Hogyan tovább Pécsett 1686. október 22-e után?
A túlélők és a városba visszatért menekültek ezt kérdezhették a felszabadulás első napján: – Mi lesz velünk? Lehet itt egyáltalán élnünk? Miért vert bennünket ilyen kegyetlenül a Teremtő?
A később érkező idegen ajkú jövevénycsaládok (németek, horvátok, szerbek, bosnyákok) is reménytelennek ítélték meg helyzetüket, látván a nagy pusztítást. Ezt gondolhatták: – Csak a csoda segíthet rajtunk. Kár volt ide jönnünk.
A németek félelme nehezen oldódott. Mégis a maradás mellett döntöttek, de csak úgy, hogy segítségül hívták az Égieket. Ezért magukat és az új otthonukat, Pécs városát a három arkangyal védelmébe ajánlották. Három utca angyalokról kapta nevét: a Gábriel Gasse, a Michael Gasse és a Rafael Gasse. Biztosan hatalmas élni akarás, szorgalom, kitartás segíthette elődeinket abban, hogy szorgos munkájukkal életre keltették a majdnem romvárost! A mai Mária utrcának régen Maria Hülf Gasse volt a német neve. Sokszor imádkoztak a németek Máriához segítségét kérve.
A tél beálltával 1686-ban ugyan szüneteltek a hadműveltek, de a török hatalma még nem tört meg. A szultán készülődött az újabb nagy támadásra Eszék környékén. A felszabadított területeken még erős császári katonai egységek tartózkodtak. Ellátásuk sok gondot okozott a hadseregek parancsnokainak, mégis törekedtek arra, hogy az egységes keresztény haderő ne essen szét. A hadsereg nyomán a kamara emberei is megjelentek a felszabadított területeken. 1687 tavaszán két kamarai prefektus, Vincens Keresztély és Nagy László szemlét tartott Pécsett, és latin nyelvű összeírásban rögzítették az akkori helyzetet. Döbbenetes ez a dokumentum! Utcák szerint feljegyezték a szerzők 100 ház adatait. A többiét már nem, mert a házak a romos állapotuk miatt értékelhetetlennek tűntek. A házak megnevezése után ezek a minősítések olvashatók a jelentésben: rom, romos, égett ház, elhagyott telek és ház. A város 1687. évi állapotáról vallanak ezek a beszédes adatok. Az összeírók csak 4 emeletes házat találtak, 20 ház kőből, 22 sövényből (paticsból), 21 fából épült. A többi vályogból és kőből vegyesen. 100 ház közül 55 volt fazsindellyel, 5 szalmával (zsúppal), 2 léccel, 2 cseréppel fedve. 1687-ben 100 ház közül 26 volt egyszobás, 19 kétszobás, 17 háromszobás, négy és többszobás 13. Pécs ekkor még nem volt gazdag(odó) polgárváros, de 1695 után már 90 egyemeletes ház állt a városban! Az összeírás különös értéke még az, hogy megörökítette az akkori magyar és török utcaneveket. (Petrovich E. 1969).
Pécs folyamatos fejlődését gátolták a meg-megújuló járványok: 1690-ben, 1710-ben, 1713-ban és 1739-ben. 1690-ben kitört az első pestisjárvány. Ennek oka az lehetett, hogy nagy esőzésekkor a Mecsekről lezúduló vizek kimosták az istállókból a trágyát, trágyalét, a vécék ürülékét. Az utcákon hömpölygött a baktériumokkal fertőzött víz, és ez talán még az ásott kutakba is beszivárgott. A fertőződés elkerülhetetlen volt! A járvány elmúltával a város lakói – a jezsuiták ötlete nyomán – fogadalmat tettek, hogy kápolnát emelnek a Kokas-dombon Havas (Havi) Boldogasszony tiszteletére. Fogadalmukhoz híven az építőanyagot kézben hordták fel a meredek domboldalon. A kápolna 1698-ban épült barokk stílusban, majd ezt 1710-ben kibővítették. A kápolnáról kapta metonimikus névadással a hely a Havi-hegy nevet. A hegynek a 18. században Bajraktár neve is volt. Bajraktir Mihály török atyafinak három háza volt a Mária utcában a 17. században. A Havi-hegy déli oldalát (ahol szőlők voltak) Bajraktár néven említették régen a pécsiek a hely tulajdonosának nevéről. A Havi-kápolna még a 20. század közepén is híres búcsújáró hely volt. Magyar, horvát és német zarándokok keresték fel távoli vidékekről is Mária névünnepén, augusztus 8-án. A hegy neve a németek névhasználatában: Maria Schnee-berg, a horvátok nyelvében: Brdica ’Kis hegy’. – A hely mondaszerű történetéhez l. még Pesti J. 2013. 186–187. A pécsi német családok Mária-tiszteletére utal, még az is, hogy a mai Mária utcának a 18. században Maria hülf (Segítő Mária) volt a neve. – Helytörténeti értéke van városunkban a Përnyávor dűlőnévnek is. A Metales című levéltári forrás szerint: „Pernyavor Basamalom Dülőtől Napkelet felé menve azon dombok, melyeken a Pestis idején Pécs polgársága megmenekítette magát, s sárból készített gunyhókban [paticsfalú építményben?] füstöléssel átvárta a vészt”. A Pernyávor név a horvát prnjavor ’kolostori falu, birtok’ és ’eldugott fészek’ (a várostól, falutól távol eső zug) köznévvel lehet kapcsolatban. Egykor a hely egyházi birtokként (Hajmáspuszta) Nagyárpához tartozott (Pesti J. 2004. 56).
Pécs a XII. század végén és a XVIII. század elején vált több nemzetiségű várossá. Madas József kiváló könyvének családnévi adatai szerint így alakult a város népessége: 30 % magyar, 32 % német, 30 % szláv, 8 % egyéb. Az 1723-ban készített térkép alapján egyértelmű, hogy az igényeknek megfelelően egyre több iparos létesített műhelyt a Belvárosban. Ide tartozó nevek: Böcken Gasse (ma: Anna u.), Rothgerber Gasse (ma: Alsóhavi u.), Sailer Gasse (ma: Dischka Győző u.), Schmidt Gasse (ma: Jókai tér), Jäger Gasse (ma: József u.), Wagner Gasse (ma: Papnövelde u.) – az ott lakó pék, a tímárként működő vörös bőrös, köteles, kovács, vadász és a bognár mesterről. – Szláv (horvát, bosnyák, szerb) helynevek: Misina, Zidina, Verbák, Zemunica, Balukana > Balokány, Bálics, Szkókó, Zurna, Szerb (Rác)-templom, Szerb utca vagy Razen Gasse, Rácváros, Bosztán, Bosnyák utca (Pesti J. 2013. 32–35).
(Folytatjuk)
Szóljon hozzá!