennünket sújtott mindig.
Úgy, hogy véget kellett vetni ennеk a handabandának, mely határtalan aljasságában Sarajevoban (sic!) a trónörököspár meggyilkolásáig vetemedett. Ha kultúrnépek jó érzéséből csak egy dekányi anyaggal rendelkezik Szerbia, fölismeri a monarchia fölháborodásának jogos voltát, kiszolgáltatja és megbünteti gonosztevőit, és megadja a monarchiának az elégtételt, melyet az méltán és joggal megkövetelhetett volna. A nemzeti presszió kockáztatása nélkül úgy vélte Szerbia, hogy így ezt nem teheti meg, és most azt állítják perverz barátaikkal, akiknek üzlet az egész élet, hogy mi provokáltuk az eseményeket, melyeket most már föltartóztatni nem lehet.
De ezt csakis a szerbek és rossz tanácsadóik mondják, sőt, amint más helyen közölt eredeti belgrádi helyszínrajzunkból is látható, örömmámorban úsznak, hogy most megfogják mutatni a sváboknak, hogy milyen helyre legények ők…
Éppenséggel még most se veszik komolyan, hogy megelégeltük, amit tíz éve ellenünk vétettek, hogy egész hazaáruló generációt hizlaltunk itt saját testünkön, mind megannyi valóságos emissariusa (titkos megbízásra kiküldött személye) a nagyszerb hóbortnak, a terjeszkedési aspirációknak, akik, amíg kell, magyar mezbe bújva adják a magyar érzésű hazafit, de az első kakasszóra, mely Szerbia felől hangzik Magyarország felé, ügyetlenül, idő előtt vetik le álarcaikat, és kiugrik a lárva alól a szerb kém, akit eddig magyar pénzen hizlalt, vagy legalábbis megtűrt az állam.
Itt, Baranyában is ismerünk szép számmal szerbeket, vagyis görög keletieket, akiknek a magyar államhoz való hűsége és ragaszkodása kétséget se szenved, akik szívben és lélekben, ha imájukban nem is, de érzésekben és ténykedéseikben magyarok. Ezeket szeretettel öleltük keblünkre, ezek meggondolás nélkül vonulnak hadba a fajukhoz tartozó nemzet ellen is, ha az hazájuk ellen tör.
A gyengébbek és szenvedélyesebbek, akiket Szerbiából hol jó szóval, hol dinárokkal árasztottak el, és csábítottak a hazaárulás kárhozatos útjára, most, mint keblünkön melengetett ellenség szíves készséggel fordulnának ellenünk, még e végzetes, történelmi jelentőségű időkben is lázítják a népet a haza ellen, és ha ezeket a hatóság ébersége in flagranti (tetten) is éri, ezeknek ártalmatlanná tételével nem jutunk el a benső nyugalomhoz és békéhez.
(Forrás: Wikipédia)
A sebet ott kell a műtő késsel megfogni, ahol székel, és ezért magával Szerbiával kellett leszámolni tekintet nélkül arra, mögötte áll-e Oroszország és Franciaország, vagy azok csakis diplomáciájuk, és sokszor érthetetlen sajtójuk útján növesztik-e meg a szerbek máris túltengő önérzetét.
A leszámolás órájának létfenntartás szempontjából el kellett érkezni, és a szláv kedélyeknek, az állandó nyugtalanságnak, békebontóknak meg kellett mutatni, hogy féktelenkedéseit, izgatásait tovább eltűrni nem lehet, mert elsorvadt volna a monarchia, ha a mostani bizonytalanság még sokáig tart.
A mi szívünk is elszorul, látva, mint búcsúznak a hadba vonulók hozzátartozóiktól, mert az utolsó napszámos legény élete is drága nekünk, különösen, ha azt a szerbek megfékezésére kell föláldoznunk,
de áldozat nélkül meg nem szilárdítható a haza alapjának szilárdsága, áldozat nélkül az önvédelem által reánk parancsolt fegyverkezés folyton emelkedő költségei tönkretették volna a monarchiát és a vele szövetséges birodalmakat, míg most ellenének általánosan ismert gyengesége, melynél csakis szájhősködésök (sic!) nagyobb, méltán ébresztheti föl bennük a reményt, hogy a mi hadseregünk hamarosan olyan helyzetbe hozza a monarchiát, hogy nem ultimátum alakjában, de az ellenség legyűrése után olyan békefeltételeket parancsolhatunk Szerbiára, melyre Török- és Bolgárország is fenik a fogukat, amelyek a mi nyugalmunkat évek hosszú sorára biztosítják.
Jól tudjuk, hogy minden bevonuló katona, akit polgári foglakozási köréből szólít el a kötelesség, betölthetetlen űrt hagy maga után. Különösen a legszorosabb családtagok telve bánattal, aggodalommal bocsátják az ismeretlen útra övéiket, de a jövő érdekében szükséges, hogy ezen útra menjenek, hogy eltiporják azt, aki ellenségünk, aki, mint halálmadár, nyugtalanít bennünket évek óta.
Mi békét akarunk, a hosszú és tartós béke áldásait akarjuk élvezni, ezért kell ma hadba vonulnunk, mielőtt még aláásta volna Szerbia nemzetiségek által sűrűn lakott országunkat, mely nemzetiségek bármily meleg otthont találtak is itt, mégis hajlanak a csábításra, mert háládatlanok a hazával szemben, mely hozzájuk mindig jó volt, és a komoly lépést meg kellett tenni, mielőtt még aknákon járnánk idebent is.
