Ismeretterjesztés

Az önimádat pszichológiájának visszatérő – és máig eldöntetlen – kérdése, hogy vajon mennyiben tekinthető egységesnek a nárcizmus. Abban konszenzus született a legtöbb szerző és klinikai szakember között, hogy nem beszélhetünk egy nagy homogén csoportról. Arról azonban már jelentősen eltérnek a vélemények, hogy milyen típusai, és különösen, hogy hány típusa lehet.

Ahogy azt már többször kiemeltük, a nárcisztikus tendenciák a pszichológia tudományának 1879-es megjelenése előtt már évszázadokkal is jelen voltak, még ha a megnevezésük egészen másképp is hangzott. Bár a szépirodalmi alkotók, a vallási gondolkodók és eszmetörténészek mind hozzájárultak az önimádat megértéséhez, a legnagyobb hatások mégis a pszichológia részéről érkeztek.

Nárcisszusz elbűvölő szépségű ifjú volt, emberek és nimfák egyaránt áhítoztak a szerelméért. Ekhot is magbabonázta a gyönyörű fiú, ám az büszke gőgjében elutasította a nimfa közeledését, aki emiatt belehalt fájdalmába. Afrodité, a szerelem istennője tudomást szerzett a történtekről, és büntetést rótt ki Nárcisszuszra: megátkozta az ifjút, hogy ha a nimfák szerelmét kevélységében elutasította, legközelebb, amikor a egy patak vizében meglátja arcképét, olthatatlan szerelem támadjon szívében önmaga iránt.

Közhelyesen sokat ismételt elgondolása napjainknak, hogy a nyugati világ egyre énközpontúbbá, egyre nárcisztikusabbá válik. A jelenség magyarázatára számos elképzelés született: ezek egy jelentős része elsősorban a pszichológiai elméletek közül került ki, ám vannak olyan teóriák is, melyek több ezer éves múltra tekintenek vissza.