Ingyenes Interrail-program: már idén nyáron többezer fiatal élhet vele

2018. február 20., kedd Hetedhéthatár 0

Felgyorsítja az Európai Bizottság az ingyenes InterRail-bérlet ötletére épülő ifjúsági program végrehajtását, ennek köszönhetően már idén nyáron többezer európai fiatal élhet a lehetőséggel – derült ki az Ujhelyi István szocialista európai parlamenti képviselő által a témában rendezett konferencián. Az Európai Bizottság számításai szerint az első évben akár ötvenezer európai fiatal is részt tud majd venni a keretprogramban, amelyre idén 12 millió eurós büdzsé áll rendelkezésre.

Az Európai Unió – a szervezet és tevékenységei

2018. február 9., péntek Hetedhéthatár 0

Hogyan működik az EU? Miként születnek a javaslatok és a döntések? 24 nyelven elérhető az az új kiadvány, amely az EU működéséről, tevékenységeiről nyújt tájékoztatást. Az első rész röviden kifejti, hogy mi az Európai Unió. „Az Európai Unió tevékenységei” című második rész azt ismerteti, hogy az Európai Unió milyen tevékenységet folytat 35 különböző területen az európai és a távolabbi területeken élő polgárok életkörülményeinek javítása érdekében. A „Hogyan hoz döntéseket és hogyan lép fel az Európai Unió?” című harmadik rész az Európai Unió döntéshozatali folyamatának legfontosabb intézményeit, valamint azt ismerteti, hogy a döntéseik hogyan válnak fellépésekké.

Több ország sajtószabadságát elemezte egy kutatócsoport az Európai Parlamentben

2017. július 12., szerda Hetedhéthatár 0

Franciaország, Olaszország, Lengyelország, Magyarország, Bulgária, Románia és Görögország sajtószabadságát és a sajtó sokszínűségét elemezte egy kutatócsoport az Európai Parlament Állampolgári, Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE) előtt. Olyan országokat választottak ki, amelyeket már korábban is ért bírálat ezen a téren. Azt vizsgálták, hogy mennyire átlátható a tulajdonosi szerkezet, az állami támogatások rendszere, illetve mennyire próbálja a politika befolyásolni a sajtótermékeket, és minderre hogyan reagálnak az újságírók.

Elzbieta Bienkowska: Az uniós ipar továbbra is innovatív

2017. június 28., szerda Hetedhéthatár 0

„Az uniós ipar továbbra is innovatív, de még mindig elmarad a globális vezető innovátorokhoz képest. A globalizáció és a gyors technológiai változások korában az innováció továbbra is kulcsfontosságú az európai gazdaság és a polgárok jóléte szempontjából” – közölte Elzbieta Bienkowska belső piacért felelős uniós biztos. Magyarország a 23. helyen áll.

Mától nincs roamingdíj az EU-ban!

2017. június 15., csütörtök Hetedhéthatár 0

Az elmúlt 10 év során az Európai Unió fokozatosan elkezdte előírni a mobilszolgáltatók számára, hogy a fogyasztók érdekében jelentősen csökkentsék a barangolási díjakat. Aki rendszeresen utazik más uniós országokba már tapasztalta, hogy a barangolás költsége az elmúlt évtizedben számottevően csökkent.

Roaming díjak eltörlése: elhárult az utolsó akadály

2017. április 6., csütörtök Hetedhéthatár 0

Az Európai Parlament képviselői csütörtökön az utolsó jogi akadályt is elhárították a romaing díjak eltörlésének útjából. A roaming díjak 2017. június 15-re tervezett eltörlése révén a felhasználók az otthoni árakon tudnak majd telefonálni és internetezni.

A nők gazdasági lehetőségei – Cselekedjünk közösen! II. rész

2017. március 28., kedd Gyenese Andrea 0

Március 7-én délután, Vilija Blinkevičiūtė az EP Női jogok és a nemek közötti egyenlőség bizottságának az elnöke nyitotta meg a Women’s Economic Empowerment – Let’s act together című sajtószemináriumot. Nyitó beszédében a résztvevők köszöntése és a szeminárium céljainak és okainak taglalása után, rögtön élesen bírálta Janusz Korwin-Mikke lengyel képviselőt szexista gyűlöletbeszéde miatt. (Akit azóta példásan megbüntettek ezért.)

A nők gazdasági lehetőségei – Cselekedjünk közösen!  I. rész

2017. március 13., hétfő Gyenese Andrea 0

A nők gazdasági lehetőségei – Cselekedjünk közösen! Ezzel a címmel tartottak sajtószemináriumot az Európai Parlamentben, Brüsszelben március 6. és 9. között. 2017. 03. 07-én kedden délelőtt a magyar EP képviselők közül Jávor Benedek és Ujhelyi István tartott sajtótájékoztatót a témában, ugyanis egyetlen magyar női képviselő sem tartózkodott az Európa Parlamentben a szeminárium ideje alatt.

Digitális egységes piac

2017. február 13., hétfő Hetedhéthatár 0

Az Európai Parlament, a tagállamok és az Európai Bizottság között 2017. február 7-én létrejött megállapodásnak köszönhetően hamarosan lehetővé válik, hogy az európai polgárok az EU-n belül bárhol teljes körűen igénybe vehessék filmekre, sporteseményekre, e-könyvekre, videojátékokra vagy zenei szolgáltatásokra való előfizetéseiket.