A háborúba vonuló ifjúság, azok a legények, akiket most rendeltetési helyekre visz a gőzmozdony vagy hajó, önmagukért, a jövő biztonságáért vonulnak föl a harcmezőre, és a szent cél hevíteni fogja tettvágyukat, gondjuk lesz arra, hogy minél kisebb legyen az emberáldozat, melyet mi hozunk, és annál nagyobb az ellenfélé, mely még ügye igazságába vetett hittel se rendelkezik, sőt tudja, bármily sötét sors vár is reá, ezt megérdemelte, azt kierőszakolta, sőt még a megtérés elől is kitérve, kikényszerítette a fegyveres megtorlást a monarchiától…
Nehéz dolog a háború, de különösen a magyar hadsereg, mely bátorságának és komoly órákban való lélekjelenlétének a történelemben oly számos ragyogó példáját adta, most is, föladata magaslatán fog állni, és Ausztriával karöltve, mely megszabadította a magyar földet a török járomtól, most is méltó lesz dicső múltjához!
Ebben a biztos tudatban és meggyőződésben bocsájtjuk útjukra katonáinkat, kivétel nélkül térjenek vissza körünkbe, családjaikhoz jó egészségben, ép tagokkal és a teljesített kötelesség, a honmentés dicsősége fogja őket kísérni életök (sic!) további folyása alatt, és a hála azok részéről, akik testi fogyatkozás miatt, vagy mivel nem tartoznak hozzá már a legénység elejéhez, nem vehetik ki részöket (sic!) a hadviselés kétségen kívül lényeges fáradságaiból, veszedelmeiből, de annak dicsőségéből sem.
Viseljük el béketűréssel a várakozás napjait, amíg hírt nem kapunk a mieinkről, és bízzunk abban, hogy hamarosan viszontlátjuk valamennyit, amint a budapesti szerb főkonzul azzal búcsúzott elutazása előtt egyik újságírótól: mielőbbi viszontlátásra Budapesten!
Mi is azt mondjuk a bevonultaknak: a mielőbbi viszontlátásra otthon!”
A szerkesztőségi cikk után a lap már hadi-rendeleteket közölt, így most ez következik „A rendkívüli törvények életbe léptek” címmel. „A hivatalos lap mai rendkívüli kiadása közhírré teszi, hogy az 1912. L+14. törvénycikk alapján Baranya, Bács-Bodrog, Torontál, Temes, Krassó-Szörény, Hunyad, Szeben, Fogaras, Brassó, Háromszék, Nagy-Küküllő, Alsó-Fehér, Kis-Küküllő, Udvarhely, Csik, Maros-Torda, Torda-Aranyos, Kolozs, Szolnok-Doboka, Beszterce-Naszód, Szilágy vármegyék és Pécs, Zombor, Baja, Szabadka, Újvidék, Pancsova, Temesvár, Versec, Kolozsvár, Marosvásárhely törvényhatósági jogú városok és Fiume város és kerülete.
Pécs, Zombor, Baja, Szabadka, Újvidék, Pancsova, Temesvár, Versec, Kolozsvár és Marosvásárhely thj. városoknak és Fiume városának és kerületének területén különféle rendkívüli rendeletek lépnek életbe.
A rendeletek szerint a fenti városokban csendőrséget rendelhet ki a belügyminiszter a közbiztonsági szolgálatokra. Életbe lép az útlevél-tilalom, egy évig tilos a kivándorlás. A déli határt csakis a hadvezetőség által megállapított helyen lehet átlépni, a fegyvertartás korlátoztatik (sic!), a postai küldemények cenzúra alá tartoznak.
Új politikai egyesületek alakítása, gyűlések tartása tilos. A fegyveres erő mozdulataira vonatkozólag csakis hivatalos jelentéseket közölhet a sajtó. A szerb lapokat az egész országból kitiltották.
A fent említett városokban ideiglenesen megszűnik az esküdtbíróság, s gyorsított eljárás mellett kizárólag a törvényszék ítélkezik, s végül a magyar királyi minisztérium az osztrák kormánnyal egyetértve megtiltja a következő cikkek kivitelét és Szerbiába való átvitelét: lovak, öszvérek, szamarak, galambok, egyenruha, férficipő, fegyver, kerékpár, automobil, robbanószer, lőszer stb.”
Egy hír: „A budapesti és bécsi tőzsde három napig zárva.”
Ezt a részt a következő némafilm műsorközlésekkel zárom: „APOLLÓ. (A Perczel utcában.) Kedd, július 28. MŰSOR: 1. Maxi, mint tangótanár. Komikus jelenet, előadja Max Linder. 2. A Santa és a Sierra völgye. Természeti felvétel. 3. Az első ballépés. (Giovanni vétke.) Olasz drámai színjáték 3 részben. A műsor keretében fellép: Róland Róbert, a közismert magyar humorista és hangszer utánzó. Előadás kezdete este fél 9 órakor. Kedvező idő esetén a kerthelyiségben. —Vasár- és ünnepnap délután 3 órától kezdődőleg folytatólagos előadások. Szellőztetés jéggel. A (film)színház hűtve van. A kerthelyiségben Buffet: Hideg felvágott, feketekávé, fagylalt, jegeskávé, hűsítő italok, kőbányai Polgári és Szt. István maláta sör…
WINKLER-BIOSKOP AZ IRÁNYI-TÉREN. TELEFON 643. Kedd, július 28-iki MŰSOR: 1. Váratlan megérkezés. Humoros jelenet. 2. Természeti szépségek. Tanulságos. 3. Maxi, mint tangótanár. Komikus jelenet, előadja Max Linder. 4. Erdőőr és vadorzó. Komikus. 5 Giovanni vétke. (Az első ballépés.) Olasz drámai színjáték 3 részben Előadások kezdete hétköznapokon este 8 órától, vasár- és ünnepnapokon délután fél 3 órától folytatólagos bemenettel, utolsó előadás mindenkor ½ 10 órakor kezdődik.”
Szóljon hozzá!